Szegeden is érezhető volt a romániai földrengés

A határ melletti régióban 5,3-as erősségű földrengést jeleztek a műszerek.

2023. június 6., 20:28

Szerző:

Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében – közölte kedden este a román Országos Földtani Intézet (INFP). A földrengés 5,3-as erősségű volt, a felszínhez közel, 6,4 kilométeres mélységben történt.

Helyi idő szerint 20.26 perckor következett be, Aradtól 24, Temesvártól 50, Békéscsabától 74, Resicabányától 93 kilométerre. A magyar határ melletti térségben két hete 4,9 erősségű földmozgást észleltek, melyet a rá következő napokban-hetekben tucatnyi alacsonyabb erősségű rezgés követett. A mostani földmozgást Kolozsváron és Románia számos városában is érezni lehetett.

A romániai vészhelyzeti felügyelőség (IGSU) közölte, hogy a 112-es sürgősségi hívószámra főleg Arad megyéből érkeztek jelzések kisebb károkról, épületekről leváló vakolat- és faldarabokról, de Szilágy és Máramaros megyéből is kaptak hívást. Aradon több utcán épületdarabok hulltak a járdára, úttestre, a tűzoltók a helyszínen vannak, hogy felmérjék és elhárítsák a károkat. 

A magyarországi településekről is érkezett bejelentés, miszerint földmozgást érzékeltek magyarországi idő szerint 19.26 órakor – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium. A földrengésről az intézet a délkeleti országrészből több településről is kapott bejelentést, például Hódmezővásárhelyről, Szegedről és Békéscsabáról is.

Kedd reggel a horvát-magyar határ közelében is rengett a föld, a mozgást a határ magyarországi oldalán is érezni lehetett.

 (Kiemelt képünkön szeizmográf. Fotó | Shutterstock)