Kíváncsi a leghaszontalanabb állami dokumentumokra?

A helyi állami és közigazgatási hivatalnokok által kiállított legértelmetlenebb és/vagy leghaszontalanabb dokumentumra hirdetett pályázatot Igor Szljunyev, a Kosztromai terület kormányzója.

2008. október 27., 12:30

Szljunyev szóvivője elmondta: a kormányzónak sokszor okoztak bosszúságot a csinovnyikok papírjai, ez adta az ötletet. Jelenleg a pályázati kiíráson dolgoznak, de annyit már lehet tudni, hogy olyan iratokat várnak, amelyekben nincs egyértelmű válasz a folyamodó állampolgár kérdésére, vagy amelyek bürokratikus nyelvezetükkel tűnnek ki, vagy más hasonló jellegzetes tulajdonságokkal bírnak.

Az is bizonyos, hogy a győztesek - mármint nem az értelmetlen, illetve haszontalan irat szerzői, hanem beküldői - jelentős pénzjutalomban részesülnek.

A pályázaton részt vehet a Kosztromai terület bármely lakosa, aki bármilyen ügyben az ottani állami, vagy helyi közigazgatási szervekhez fordult írásban, s kérdéseire, kéréseire nem felelő, vagy egyéb szempontból nem megfelelő választ kapott.

Emellett beküldhetők az említett szervek által kiadott határozatok, rendelkezések, utasítások, instrukciók is, írja az MTI.

A kormányzó reméli, hogy a csinovnyikok majd szégyenkeznek a nyilvánosságra kerülő baklövéseik miatt...