Hiteles adatok a május elsejei berlini összecsapásokról

A berlini rendőrség két nap alatt csaknem 500 személyt vett őrizetbe a szélsőjobboldali radikálisok által szervezett tüntetések során – egyúttal eljárást indított egy rendőr ellen, aki tüntetőbe rúgott. Az ország minden részéből érkezettekkel együtt összesen hétezer rendőr idén a fővárosban sikeresen akadályozta meg a nagyobb károkozást. Ezt tartalmazza Dieter Glietsch berlini rendőrparancsnok vasárnap délben kiadott jelentése, amelyet megkapott a ger-mania.hu

2010. május 2., 17:51

A jelentés szárazon, német alapossággal sorolja a tényeket a május 1- körüli, „szokásos” berlini tüntetésekről és ellentüntetésekről. Míg a szakszervezetek és mások ünnepi rendezvényei rendben folytak, szélsőjobboldali szervezetek fellépése és ezekhez kapcsolódó ellentüntetések ismét súlyos rendbontásokhoz vezettek. A rendőrség, amely előzetesen alaposan felkészült, a kidolgozott új bevetési stratégia alapján járt el. Összesen 487 személyt vettek őrizetbe és vasárnap délig közülük 14 személy őrizetbe vételét rendelték el. További 370 tüntetőt a helyszín elhagyására köteleztek. (A német jogrend szerint amennyiben az illető nem megy el, tovább tüntet, őrizetbe veszik – a szerk. megj.)

Csaknem száz sebesült rendőr

A rendőrfőnök 98 alárendeltje megsebesüléséről számol be. Négyüknek ott kellett hagynia a szolgálatot, egyet kórházba szállítottak. A jelentés egy lélegzettel hozzáteszi: belső ellenőrzésük alapján indítottak vizsgálatot egy munkatársuk ellen. Az, amint rendőrségi videó-felvételek tanúsítják, keményen belerúgott egy, a járdára esett tüntetőbe.

Május elsején a rendőrökkel való berlini összecsapásoknak két fő színhelye volt. Az egyik a (keleti-berlini) Pankow kerület, ahol a szélsőjobboldaliak által bejelentett tüntetéseket egy sor ellentüntetés kísérte, több ezer részvevővel. Mindkét csoport arcukat eltakaró tagjai megkísérelték áttörni az őket a másik tábortól elválasztó rendőrsorfalat, de ezt sikerült megakadályozni. A őrizetbe vettektől kést, botokat koboztak el. Később tüntetők, köztük politikusok (feltehetően a Balpárt képviselői – a szerk. megj.) kíséreltek meg lezárni egy utat, de a hatóság ismételt felszólítására ezzel felhagytak. Más ellentüntetők tárgyakat gyújtottak fel az utcán – s a rendbontásoknak két felgyújtott autó is áldozatául esett.

Egyidejűleg a gyorsvasúti megállótól szélsőjobboldali tüntetők jutottak a Kurfürstendammra (a város nyugati részének fő bevásárló-utcájára). Harcba bocsátkoztak az utat lezáró rendőrökkel, akik 286 személyt vettek őrizetbe. Felvették adataikat és a közrend megzavarása miatt indul ellenük eljárás – hangzik a berlini rendőrfőnök jelentése.