Hawaii után Kanadában készül a tűzvész: húszezer embert evakuáltak

A kanadai Északnyugati Területeken pusztító erdőtüzek megközelítették a régió fővárosát, ezért szerdán este elrendelték Yellowknife csaknem 20 ezer lakosának evakuálását.

2023. augusztus 17., 08:06

Szerző:

A főváros legnagyobb veszélynek kitett területein lakóknak a legrövidebb időn belül el kell hagyniuk otthonukat, a város többi részén élőknek pedig péntek délig kell elmenniük

 – jelentette be az Északnyugati Területek kormánya.

Az evakuálás biztonságáról a hatóságok gondoskodnak, az autópályákon, ahol a füst miatt rosszak a látási viszonyok, átkísérik a várost elhagyókat.

A régió tűzvédelmi szóvivője szerdán elmondta, hogy az Északnyugati Területek nyolc terepülésének csaknem 6800 lakóját már evakuálták. A lakosság mentésében repülőgéppel is segítettek.

Az északi sarkkörtől 450 kilométerre délre fekvő Yellowknife-ban már hétfőn veszélyhelyzetet hirdettek a közeledő tűz miatt.

Kanadában idén rekordszámú erdőtűz pusztított. A lángok miatt több mint 21 ezer négyzetkilométernyi terület égett le. Az országban 168 ezer embert evakuáltak a minden korábbi rekordokat megdöntő erdőtűzszezon kezdete óta.

 (Kiemelt képünkön a 2023. július 21-i képen az 593-as tűz látható a kanadai Quebec tartomány középső részén. A Kanadában valaha feljegyzett legnagyobb erdőtüzek már két hónapja tombolnak, füsttel és köddel sötétítve el a kanadai és az amerikai égboltot. Fotó: JESSE LARRIVIERE / SOCIETE DE PROTECTION DES FORETS / AFP)