Gyermeklelkű felnőttek kedvencei

Szentpéterváron található a világ egyik legkisebb szobra, egy mindössze 11 cm hosszú, ötkilós bronz csíz. Róla köztudott, hogy nagy szerencse éri azt, aki egy pénzérmét olyan ügyesen hajít a talapzatára, hogy az ott is marad. Nem könnyű feladat, a kis szobor ugyanis a Fontanka-rakpart gránit támfalára van erősítve, próbálkozni a közeli hídról vagy a csatornán közlekedő kishajó fedélzetéről lehet. Egyes napokon 300 rubelnyi apró is összejön a csíz lábánál, alatta pedig a folyó fenekén egy kisebb vagyon gyűlt össze. Van egy másik, a családi boldogságot a csodától remélő friss házasok körében népszerű próba: a vőlegény egy teli pezsgőspoharat ereszt le a hídról zsinegen vagy kötélen a szoborhoz úgy, hogy koccintson a madárka csőrével. A pohár persze nem törhet el.

A kis csíz történelmi alak, egy népszerű, legalább hat változatban létező

gúnydalhőse. Pontosabban nem maga a madár, hanem azok a fiatal joghallgatók, akik a XIX. század második, a XX. század első felében a madárszobor helyének szomszédságában működő nagyhírű cári intézmény diákjai voltak. Zöldes egyenruhájuk madártollra emlékeztető színe miatt nevezték el őket kiscsízeknek. Estéiket a közeli kocsmában töltötték, ahonnan rendszerint dülöngélve, gajdolva távoztak, az utca népe pedig kis dalocskában csúfolta a bevodkázott, kótyagos úrfikat.

A gyermeklelkű felnőttek kedvence ma már a szentpétervári turistautak kihagyhatatlan programpontja, már amikor éppen megvan. Mert az elmúlt öt évben, amióta a folyóparton lakik, hétszer lopták el. Volt, hogy megtalálták, volt, hogy elkészítették az eredeti hajszálpontos mását, de a kis csíz mindig visszakerült a helyére, az 1. számú Mérnök-híd (Mérnök-palota) mellé, a Fontanka, 12/1-es házzal szemben.

A Don menti Rosztovban, a Gorkij nevét viselő park bejáratától egy kicsit balra megtermett bronz vándorkereskedő álldogál. Vállán átvetve az utazótáskája, lábánál egy dagadt macska. A táskán felirat: „Kereskedj becsületesen – meglesz a hasznod!” Ha üzletbe, vagy bármilyen pénzügyi tranzakcióba fog valaki, tanácsos némi aprópénzt dugni a táskába. A szerencsehozó hatást fokozza, ha az adakozás után megsimogatjuk a macskát, majd megfogjuk a kereskedő bal kezének nagyujját, és szépen megkérjük, hogy segítsen meggazdagodnunk. Közben simogathatjuk őt is.

Az Udmurt Köztársaság fővárosában, a fegyvergyártó üzemeiről híres Izsevszkben pár éve tréfás kedvű alkotók felállították az orosz konyha remeke, a pelmenyi (húsos barátfüleszerűség) szobrát, mert ez a csodálatos étek állítólag ezekről a tájakról vándorolt beljebb Oroszországba. Természetesen földi javakban, jó ennivalókban bővelkedő élet vár arra, aki elég kitartóan üldögél a szobor melletti padon.

Más fiatal alkotók egy vidám bronz krokodilt ültettek két izsevszki utca kereszteződésébe. Nos, ennek is megvan az egészen a XVIII. századba visszanyúló története: az izsevszki fegyvergyári munkásokat zöld egyenruhájuk és az irigyelhető magas keresetük miatt csúfolták „krokadilának (!)” a szomszédos Szarapul vasgyári munkásai. Egy gúnydalt is költöttek az utcákon grasszáló nagy zöld „krokadiláról”, aki mindenkit bekap. És ez csak az egyik a számos legenda közül. A dalocska elképesztő világkarriert futott be, még

Chaplin is felhasználta a Modern időkben, s I-Five Chaplin remake-jében.

A szibériai Omszkban, a hadiipar, az űrtechnikai ipar városában a csatornaszerelő Styepanics, a Jenyiszej folyó két partján elterülő kelet-szibériai Krasznojarszkban kollégája, Jása bácsi osztogat szerencsét. Jása bácsinak tanonca is van, ő is kompetens. Érdemes a sisakjukat simogatni. Nem vetik meg a szeszt, elfogadják a cigarettát.

A nyugat-szibériai Tomszkban, a modern tudomány és innováció egyik oroszországi központjában a szerencsét egy jóllakott, vigyorgó farkas hozza, az

Élt egyszer egy ebcímű, ma már kultikus rajzfilm hősének kétszáz kilós bronzszobra. A dagadt farkas képében megtestesülő szerencse nem csak tapogatható, de a hasán lévő gomb nyomására meg is szólal, s a filmbéli szereplő rekedt hangján nyolc, az orosz nyelvi folklórba masszívan beépült mondatot hörög el.

A szobrot egy sikeres helyi vállalkozó állíttatta, de hatása talán túlmegy az üzlet szféráján. A rajzfilmben ugyanis a két természetes ellenség, a kutya és a farkas összebarátkozik, a kutya lakatja jól a farkast egy lakodalmi asztalról. „Gyere, ha van valami” – biztatja a kutyát az erdőbe távozó farkas. Ki tudja, talán eljön, és még a mi életünkben, a gyönyörű kutya–farkas barátság ideje.