Donald Tusk hazakészül, a jelenkor bolsevikjainak legyőzésére szólított fel

Nemrégiben ünnepelték a lengyel függetlenség századik évfordulóját, azt a napot, amikor az ország 123 év felosztottság után visszanyerte államiságát. November 11. az utóbbi években, ahelyett hogy a nemzet újjászületéséről szólt volna, a feszültségek és botrányok napja volt. Az ünnepet eltérítették a szélsőjobboldali csoportok, pártocskák, amelyek a gyűlölet és a nacionalista erőszak napjává tették. A szélsőjobboldal fokozatos erőre kapását jelzi, hogy míg korábban pár száz szkinhed gyűlt csak össze, most már sokezres tömeget vonzanak az események.

Jaroslaw Kaczynsk PiS-elnök az évfordulós megnómozduláson

Fotó: MTI/PAP/Tomasz Gzell

Az idén minden rekordot megdöntött a tömeg. A kormány kénytelen volt alkuba bocsátkozni a szélsőjobbosokkal, s megállapodtak, hogy egy felvonulás lesz csak, amelyet az államfő és a hivatásos kormánypolitikusok vezetnek. Máshogy sikerült. Az állami parádé meglehetősen sovány lett, mögöttük viszont negyedmilliós tömeg vonult. A masírozóknak csak a töredéke lehetett ugyan a különböző újnáci, nacionalista csoportok híve, de a hangot ezek adták meg. EU-zászlókat égettek és nacionalista, antikommunista, melegellenes jelszavakat skandáltak. A külföldi tudósítók a demokrácia katasztrófájáról jelentettek. A honi média is beszámolt azokról jelszavakról, amelyek szerint például „Lwów és Wilno örökre lengyel”, vagyis az ukrajnai Lviv és a litván főváros, Vilnius. Mások azt skandálták, hogy a fákon kommunisták lógnak majd. Az egyik kedvenc jelszó szerint „Le az EU-val, a mi utunk a nacionalizmus”. Aztán: „Európa csak fehér lehet!”

A lengyel hivatalos szervek nem észlelték ezeket a jelenségeket. A rendőrség azóta is keresi az EU-zászlókat égető huligánokat. Hazai és külföldi elemzők szerint beérett a kormányzó Jog és Igazságosság, a PiS eddigi ideológiai és emlékezetpolitikai vonala, a háború előtti fasizáló jobboldal vált példaképpé. A tüntetéseket két olyan egyesület szervezte, amely nevében is a múlt század harmincas éveinek fajgyűlölő pártjait idézi, az Összlengyel Ifjúság és a Nemzeti Radikális Tábor. A „hagyományos újfasiszták” mellett megjelentek új nacionalista csoportok is. Ezeket a Rzeczpospolita melléklete a nyugat-európai identitárius mozgalmakhoz sorolja. Itt sem hiányzik a fajgyűlölet, az idegenellenesség, a menekültek, migránsok elleni erőszak követelése. Ez is összhangban van a PiS-kormány erőteljes migránsellenes agitációjával, az ázsiai és afrikai bevándorlókkal való ijesztgetéssel.

Lengyelországba persze még a magyarországinál is kevesebb menekült jutott el.

A jobboldali kormánypárt az új politikai konkurenciával versenyezve most újabb történelmi csatát kezdett. Elővették a korábban félrerakott dossziét, amely a Németországtól követelt második világháborús jóvátétel ügyét tartalmazta, és új propagandacsatába kezdtek. A nemzetközi jogi szakértők többsége reménytelennek tartja az ügyet, a német hivatalos források pedig közölték, hogy nem is hajlandók erről tárgyalni. De feltehetően nem is nekik szánták a kezdeményezést a PiS képviselői, hanem a hazai választótábornak. Meg kell erősíteniük, hogy a párt képviseli a nemzeti ügyet, és kiáll azok érdekében, akik a hajdan megsemmisült vagyontárgyakért, elveszett életekért remélnének jóvátételt.

A kormánypártok hangulatát erősen rontotta, hogy az önkormányzati választásokat nem tudták egyértelműen megnyerni. Bár a vajdaságok többségében, tizenhatból kilencben a PiS-re szavaztak a legtöbben, de a helyi hatalmat nem mindenhol sikerült megszerezni, mert az ellenzéki pártok és helyi érdekképviseletek koalíciókat alakítottak. A nagyobb városok pedig egyértelműen elutasították a jobboldalt. A 107, százezer főnél népesebb városban a kormánypártnak mindössze négy jelöltje lett polgármester. A liberális ellenzék Polgári Koalíció nevű tömörülése 19 polgármesteri posztot kapott. Kettőt szerzett a baloldali SLD és egyet a Kukiz ’15 jobboldali protesztpárt. Nyolcvanegy városban helyi választási koalíciók jelöltjei lettek a városvezetők. Köztük lehettek párttagok is néhányan, de nem ez volt a jellemző. Általában véve a kelet-lengyelországi vajdaságokban nyert a PiS, de ötven százalék feletti többséget csak egyetlen helyen, a dél-keleti Kárpátaljai vajdaságban kapott.

Megtört a PiS eddigi magabiztos nyomulása a teljes hatalom felé. Jaroslaw Kaczynski pártja az orbáni modellt hűségesen követve kívánta magát leválthatatlanná tenni. Első lépésben megszállta az Alkotmánybíróságot, és az ügyészséget a kormány alá rendelte. Utána a közszolgálati médiumokat alakította államivá, illetve pártszolgálattá. A hatalom teljes ellenőrzéséhez még a bírósági függetlenség eltörlése kellett. Ez eddig csak részben sikerült. Egyrészt az Európai Bizottság és a 7. cikkely elől meghátrálva most visszavonulnak a legfelsőbb bíróság tisztogatására szánt törvényből. A kényszernyugdíjazott bírók újra ítélkezhetnek. Az Európai Bizottság eljárást indított a varsói kormány ellen, amely most leginkább Orbán Viktor támogatásában bízik.

Egyre többen vélik úgy Lengyelországban és más uniós tagállamokban is, hogy állítása ellenére a jobboldal, élén Jaroslaw Kaczynskival, ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból. Mi mást szolgálhat az állandó konfrontáció, az európai normák sorozatos megsértése? Eközben a PiS-nek nincs sem távlati jövőképe, sem rövid távú taktikája az állandó konfrontációkon kívül. Nem sikerült összekovácsolni valamilyen koalíciót a Balti-tenger és az Adria közötti államokból, ahogy az ország nem kapta meg az amerikaiak regionális szövetségeseként remélt szerepet sem. Donald Trump meghívta ugyan az ovális irodába Andrzej Duda köztársasági elnököt, de székkel nem kínálta. Világszerte nevetségessé vált a lengyel államfő, amint görnyedten állva ír alá megállapodást az elnöki asztalon, miközben Trump rá sem tekint.

Ebben a helyzetben különösen felértékelődött az a beszéd, amelyet Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke mondott Lódzban. A korábbi miniszterelnök szerint a következő EP-választáson két erő törhet előre. Az egyik az egyértelműen Európa-ellenes, „barnuló” irányzat, a másik pedig az, amelyik erősebb integrációt akar az EU-ban.

– Lehet, hogy sem az egyikben, sem a másikban nincs helye Lengyelországnak – figyelmeztetett.

Azt is mondta, hogy aki az egyesült Európa ellen lép fel, az a lengyel függetlenség ellenfele. A sajtó azonban elsősorban azokra a mondataira figyelt fel, amelyekben a liberális politikus az államalapító Józef Pilsudski példájára hivatkozva a jelenkor bolsevikjainak legyőzésére szólított fel.

Donald Tusk. Benne bíznak a legtöbben

Egyik közeli híve, Bartlomiej Sienkiewicz korábbi belügyminiszter a Gazeta Wyborczának értelmezte a politikus szavait. Szerinte Tusk nem csupán a PiS ellen szólalt fel, hanem az Európában mind hangosabb szélsőséges politikai gondolkodást ítélte el.

– Az új bolsevizmus felrúgja az eddigi megállapodásokat, amelyek szerint politikai ellenfeleinkre nem mint elpusztítandó ellenséges törzsekre tekintünk, hogy a demokrácia nem csupán választásokból és a többség uralmából áll, s a vesztesek nem lehetnek kitéve elnyomásnak és szervezett megvetésnek. Ezt a bolsevizmushoz nagyon közel álló mentalitást látjuk Olaszországban, Kelet-Európában, nagyon jól kirajzolódik Lengyelországban és Magyarországon. Aki nincs velünk, az nem létezik ezen politikusok szerint – jellemezte őket Sienkiewicz.

A november 11-i ünnepségen az Európai Tanács elnökét mindenesetre a díszvendégek utolsó sorába állították, és a nevét nem említették, amikor a jelenlévőket köszöntötték. A sértést utólag a lódzi beszéddel magyarázták. Ezek után elég valószínűnek látszik, hogy Tusk az európai politikából visszatér a hazai színtérre. A támadások, sorozatos sértések, amelyek az utóbbi időben érték, könnyen magyarázzák, miért is akar elégtételt venni. Novemberben a szejm egyik különbizottsága elé idézték, hogy a kormánypárti képviselők arról faggassák, miért hagyott működni egy később pilótajátéknak bizonyult befektetési szervezetet, az Amber Goldot. Ráadásul Tusk felnőtt fia e cég egyik leányvállalatánál volt sajtófőnök, ami további vádakra adott ürügyet. A volt kormányfő aljas pártpolitikai manipulációnak minősítette a vádakat. A PiS és személyesen Jaroslaw Kaczynski politikájában a Tusk elleni folyamatos támadások, a karaktergyilkossági kísérletek központi helyet foglalnak el.

Az Ibris közvélemény-kutató legutóbbi eredménye szerint azonban a lengyel politikusok közül Donald Tuskban bíznak a legtöbben. A EU tanácsának elnöke 47,7 százalékot kapott. Utána 45,8 százalékkal Andrzej Duda köztársasági elnök, 42 százalékkal Mateusz Morawiecki kormányfő következik.