Az ország, amelyik úszik az óceánnal szemben
Kubát, a rum, a cukornád, a szamba, Fidel és a forradalom hazáját, az egykori politikai barátot, egy hölgy képviseli hazánkban. Soraya E. Álvarez Núnez mosolygós arca és vidám, kubai módra közvetlen modora zavarba ejt: mivel is kezdjük a beszélgetést. Az egykori karibi barát, a ma már inkább csend övezte távoli ország egy-két hazai nemzedék számára még mindig izgató valóság. Élnek a közös emlékek, a latin bulik és a kubai diáktársak, a velük együtt átélt, mára ködbe veszett lángoló eszmék.
Soraya egy budai nagykövetség szokatlan csendjében egy olyan országot képvisel, amelyet csak titokban illik szeretni. Egy olyan ország küldöttével nehéz beszélgetni, akinek - ha hazája felmerül a sajtóban - nem szívesen nézünk oda, kevés jóra számítunk. Miközben tudjuk, hogy Kuba gyönyörű, Kuba eleven és vidám, Kuba izgalmas hely - mindennek ellenére. Sőt, sokaknak éppen ezért!
Soraya külszolgálatának utolsó időszakát tölti nálunk - jogos a kérdés: milyenek voltak ezek az évek itt, az egykori barátnál, Magyarországon.
A fékek csak bennem vannak – Soraya mesél és kiderül: ismer és kedvel minket. S hogy ez nem csak követségi protokoll? Hány külföldi diplomata tenné meg, hogy ebben a kis közép-európai országban, a maga megtanulhatatlan nyelvével, arra ítélte egyetlen gyermekét, hogy magyar középiskolában tanuljon? Talán ez furcsán hangzik, de aki ismeri a diplomácia és az idegen nyelven való tanulás sajátos világát, az érti, ez nem egyszerű döntés. Mert a mi nyelvünk, ugye, nem az angol!
Soraya ma már Kubában tanuló egyetemista lánya nálunk, magyar nyelven érettségizett, és bármily szokatlan is: nálunk döntött úgy, hogy tengerbiológus lesz. S persze ezt már nem tanulhatta itt - hazatért Kubába.
De a magyarországi éveket jelenti a családban Attila is: egy százszázalékos kubai környezetben erre a névre csóválja a farkát egy kis terrier és büszke Attilaként sétáltatja a gazdikat a Duna-parton, a Várban, azokon a helyeken, ahol mindannyian szeretnek együtt lenni. Olyan ez, mintha itt valaki kínaiul szólítaná a kutyáját – vagyis nincs több kérdésem, hogyan érzik magukat nálunk, sikerült-e megismerni az országot.
Soraya sokat hallott Magyarországról már korábban is, ismerte a történelmünket, az íróinkat, látta Budapest fotóit.
A cikk folytatását a
latimoport.hu-n olvashatják.
