Az izlandi miniszterelnök asszonya sztrájkba lép a nemek közötti bérszakadék miatt

Katrín Jakobsdóttir izlandi miniszterelnök nők tízezreit szólította föl országában, hogy kedden tagadják meg a munkát a nők egyenjogúságának nevében – számolt be a BBC a kormányfőt idézve.

2023. október 24., 11:31

Szerző:

A kvennafrít, azaz a nők szabadnapját a nemek közötti bérszakadék és a nemi alapú erőszak, illetve diszkrimináció elleni tiltakozásként hirdették meg az izlandi nők körében. A miniszterelnök szerint különösen érintettek azok a szakmai területek, ahol a legtöbb munkavállaló nő, mint például az egészségügy és az oktatás (amelyek jellemzően az állami szféra részei Izlandon is – a szerk.)

„E napon nem fogok dolgozni, és azt várom, hogy a kabinetben lévő többi nő is tegyen hasonlóan”

– mondta Jakobsdóttir.

A szervezők arra ösztönöztek minden nőt, hogy kedden tagadják meg a fizetett munkát, illetve ne végezzenek háztartási munkát sem, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a társadalmi hozzájárulásuk fontosságára. Továbbá felszólították a férfiakat, hogy támogassák a kezdeményezést, és a sztrájk ideje alatt vállalják át a nők munkáját.

„Még nem értük el a nemek közötti teljes egyenlőségre vonatkozó céljainkat, és még mindig küzdünk a bérszakadék ellen, ez pedig 2023-ban elfogadhatatlan” 

– jelentette ki Jakobsdóttir.

Az izlandi kormány korábban kötelezettséget vállalt arra, hogy felszámolja a nemek közötti bérszakadékot 2022-ig.

Izlandon először 1975-ben sztrájkoltak a nők azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet, milyen fontos szerepet játszanak a nők a gazdaságban. Az akció hatására a következő évben törvényt fogadtak el a férfiak és nők egyenlő bérezéséről. Az idei volt azóta a hetedik alkalom, hogy a nők sztrájkba léptek az egyenjogúságért.

A Világgazdasági Fórum listája szerint a nemek közötti egyenlőség megvalósítása terén már 14 éve folyamatosan Izland teljesít a legjobban a világon.

(Kiemelt kép: Izland miniszterelnöke, Katrin Jakobsdottir 2023. október 5-én részt vesz az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján a dél-spanyolországi Granadában, a Palacio de Congresóban. Fotó: Thomas COEX / AFP)