Alig két hónapot volt kancellár, lemondott

Sebastian Kurz utódja nem bírta sokáig.

2021. december 3., 06:57

Szerző:

Lemondott Alexander Schallenberg osztrák kancellár csütörtökön – írta a 24.hu az osztrák közszolgálati média nyomán. Schallenberg alig két hónappal korábban, október 11-én lépett hivatalba.

Schallenberg a lemondását bejelentő közleményében azt írta, hogy sosem állt szándékában átvenni az ÖVP elnöki székét, valamint hangsúlyozta, hogy a kancellári posztot és a legtöbb szavazatot szerzett párt vezetését egy embernek kell átvennie. Egyes médiaértesülések szerint Karl Nehammer belügyminiszter töltheti be mindkét posztot. Az ÖVP elnöksége pénteken ülésezik.

(Kiemelt kép: Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter sajtótájékoztatót tart, 2021. augusztus 25 -én, Bécsben. Fotó: Georg Hochmuth / APA / POOL / AFP)

Tegnap 21:22

Három embert sebesítettek meg Brüsszelben, az uniós intézményeknek is helyet adó Schuman téri metróállomáson, a gyanúsítottat a rendőrség előállította – tájékoztatott hírportálján a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.

Tegnap 20:35

Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetést folytatott Mohamed bin Szalmán asz-Szaúd szaúdi koronaherceggel – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

Tegnap 20:02

Petr Pavel, a szombaton megválasztott cseh államfő hétfőn arról biztosította Caj Jing-ven tajvani elnököt, hogy Csehország és Tajvan is osztja a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok értékeit, és ezért megerősítik partnerségüket.