A színpadkép egy Wurlitzer

Az igazán nagy produkciók előkészületeit nem lehet elég korán megkezdeni – márpedig a szentmargitbányai operafesztivál évről évre monumentális előadásokkal kápráztatja el a közönséget. 2016-ban Donizetti Szerelmi bájital című operáját mutatják be a római kori kőfejtő színpadán. A részleteket az alkotók bécsi sajtóértekezleten árulták el.

2015. november 22., 10:04

Az első tájékoztató legnagyobb szenzációja kétségkívül mindig a díszlet, az érdeklődés középpontjában az újabb ötlet, illetve annak makettbe öntött változata áll, no és tervezőjének magyarázata a miértről és a hogyanról. Ezúttal egy harminc méteres pirosan világító wurlitzer szolgál a cselekmény helyszínéül, az ötvenes-hatvanas évek vágyainak tárgyaként. Ez a különös zenedoboz élesen elüt a környezet, a komor kőfejtő hangulatától – és a díszlettervező, a hamburgi Raimund Bauer és a rendező, a szintén a német hanza városból érkező Philipp Himmelmann közös szándéka szerint ezzel a zenét helyezi a figyelem középpontjába. A színpad két oldalán hatalmas installációkat helyeznek el, afféle kivetítőket, amelyeken az énekesek közelképeit látja a közönség. A rendező ezzel az ötlettel megoldja azt az itteni örök problémát, hogy a hatalmas nézőtér minden pontjáról valóban látható legyen a szereplők minden rezdülése, s így a közönséghez ne csak a monumentalitás jusson el.
Maga a darab az alkotók véleménye szerint nagyonis alkalmas az ilyen szabadtéri nyári előadásra, hiszen humor és érzelem szövi át a könnyed cselekményt. Maren Hofmeister, aki már második éve irányítja az operafesztivált, arról is beszélt, hogy a játékos vidámság csak a felszín, ez az opera mélyebb gondolatokat is rejt, és biztosan magával ragadja majd a közönséget.
A rendező és a karmester első osztályú fiatal énekeseket talált a szerepekre, olyanokat, akik ugyan már nemzetközi felkéréseket is tudhatnak maguk mögött, mégis a felfedezés örömét nyújtják majd a közönségnek- tehetségesek, szépek és fiatalok.
A sajtóértekezleten Karsten Januschke, a zenei igazgató mutatta be az énekeseket. Januschke egyébként most először kapott megbízást ilyen nagy szabadtéri produkció zenei irányítására – de az Esterházy Alapítvány előtt nem ismeretlen: ő vezényelte a Hókirálynő című gyermekoperát, amelyet Kismartonban Anna Netrebko védnökségével adtak elő nyáron az Esterházy kastélyban – és amely a 2016-os programban is szerepel.
Adina szerepét Elena Sancho-Pereg spanyol és Narine Jegijan örmény szoprán énekli felváltva, Nemorinóként Antonio Poli olasz és Ioan Hotea román tenor mutatkozik be, Belcore szerepében Andrej Bondarenko ukrán bariton hallható. Közreműködik a bécsi filharmonikusok kórusa és a szlovák rádió zenekara.
A július 6-i bemutatót az ORF élőben közvetíti. A csaknem háromórás, olasz nyelvű operaelőadás augusztus 16-ig 21 alkalommal kerül színre.
Jegyek már válthatók, itt .

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).