A Nyugatra mutogat Belarusz az atomfegyverek ügyében

Az orosz elnök szóvivőjének tudomása szerint Vlagyimir Putyin nem tárgyalt orosz nukleáris fegyverek – interkontinentális ballisztikus rakéták – Fehéroroszországba történő telepítéséről Moszkvában Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel – jelentette csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség.

2023. április 6., 20:09

Szerző:

Aljakszandr Lukasenka Moszkvában a Rosszija-1 televíziónak adott interjúban csütörtökön úgy foglalt állást, hogy az országoknak bizonyos idő alatt „kupacba kell gyűjtenie és megsemmisítenie” minden atomfegyvert. Kijelentette: egyetért Emmanuel Macron francia elnökkel abban, hogy egyik ország sem állomásoztathat egy másik területén atomfegyvert, de akkor az Egyesült Államoknak is vissza kell vonnia a fegyvereit más országokból. „Addig viszont mi is úgy teszünk, mint ők” – jelentette ki az orosz harcászati atomfegyverek Fehéroroszországba történő telepítéséről. 

Aljakszandr Lukasenka közölte: a legfelsőbb tanács ülésén az államszövetség számára célul kijelölt programok háromnegyedét teljesítették. Fehéroroszország elnöke egyebek mellett kiemelte a két ország hadiipari együttműködését. Az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov azonban a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint Aljakszandr Lukasenkának a harcászati atomfegyverekre vonatkozó kijelentésével kapcsolatban azt mondta: nem tud arról nyilatkozni, milyen mértékben volt szó erről a szerda esti, éjszakába nyúló tárgyalásokon. Peszkov közölte: a biztonság szavatolása és a kérdés megközelítésének aktualizálása volt az orosz-fehérorosz államszövetség legfelsőbb tanácsa csütörtöki ülésének egyik fő témája. „Szó volt arról, hogyan változott meg a biztonsággal kapcsolatos nemzetközi konjuktúra, amelyhez alkalmaznunk kell az elvi megközelítésünket. Oroszországnak is felül kell vizsgálnia, hogyan képes szavatolni a biztonságot a szövetségese, Fehéroroszország számára, amellyel a legfejlettebb integráció köti össze” – mondta a szóvivő. 

Vlagyimir Putyin márciusban jelentette be, hogy Oroszország Minszk kérésére rövid hatótávolságú harcászati atomfegyvereket telepít a szomszédos ország területére. Moszkva szerint a lépést a NATO-nak az orosz határok irányában történő terjeszkedése indokolja. 

Aljakszandr Volfovics, a fehérorosz nemzetbiztonsági tanács titkára csütörtökön Minszkben kijelentette, hogy az orosz atomfegyverek fehérorosz területre történő telepítésének határidejét Vlagyimir Putyin és Aljakszandr Lukasenka, a két ország hadseregének főparancsnoka határozza meg – írta a BelTA fehérorosz hírügynökség. 

Volfovics egyúttal reményét fejezte ki, hogy nem kerül sor a bevetésükre. Mind mondta, az atomtöltetek mindenekelőtt elrettentő funkciók töltenek be, mind Oroszország, mind Fehéroroszország biztonságának a szavatolása a céljuk.

(Kiemelt képünk: Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök (b) sajtótájékoztatót tart a Minszktől délre fekvő Aszipovicsi településen lévő katonai támaszponton, ahol a Szövetségi Eltökéltség-2022 kódnevű közös fehérorosz-orosz hadgyakorlat zajlik 2022. február 17-én. MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko)