A Gázai övezet északi és déli részén harcol az izraeli hadsereg

A Gázai övezet északi és déli részén, valamint az északi határnál Libanonban harcol az izraeli hadsereg (IDF) az iszlamista Hamász terrorszervezet elleni háború nyolcvanadik napján.

2023. december 25., 10:30

Szerző:

IDF szóvivője elmondta, hogy az elmúlt napon a légierő vadászrepülőgépe megölt egy Hamász parancsnokot, majd több terroristát Hán-Junisz körzetében, akiket a terepen lévő szárazföldi erők azonosítottak.

Egy másik izraeli egység megsemmisített több iszlamista fegyverest egy építményben.

A Gázai övezet északi részén fekvő Beit Lahiában megtalálták a Hamász számos fegyverét, köztük Kalasnyikov puskákat, bevetésre kész robbanóanyagokat és töltényeket.

Az IDF bejelentette, hogy megvizsgálja a Gázai övezet közepén található al-Maghazi menekülttábor elleni támadást, ahol a Hamász felügyelte palesztin egészségügyi minisztérium legkevesebb hetven ember haláláról számolt be.

„A Hamász Gázában civil területeken tevékenykedő terroristái jelentős kihívásokat jelentenek, de ennek ellenére az IDF elkötelezett a nemzetközi törvények betartása mellett, és lépéseket tesz a civileket ért károk minimalizálása érdekében” – közölte a katonai szóvivő.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) elnöke, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz a gázai lakosság szenvedéseiről beszélt. X fiókjában közzé tette, hogy fokozódik az állandó éhínség miatti kétségbeesés, és azonnali élelmiszer- és vízellátást követelt a lakosság egészségének és stabilitásának biztosítása érdekében.

(Kiemelt kép: Izraeli katonák járőröznek egy úton a gázai határkerítés közelében 2023. október 10-én. Mintegy 1500 Hamász-militáns holttestét találták meg Izraelben és a Gázai övezet környékén – közölte a hadsereg október 10-én, miközben légicsapásokkal sújtotta a palesztin enklávét. JACK GUEZ / AFP)