61 Dél-Afrikából érkező tesztje lett pozitív, vizsgálják az omikron variáns jelenlétét

A WHO szerint az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.

2021. november 27., 14:11

Szerző:

A holland egészségügyi hatóságok szombati közlése szerint 61 ember szervezetében mutatták ki a koronavírus jelenlétét abból a nagyjából 600 utasból, akik pénteken érkeztek repülőgéppel a Dél-afrikai Köztársaságból a nyugat-európai országba, és akiket azért teszteltek le, hogy megakadályozzák az omikron variáns elterjedését.

Hollandia a koronavírus új variánsának a terjedésétől tartva a világ sok más országához hasonlóan még pénteken megszakította a légi összeköttetést Afrika déli részével; törölték az oda induló, illetve a térségből - a Dél-afrikai Köztársaságból és a környező országokból - érkező járatokat. Az a nagyjából 600 ember, akiket kivétel nélkül tesztnek vetettek alá, két olyan, Dél-Afrikából az amszterdami Schiphol repülőtérre érkező járatnak az utasai voltak, amelyek a légi összeköttetés megszakításáról hozott döntés időpontjában a levegőben voltak.

Landolás után az utasokat elkülönítették, és letesztelték koronavírusra. Az a 61 ember, akinek pozitív lett a tesztje, egy a repülőtérhez közeli szállodában van karanténban. Az, hogy közülük hányan hordozzák az omikron variánst, további vizsgálatokból várhatóan még szombaton kiderül - mondta a holland egészségügyi minisztérium szóvivője.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak minősítette a nagyszámú mutációval rendelkező omikron vírusvariánst. A WHO szerint az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.

(Kiemelt kép: Székesfehérvár, 2021. március 24. Egy idős nő megkapja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyagának második adagját a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház székesfehérvári oltópontján 2021. március 24-én. MTI/Vasvári Tamás)