Jön az önkormányzati választás, Záhonyban van lakás, ahova tízen vannak bejelentve

2019. október 3., 21:14

Szerző:

A rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik, hogy Záhonyban 9-10 személy is be van jelentve egy-egy lakóházba – idézi az Index a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság erről szóló határozatát.

A testülethez eredetileg  egy magánszemély fordult az ügyben, akinek a beadványát a záhonyi választási bizottság elutasította, az MSZP azonban felkarolta az ügyet, és fellebbezett. A beadvány a többi között arról szólt, hogy a szavazóköri névjegyzék szerint Záhonyban olyan lakóház is, amelynek a befogadóképessége egyszerűen nem elég a bejelentett számú lakóhoz. Az egyik Európa tér 2.-ben fekvő lakásba tízen vannak bejelentve, a Jókai út 5.-ben kilencen laknak. Ilyen sokan egyik lakásban sem élhetnek életvitelszerűen, a dolog pedig sérti a választási eljárásról szóló törvényt.

Mivel a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság nem tudta megállapítani elkövetők személyét, senkit nem is tilthatott el a további jogsértéstől, sőt, a testület feljelentést sem tesz az ügyben.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.