Videó az év egyik legfurcsább versenyéről

18 csapat mérkőzött meg Debrecenben a sírásók első országos versenyén. Itt nemcsak az idő számított, hanem a munka pontossága, szépsége. A győztes kijut a V4-ek trencséni sírásóversenyére.

2016. június 3., 10:10

Vigyázz, kész, rajt! – a versenyzők ásót, lapátot ragadtak és megkezdődött a sírásók első országos versenye.

A sír kiásása azonban csak a munka egyik fele, a temetés után jön a hantolás. Ez is a verseny része volt.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.