Horthysta megemlékezés és ellentüntetés Budapesten
Cikkünk folyamatosan frissül...
Vasárnap délután Horthy Miklós kormányzóvá választásának századik évfordulójára közös demonstrációt szervezett a Mi Hazánk Mozgalom, a Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és más radikális szervezetek.
Az Index élőben közvetíti az eseményeket. Mint írják, nagyjából 200 ember gyűlt össze a Szent Gellért téren, nemzeti rock szólt, felállítottak egy bronzból készült Horthy-mellszobrot is. A tömegben nagy-magyarországos-, Horthy-sálas és zászlós embereket látni. A Mi Hazánk politikusai közül már feltűnt Novák Előd és Fülöp Erik. A téren megjelentek régi gárdisták is, az ismert egyenruhájukban.

Elsőként Novák Előd mondott köszöntőt az addigra pár száz fősre duzzadt tömegnek. Mint mondta, pártja sokadjára kezdeményezi, hogy legyen szobra Horthy Miklósnak, ugyan szerinte a kormányzóságát jobbról és balról is lehet kritizálni, de egy díszpolgári cím és egy szobor mindenképp járna neki.
A tervek szerint 5 órakor indultak volna el a demonstrálók a Szent Gellért térről, de akkor még Fülöp Erik, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője tartott beszédet. Fülöp arról beszélt, hogy nagyon örül, hogy nem Tordai Bencének született, mert rosszul állna neki a szivárvány zakó. Mint mondta, felháborító, hogy Tordai feljelentette Dúró Dórát, amiért véleménye szerint törvényesítené a szegregációt.

Fülöp Erik szerint
a szelsőliberális és neobolsevik ideológia szemében nekik az a bűnük, hogy szeretik ezt az országot. Beszéde végén indulatosan azt mondta, hogy "Igazságot Magyarországnak!", mire a tömeg elkezdte kántálni, hogy "Vesszen Trianon!"
A több száz résztvevő végül fél 6 után indult el, a menetet három fehér és egy jóval kisebb barna lovon ülő hagyományőrző lovas vezeti a Parlament irányába. A Szabadság hídon átvonuló tömeg elején a Mi Hazánk politikusai Toroczkai László, Fülöp Erik, Novák Előd és Dúró Dóra vonul, mellettük egy ember a téren kiállítottnál egy sokkal kisebb Horthy-mellszobrot visz. A menetben egy nagy-magyarországos platós kocsi is részt vesz, amit a párt egyik szimpatizánsa ajánlott fel.
A menet nem sokkal 6 óra után az Apáczai utcánál, a Marriott hotel magasságában járt, ekkor a résztvevők megálltak fáklyákat gyújtani. A menethez egyébként bárki hozzácsapódhatott, mivel nincsenek kordonok a vonulás útvonalán.
Nem sokkal 7 óra előtt már a Vértanúk terén voltak, ahol elsőként Hegedűs Loránt, a Horthy Miklós Társaság elnöke tartott beszédet. Hegedűs szerint meg kell történnie Horthy Miklós társadalompolitikai rehabilitációjának, le kell mosni róla a Hitler-csatlós, fasiszta, nacionalista bélyeget. Hegedűs úgy vélte, meg kell akadályozni minden áron, hogy Kádár utódjai visszatérjenek a hatalomba, mert úgy látja, hogy nem csak háttérhatalmi, hanem főhatalmi pozíciókat is meg akarnak szerezni.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke lépett színpadra második felszólalóként, szerinte Kun Béla utódai őrjöngve próbálták megakadályozni a tüntetést, de minden magyargyűlölet ellenére itt vannak. Eközben a Nádor utca felől megérkeztek az ellentüntetők, Toroczkai rájuk utalva azt mondta, fontos látni, hogy Magyarország testét belülről még mindig féreg rágja - idézve Torgyán József híres féregirtó beszédét. A kordonon kívül ragadt ellentüntetők erre azt ordították a megafonokból, hogy "mocskos nácik".
Toroczkai szerint történelmet hamisítanak, akik támadják Horthyt.
Úgy gondolja, késik a zsidó szembenézés ideje, mert nem beszélnek arról, hogy a tanácsköztársaság vezetői miért voltak majdnem mind zsidó származásúak. Mint mondta, azt látják most, hogy vannak, akik újabb Trianont készítenek elő, népességcserében gondolkodnak. Erre példaként hozta, hogy a momentumos Donáth Anna fogadta az Opre Roma Párt képviselőit. Mint mondta, pénteken beadta Fülöp Erik a parlamentben a trianoni diktátumot ratifikáló törvény felfüggesztéséről szóló törvényjavaslatukat. "Most eldől, hogy kik az igazi magyarok a parlamentben. Hatályon kívül fogjuk helyezni Trianont!" - mondta.
A rendőrség által teljesen körbekerített téren Toroczkai beszéde után elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. Az eső miatt fél 8 körül egyre többen hagyták el a teret a 2-es metró és a Nyugati tér irányába, miközben a rendőrök nagyon igyekeztek őket távol tartani az ellentüntetőktől.
A szélsőjobboldali csoportok megemlékezésével párhuzamosan az antifasiszták két ellendemonstrációt is meghirdettek.
Az ellentüntetők egy csoportja a Szabadság híd budai hídfőjénél, másik részük a Fővám téren gyülekezett - a két tüntetésen nagyjából száz ember jelent meg összesen - írja az Index.
A Szent Gellért térnél a két csoportot kordonok választották el egymástól, nagy volt a rendőri készültség. A Mi Hazánk rendezvényébe belehallatszott az antifasiszta tünetésen elhangzó megafonos skandálás, mint például, hogy "ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok". Novák Előd az antifasiszta tüntetésre reagálva azt mondta, ez teljes képzavar, mert Magyarországon nincs fasizmus.
Miközben a horthysta tüntetők elindultak a Szabadság hídon át a pesti oldalra, az ellentüntetők egy "horogkeresztények" és egy “fehér error” feliratú molinót feszítettek ki közvetlenül a rendőrsorfal elé.
Az érkező tüntetők a feliratból valószínűleg semmit nem fognak látni, azt ugyanis a rendőr kisbuszok pont kitakarják. Az ellentüntetők eközben azt kiabálják, hogy “Alerta, alerta, antifasiszta”, vagy “Nácik, nyilasok, takarodjatok!”.
A Mi Hazánk tüntetés részt vevői nem sokkal háromnegyed 6 után értek át a hídon, az antifasiszta ellentüntetők "náci geci", "horogkeresztények" és "nácik, nyilasok, takarodjatok!" skandálással fogadta őket.
A Szent Gellért térről a rendőrségi zárolás feloldása után az ellentüntetők átmentek a Fővám térre, ahol csatlakoztak a másik csoportosuláshoz, jelenleg nagyjából 60-an lehetnek, az a tervük, hogy a Mi Hazánk tüntetői után indulnak a Parlamenthez.