Városháza: nem eladják hanem felújítják

Megújul a Szilágyi Erzsébet fasor is. 

2022. február 3., 20:10

Szerző:

Elindult a Városháza megújítása! – jelentette be Karácsony Gergely a Facebook-oldalán. A főpolgármester egyik kiemelt ígérete az volt, hogy a Városháza elzárt udvarán parkot létesítsen, ez a felújítás most kezdetét veszi. 

„A Városháza fejlesztése végre elindult, idén négy lépéssel kerülünk közelebb ahhoz, hogy a Városháza ma romos épületegyüttese végre a budapestiek előtt nyitott, a fővároshoz méltó hely lehessen.”

–– olvasható a bejegyzésben. 

A Városháza Park nyílt tervpályázata elindult, amely tavasszal zárul. Ekkor derül ki, hogy melyik terv alapján készül el a 8 ezer négyzetméter új zöldfelület. Karácsony Gergely folyamatosan befog számolni a részletekről, amely itt követhető nyomon majd lépésről lépésre.

Karácsony Gergely a Facebookon osztotta meg azt a hírt, hogy megújul a Szilágyi Erzsébet fasor is. 

„Január és március vége közt a Szilágyi Erzsébet fasor két kerületen is átnyúló, összesen 628 fából álló fasorát újítják meg a FŐKERT munkatársai. Már tavaly ősszel elkezdődtek a munkálatok, melyeket idén január 20.-tól március 31.-ig folytatnak”

– olvasható a bejegyzésben. 

Mint írja, a Széll Kálmán tértől a Hűvösvölgyi út Budakeszi úti elágazásáig végzik, melynek során 367 fa esetében kell – az előzetes állapotfelméréseknek megfelelő mértékű – beavatkozást végrehajtani.

udap

(Kiemelt képünk: A Fővárosi Közgyűlés ülése a budapesti Városházán. Fotó: Pesti Hírlap/Veres Viktor)

Papp László, Debrecen polgármestere nem ért egyet a kormány Versenyképes Járások programjának jelenlegi formájával, ami elvonná a településektől az iparűzési adó növekményét. A fideszes polgármester szerint a gazdag városoknak támogatni kell a szegényebb települések fejlődését, de ennek van egy egészséges határa.