Van másik iskola!

Rendületlenül hisznek abban, hogy minden gyerek megérdemli, hogy boldogan éljen és boldog felnőtté váljon, hát megpróbálják a lehetetlent: gondosan megfogalmazott szakmai érveikkel igyekeznek feltartóztatni az évtizedek munkájának eredményeit eltaposni készülő új köznevelési törvény államhatalmi lánctalpait. Mert az államhatalom úgy döntött, hogy jövő évtől minden magyar iskola legyen teljesen egyforma.

Úgy két hete én is odamentem, hogy drukkoljak a kis csapatnak. Talán, ha nem akkor vagyok ott, soha nem hallok az alapítványi iskolák által rendezett Szakmai Napokról.

Aztán egyszer csak ott álltam a forgatag kellős közepén.

Fantasztikus rendezvény zajlott november 25-26-án az Alternatív Közgazdasági Gimnázium óbudai épületében, a Van másik iskola! szakmai napok.

Az ország minden tájáról érkezett, 60 alapítványi, alternatív iskola tanárai és tanulói hirdették az érdeklődőknek büszkén és örömmel, a pincétől a padlásig, az aulában, folyosókon és termekben zenés, táncos, (még kerekes székekben is táncoltak a gyerekek!), és irodalmi előadásokkal, színvonalas iparművészeti és képzőművészeti alkotásokkal, szakmai kiállításokkal, ötletbörzével, hogy van másik iskola!

Olyan, ahol számít a gyerekek személyisége, számítanak az ötleteik, ahol a tudás és az emberség ad tekintélyt, nem a rang. Ahol a gyerekek szolidárisak a rászorulókkal, tudnak és szeretnek olvasni, nyelveket beszélnek, versenyképes digitális írástudást szereznek. Ahol a gyerekekből hagyományt tisztelő és gondolkodó polgár lesz, akiket nem lehet agymosással félrevezetni, mert ismerik a történelmet, a hatalom és az üzlet természetét. Ezek a gyerekek motiváltak a tanulásra, a tanulás és az alkotó munka számukra öröm forrása. Tanáraik szakmai közössége képes önálló programot alkotni, és tudja, hogy a gyerek csak egyszer gyerek, akiből nem csak munkaerő, szavazó és fogyasztó lesz, hanem jó barát, házastárs, szülő és önállóan és humánusan gondolkozó állampolgár.

Ezek az iskolák 25-20-10 éve felismerték, hogy a hagyományos oktatás nem tart lépést a világ változásával, a neveléstudomány új felfedezéseivel. Hiszen napjainkban, mire a gyerekek elkezdik az iskolát, már legtöbbjük látta a tengerek mélyét és a világűrt. Elvakultság nem észrevenni, hogy a tanár már nem a tudás egyedüli forrása, és ezt a gyerekek is tudják. A tanár feladata sokkal nehezebb lett. A tudás rendszerezett átadása mellett a tanulás irányítója és segítője, emberként és nevelőként segít a diákoknak eligazodni az egyre bonyolultabb világban.

Itt, a szakmai napokon azért jöttek össze a magyar alternatív oktatás-nevelés neves szakemberei, (például Trencsényi László, Winkler Márta, Horn György, Kerékgyártó Judit, Vekerdy Tamás és még sokan mások), köztük a Hálózat a Tanszabadságért létrehozói, hogy egy csendes teremben, szakmai előadásokon megbeszélhessék tapasztalataikat, küzdelmeiket, a kezdeti kudarcokat, az örömteli sikereket, az új körülmények között hatékony módszerek fejlődését, alkalmazását és csiszolódását, az alternatív oktatás egyre szélesebb körű elterjedését.

Egyre több családban van arra igény, hogy gyerekeik képességei minél inkább kibontakozhassanak, felnőve a lehető legjobban meg tudják állni helyüket a világban és a családok hajlandók ezért időt és pénzt áldozni. De az alapítványi iskolák azt is felvállalják, hogy a fizetni nem tudó, hátrányos helyzetű gyerekcsoportok speciális tanításával, nevelésével segítsék azok boldogulását.

Egyik szép és sikeres példa erre a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, amely a cigánygyerekek oktatása mellett a családjaiknak is munkát nyújt.

Sajnos, a szakmai kérdések közé bekúszott a politika: a kormány által tervezett új köznevelési törvény nemcsak, hogy nem támogatja az alternatív tanítást, hanem rendelkezéseivel, a kötelező egyformasággal, az egyforma tankönyvekkel, a 90%-ban egyforma tanmenettel, a szigorú szakfelügyeleti rendszerrel igyekszik gúzsba kötni azt.

Ez nyomasztja legjobban a magyar oktatás jövőjéért egész eddigi életüket áldozó pedagógusokat, akik végre csaták nélkül, nyugodtan szeretnének tanítani legjobb tudásuk és meggyőződésük szerint. Mégis, sokan közülük úgy érzik, hogy most kell felemelni a hangjukat, amíg lehet. Talán van esélyük, hogy meggyőzzék a törvényalkotókat. Hitük az évtizedeken át bizonyított igazságukban, a gyermekközpontú oktatásban, a másik iskolában nem hagyja nyugodni őket.

Korom Melinda