Valami lenne a Duna vizében?

„A magyarok győztek” – jelentette ki a magyar miniszterelnök a nagykövetekkel való szokásos éves találkozón, ám nem a sportolóknak a most befejeződött olimpián elért kétségtelenül kiváló eredményeire gondolt, hanem az EU és Magyarország közötti konfliktusok eredményére – azokra, amelyek a szabad sajtó, a bankok és a bírák függetlensége, a nyugati beruházások biztonsága kérdéskörében alakultak ki. Nyertek, mert „ezeket maguk a magyarok találták ki és célzatosan okozták az én vezetésem alatt” – közölte Orbán a sajtóhírek szerint. És új viszályokat is bejelentett. Egyszóval: nincs szükség az unióból való kilépésre, mint azt a szélsőségesen nacionalista Jobbik javasolta, mert a magyarok bebizonyították, hogy országuk „nem gyarmat” és elkerülik az „idegenek kéretlen segítségét”.

Ugyanakkor Budapest 15 milliárd dolláros hitelt igyekszik szerezni az IMF-től, tehát nem kerüli el a segítséget, de a konfliktusok kérdésében nehéz nem igazat adni Orbánnak. Ezeket az ellentéteket az ő kormánya okozta – és az ő kormánya is nyerte meg. Feledésbe merültek az idők, amikor a Jörg Haider által vezetett Ausztria sokkal kisebb ügyekért európai bojkottal nézhetett szembe. Amikor az euró egy hajszálon függ, a Duna-menti botrányok kevéssé érdeklik Brüsszelt – állapítja meg a cikk.

És ezt jól tudja Victor Ponta román kormányfő is, aki a Basescu államfő elleni élethalál harcában olyan messzire ment, hogy a Legfelső Bíróság az Európa Tanács Velencei Bizottságánál kétszer is panaszt tett, hiszen csak az államelnök áll Ponta és annyira korlátlan hatalma között, mint amilyen Orbánnak van Budapesten. Ugyanakkor Bukarestben akarják is Pontát – legalább azért, hogy megmutassa a bíráknak, hol a helyük. A magyar bírók ezt már megértették, amikor elrendelték, hogy a rendőrség biztosítson védelmet a szélsőségesen jobboldali, illegális Magyar Gárda vonulásához – szögezi le Warszawski.

A kommentár szerint noha Ponta baloldali, Orbán pedig jobboldali, mindkettőjük hasonló államról álmodik: mindketten szimpátiával tekintenek keletre, Moszkvára és Pekingre – csak minél távolabb a csúnya brüsszeli gyarmatosítóktól! Az ő szimpátiájukat osztja a Belgrádban nemrégiben megválasztott elnök Tomiszlav Nikolics, a Hágában elítélt Seselj neofasiszta radikálisainak egykori támogatója, aki ma a jobboldali nacionalizmust köti össze a baloldali populizmussal, Orbánt Pontával.

Nikolics már bejelentette, hogy Szerbia természetesen Európába tart, de „nem minden áron”, azaz úgy, hogy az ország ezen veszítsen. Az Európai Parlament jelentéstevője szerint ma Szerbiának a legnagyobb problémája a korrupció, márpedig kétséges, hogy Nikolics hajlandó lenne megfizetni az ezzel való leszámolás árát – korrupció nélkül például nehezebb a helyükön tartani a bírákat. Viszont abban az állam-modellben, amilyet építeni óhajt Orbán, Ponta és Nikolics, mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy senki – semmilyen bíróság, semmilyen unió vagy Velencei Bizottság – ne korlátozza a vezető hatalmát – írja a Gazeta Wyborcza

Valami lenne a Duna vizében? – teszi fel a kérdést a szerző. Hiszen néhány évvel ezelőtt ilyen ötletei voltak Haidernek Bécsben, Meciarnak Pozsonyban, most meg Orbánnak, Pontának és Nikolicsnak. Ne adja Isten, hogy a következő Bulgária legyen!

A Budapest – Bukarest - Belgrád tengely biztosan nem fog létrejönni: Orbán túlságosan ragaszkodik a „Kárpát-medence magyar egységéhez”, ahhoz, hogy elfogadtassa Pontát Nikoliccsal, Szerbia pedig ha nem lesz benne az unióban, kívülálló marad. A Duna-menti politikai praktikák azonban nyugtalanítóak, különösen az Orbán által meghirdetett „győzelem” fényében. A krízis által veszélyeztetett EU-nak egyértelműen nincs ereje ahhoz, hogy hatásosan védje értékeit, és nemcsak az uniós jelöltek, de a tagállamok határain belül is – összegzi a kommentár.