Valami elkezdődött

Sztrájkról érkezett a beszélgetésre Fodor Tamás: a Stúdió K alapítója a március 30-i országos pedagógustiltakozás napján falujában, Pilisborosjenőn vegyült el az iskola demonstráló tanárai között. Néhány éve még : ilyen időkben jobb visszavonulni a privát világba. A rendszerváltáskori SZDSZ-es képviselő ugyanakkor közéleti megszólalásai és jelenléte ellenére nem akar direkt tanácsokat adni vagy aktív szervezője lenni a tiltakozó megmozdulásoknak. Inkább hivatása gyakorlásával segít másoknak is véleményt formálni a jelenünkről.

2016. április 10., 16:05

– A falubeli sztrájkra meghívták vagy a szenvedély hajtotta?

– Facebook-ismerősömnél jelöltem be: hacsak tudok, megyek. Gondoltam, jó alkalom mélyebben is megismerni lakóhelyem közösségét, közéletét. A beszélgetések is alátámasztották, hogy nálunk sem a bérük kapcsán tiltakoztak: gyermekeik jövőjéért aggódnak. Ami felháborítja őket, épp arról szól, mint az a részlet, amit végül elmondtam ott Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszai című versciklusából. Arról az iskoláról, amely egyenpolgárokat, a rendszer kiskatonáit próbálja kiképezni.

Pedagógia szakot végeztem , mélyen egyetértek azokkal a tanárokkal, akik inkább önálló, kritikai megközelítésre is képes, művészetre fogékony személyiségeket szeretnének nevelni.

– Pár éve arról beszélt: a hatalom már annyira rátelepedett a társadalomra, hogy már bizonyos alkotók esetében is érzékelhető az öncenzúra működése. Azt ajánlotta: aki még őrzi a józanságát, ragaszkodik belső szabadságához, vonuljon vissza a magánvilág rousseau-i „kertecskéibe”. Közéleti megszólalásai, jelenléte mintha azt jeleznék: mégiscsak szűknek érzi a kertecskét.

– Sokan csalódtak a pár évvel korábbi tüntetésekben, mert szónokaik inkább műkedvelők voltak vagy mert egy-egy párt túlságosan is magáénak tekintette a megmozdulásokat. A mostani tiltakozások reményt adnak: meghatározó szereplői közt egyre több a fiatal, akik nem kompromittálódtak, energikusak és tehetségesek. A maguk szakmai területén fogalmazzák meg kritikájukat, de tudják, a jelen társadalmi viszonyainak gyökeres változása nélkül normális szakpolitika sem létezhet. Valami elkezdődött. Hatékonyabbnak ígérkezik, mint ami eddig történt.

– Kollégája, Schilling Árpád aktívan vett részt a március 15-i tanártüntetés megrendezésében is. Ahogy, uram bocsá, Kerényi Imre pedig karmesterként vezényelt anno tömeges jobboldali performance-t. Helyükön vannak a színházcsinálók ilyen helyzetekben?

– A közpolitikát is nevezhetjük drámai konfliktusok terepének, ahol szükséges az átgondolt dramaturgia. Megpróbálható ösztönösen, műkedvelő módon is, de kérhető hivatásos segítő is. Színházban még a legtehetségesebb színészek sem boldogulnak jó dramaturg és rendező nélkül. Ám a dolog csak csapatmunkaként működhet igazán, nem pedig a mindenható karmester kizárólagos utasításaival. Ha egy színházi ember részt vállal egy közéleti megmozdulásban, az is dolga – a technikai segítségen túl –, hogy felébressze azokat az erőket, improvizációs képességeket is, amelyek a résztvevők alkatából fakadnak. Vagyis jó rendezőként működik, aki a fellépők személyiségéből indul ki. Gondolataival ösztönöz, inspirál. Arra is ügyel, hogy egy ilyen eseményen a kritikai attitűd mellett erős szerepet kapjon a humor.

– A jelen hatalom tart a humortól?

– A humortól úgy is tarthat valaki, hogy nem igazán érti. Azt a jelen hatalom is érzékeli, hogy a humor könnyen erodálja fő támaszukat, a pátoszt, amely szinte feloldódik a nevetéstől. Ugyanakkor a mai, kormánykritikus tömegrendezvényeken a humor nem elsősorban fenyeget, inkább erőt ad. Közelebb hozza egymáshoz a hatalommal szemben állókat. Fokozza az önbecslésüket. Hasonló a funkciója, mint a színház egészének. A színház sem direkt eszközökkel mozgósít, hanem összehozza az embereket, energiákat ad nekik.

– A színház kapcsán említhető: ritkásabbak a kormánybarát tömegrendezvények, de több a hatalom kegyelte teátrum.

– Művészettel, színielőadásokkal csak hitelesen lehet politizálni. Középszerű vagy rosszabb csapatok a magyar művészeti akadémiai tagságtól kezdve belügyminisztériumi játszóhelyekig mindent megkapnak, ám ócska és poros gondolatokat közvetítenek a publikumra való hivatkozással – ezektől előbb-utóbb elfordul a közönség. Már Orbán Viktornak sincs meg a közönsége. Március 15-én is toborozni kellett a hallgatóságát a Nemzeti Múzeum elé, ahol „fóliával” védték őket.

– Színházi emberként lát változást a miniszterelnök előadói stílusában?

– Beszédeiben ma is van úgy egy tucat gondolat, azokat ismételgeti. Dakota közmondásokról népmondásokra áttérve is megőrizte modorosságát, legtöbbször rögtön megismétli a poénnak szánt szónoki közhelyeket. A rossz viccmesélő ismérve: ha valaki nem értette volna, az is értse meg, aki pedig elsőre megértette, az mindjárt be is biflázza. Beszédeit máig áthatja a pátosz. Lényegében önnön szavait helyezi talapzatra.

– Ha színre lépéseinek publikuma szellősebb is, a maga egyszerűségével még mindig jó lenne egy választási győzelemre.

– Egész történelmünk arról szól: mindig akadt valaki, aki az egyszerűség nevében követett el bűnöket saját népe ellen. Aztán az embereknek rendre felnyílt a szemük, és azt mondták: nem hagyjuk magunk belehajtani a pusztulásunkba, főleg nem engedjük, hogy gyermekeinket tereljék a pusztulás felé.

– Mindenesetre az orbáni világmagyarázat még mindig sokakat megérint. Kevesebben lehetnek, akik például meg tudnák mondani, mit jelent a Stúdió K nevében a K. Amúgy azt: kritikai és közéleti.

– Nem baj, ha nem tudják. Egy szellemi műhely nevével sem nevelni kell, hanem elgondolkodtatni. Legyen balladaszerű, adjon lehetőséget eltöprengeni a jelentésén. Én szeretem a szellemet mozgósító feladványokat, hiszen aktivizálnak minket.

– Az elmúlt évek tapasztalata: az aktív fellángolásokat a kedveszegettség hosszabb etapjai követik. Valami elkezdődik, de sosem ér a végére. Mintha a színdarab második felvonása után a trupp ismét rögvest belefogna az elsőbe, amelyet követ a második, hogy aztán újrajátsszák az elsőt. Mert lövésük sincs a zárórész szövegéről, ami talán meg sem lett írva.

– Négy éve csináltunk a Stúdió K-val Shakespeare Szeget szeggel című darabjából egy osztálytermi sorozatot. A történet fordulópontjainál mindig megkérdeztük a gyerekeket, miként vinnék tovább a sztorit. Akkoriban a gyerekek többsége elutasította, hogy a darab olyan irányba fusson, amelyben politikai, közéleti gondolkodás dominál. Inkább szerelmek, barátság, egyéni választások szempontjából fűzték tovább. Kíváncsi lennék, miként változott meg mára az attitűdjük, amikor már mind többen vannak, akiknek külföldre távozott a barátjuk, családtagjuk, amikor már egyre gyakrabban szembesülnek az életüket befolyásoló valóság tényei és a hatalmi hazugságok közötti különbséggel. Úgy sejtem: közéleti ügyek kapcsán már nem érdektelenség jellemzi őket, hanem némi düh és egészséges késztetés a humorra. Azt talán még nem látják, merre kell menni, de azt igen, mit kell magunk mögött hagyni.

– Falujában verset mondott az engedetlenkedőknek. Egykori parlamenti képviselőként közvetlenebb tanácsadással nem próbálkozik?

– Maradok a versmondásnál, vagy olyan színházi projektekben veszek részt, amelyek segítik a normális gondolkodást. Kirántanak abból a merev rendszerből, amelyet az állami média is képvisel. Ilyen a legutóbbi, a Spinoza Színházban bemutatott A Pulitzer-ügy című darab is. Lényegében a Joseph Pulitzer és Roosevelt elnök között lezajlott pert dolgozza fel. Megmutatva, hogy egy demokratikus rendszer a sajtószabadságot előrébb valónak tartja bármely hatalmi próbálkozásnál, amely azt korlátozni próbálja. Miközben azt sem hallgatja el: Pulitzer sem volt vétkek nélküli ember.

– A tanártüntetés szervezésében részt vállaló Schilling Árpád lapunknak azt mondta: a tanárok ultimátumával az Orbán-rendszer utolsó esélyt kapott a domesztikálásra. Hozzátette, ha ez a dolog is befuccsol, őrá akkor számítsanak legközelebb, ha rá kell törni az ajtót a hatalomra. Utóbbi lehetőséget mennyire látja sanszosnak?

– Azt tudom, miben bízom: jó lenne, ha az elégedetlenség úgy érné el a kritikus tömeget, hogy az ne negatív irányba, vagyis ne a Jobbik felé fordítsa a meghatározó többséget. Hanem hozzon létre olyan erőt, amely képes a „szabadság, egyenlőség, testvériség” fogalomkörének mai világunkban is érvényes értelmezésére. Ugyanakkor a mai hatalom, az új idők Csák Mátéi úgy rendezkedtek be, hogy azt egy egyszerű politikai választás már nem tudja megdönteni.

– Tehát valami olyannak kell történnie, ami nekik nagyon nem lesz jó?

– Ami nekünk sem lesz nagyon jó, mert nem elszigetelten élünk, hanem Európában. Következményeit mindnyájan nyögni fogjuk. De aztán majd valamikor biztos visszatér a humorunk. Az ember addig ember, amíg nevetni tud.