Vadászjelenetek Alsó-Magyarországon: Kilencvenháromezer négyzetkilométeres lett a tiltott határzóna

A pusztaságban a futóhomok fölött panaszos megafonhang köröz. A beszélő (okos)kerítés igazi magyar innováció. Öt nyelven hirdeti (arab, urdu, fárszi, szerb és angol verzióban) kormányunk kívánságait. Azt, hogy a drótsövény a miénk, a mi tulajdonunk, hogy ettől nem tágíthatunk. Aki rongálja, szétvágja s úgy hatol be kis hazánkba, bűncselekményt követ el. Menekültkérelmét bármikor beadhatja ötszáz méterre innen. A sövény mellett határőr lovasok vágtatnak, mint az éjszaka démonai. A szervizutak is kiépültek, a kamerák is kitelepültek. A védmű rendszerszerűen működik. A drótsövényen kapuk nyílnak, az illegális átlépőket ezeken át lehet eltávolítani. A kerítésen túli ötszázvalahány méter magyar terület, ott nem ágálhatnak a szerbek.

A küzdelem 2015 nyara óta változatlan hevességgel folyik. A Beván­­dor­­lási és Menekültügyi Hivatal statisztikái szerint elég sok menekültnek sikerült azóta a nyolc kilométeres sávnál beljebb jutnia. Ha ez megtörtént, a menekült nyert: regisztrálták, biztonságos táborba jutott, ahonnan amint tudott, továbbállt. Ennek múlt kedd óta vége. Az új szabályozás ezt a visszalökési (push back) sávot az egész országra (93 ezer négyzetkilométerre) terjesztette ki. Bárhol kapnak el valakit, a tranzitzónába cipelik.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A zónában lustán csordogál az idő. Mindkét, szögesdróttal elkerített tran­­zit­­bá­­zi­­son (Röszkén és Tompán) öt-öt kérelmet lehet naponta benyújtani. Aztán csak várni kell. És várni. A kérelmező konténerben lakhat és onnan ki nem mozdulhat. A válaszra ésszerű határidő nincsen. A fellebbezési tárgyalás zárt láncon bonyolítható. Léderer András, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa azt mondja: az új eljárás jogi finomsága a visszamenőleges hatálya. A korábban regisztrált menekültek is az új törvény hatálya alá esnek. Halas vagy Balassagyarmat lakója nem csodálkozhat, ha beállít érte a „fekete autó”, hogy egy zárt, szögesdróttal elkerített terepre fuvarozza. A korábbi szabályok bizonyos csoportokra nem vonatkoztak. Terhes nőt, beteget, kísérő nélküli kiskorút (a bevándorlók között sok a kalandvágyó kamasz) nem lehetett fogva tartani. Az orvosi felügyelet megoldatlan. Mindkét táborban egyetlen katonaorvos dolgozik. Tízezres tömegek már nem érkeznek, de mindig vannak alkalmi kísérletek.

– Csak nem gondolja, hogy aki fél kontinensen átlábolva Aleppóból, a halál torkából érkezett, annak egy kettőhúszas kerítés akadályt jelent? – kérdezi Léderer András.

A futóhomok nem sivatag, a menekültnek menedék minden nádas, bozótos, susnyás, ahol megbújhat. Van úgy, hogy harmincan rohannak be, van úgy, hogy ötvenen. Egy kamikazecsoport vágja a drótot, a többiek utánuk zúdulnak. A határzárnál járőrök állnak. Elkezdődik a hajsza. Felhevült emberek lökdösődnek, kiabálnak, a csoport szétszóródik, akinek szerencséje van, sikerül eltűnnie. Aztán rájuk találnak a környék embercsempészei, többnyire szeged-alsóvárosi romák. Ők viszonylag szabadon mozognak, nem abajgatják őket a rendőrök sem. Mindig van valaki, akinek marad esélye.

A tét korábban az volt, hogy a határsértő átjut-e a bűvös nyolc kilométeres sávon. Azon túl, ha besétált a rendőrségre, beadhatta a menedékkérelmét. Ennek most vége. A második vonalban már épül a kettes számú kerítés. És Magyarország területe tiltott határzóna.

Orbánék célja az volt, hogy hermetikusan lezárják végre a határt. Hogy egyáltalán ne érkezzen be regisztrált kérelem. Ez bizonyos értelemben indokolt. Ha ugyanis a migráns eljut Svédországba s megkeresi a svéd államot, az első kérdés az lesz, hogy honnan érkezett, hol regisztrált, hol vettek tőle ujjlenyomatot. Ha ez Magyarország volt, bármikor felhívhatják Pintér Sándor minisztériumát: itt van nálunk egy ember, aki önökhöz tartozik. A magyar hatóságok az első nagy sokkban 177 ezer kérelmet regisztráltak, míg ráébredtek, hogy ebből baj lesz, és inkább mindenkit továbbzavartak.

Lassan épül a második kerítés. (Ásotthalmon láttuk, Mórahalom és Röszke között már el is készült.) Ezt már nehéz lesz a Belgrádban vásárolt drótvágó ollóval átmetszeni. Az anyaga ugyanis drága, ponthegesztett acélháló. A két kerítés közötti folyosóban száguldoznak a határvadászok, mint az Ezeregyéjszaka dzsinnjei. Az új csapat felállítása nem példa nélküli, a rugalmas határkezelésnek vannak hazai hagyományai. 1938-ban, a háború küszöbén már szervezett ilyet a Horthy-hadsereg.

Most először 500 ezer forintos, elképesztő illetménnyel kecsegtették őket, de ebből semmi sem lett. A reális bér – pótlékokkal együtt – nagyjából annyi, amennyit egy készenléti rendőr keres. De egy bácskai fiatalnak még ez is álomfizetés. Mert nem mindenki akar Nyugatra menni. Ahogy egy ásotthalmi fiatalember mondta: „Ott sem jó.” Krémer Ferenc szocio­­lógus szerint a határvadász egység felállítása nem hoz lényeges változást. A rendőrséget övező légkör, a politikai durvulás okoz kárt. Olyan pattogós „keménygyerek” képet alakít majd ki (a húsz éven át sulykolt segítő rendőr imázsa helyett), amelyben sem a rendőr, sem az állampolgár nem érzi majd jól magát.

Az éjszakák a határon csöndesek, de ha valaki átmegy a határ túloldalára, érdekes dolgokat is láthat. Előfordul, hogy a helyi almaültetvényen tesztelik a bevándorlók a Belgrádban vásárolt drótvágó ollót. A dühös helyi gazda elborult aggyal, traktorral veszi üldözőbe őket. Máskor a Korán tilalmára fittyet hányva az út mentén a helyiekkel pálinkáznak. A föld népe nem bevándorlóellenes. A politikai zsivajgást kerülve van bennük együttérzés, szánalom. Valahogy úgy lehetnek ezzel, mint Gyurcsány az afrikai családdal. Szép, ha egy éjszakára megszállnak, készüljön hír­­adófelvétel is, de az sem baj, ha reggel továbbállnak.

– A konténerbe az kerül, aki a törvényes utat választja – mondja Léderer András. – Szó sincs arról, hogy aki bejárja a hivatalos utat, tiszteletben tartja a törvényt, azelőtt megnyílik a kapu. Ellenkezőleg, annak lesz csak esélye, aki rábízza magát az embercsempészekre. Márpedig a kamionos tra­­gé­­diák­­ból láttuk, hova is vezet ez.

Fotó: Kovalovszky Dániel

De az igazi botrány a korlátozás nélküli fogva tartás intézményének bevezetése. Ez a törvény „legorbánibb” eleme. Mert aki hónapokig csücsül a konténerben, annak az élettől is elmegy a kedve. Pszichikailag, mentálisan is kimerül, s amint teheti, lelép. Mármint Szerbia felé. És attól kezdve minden rendben van. A korábbi szabályozás szerint 28 napig lehetett valakit indoklás nélkül fogva tartani, ha az ügyintézés tovább tartott, automatikusan be kellett engedni. És léteztek úgynevezett „érzékeny csoportok” és oltalmazotti státus is, amely betegekre, fogyatékkal élőkre vonatkozott. A jog szegényes eszköz arra, hogy az emberi nyomorúságot igazgassa. Az általános romlás fő oka a jogvédő szervezetek szerint nem a szabályozás számító alattomossága, hanem a durvuló ellenpropaganda. A társadalom dehumanizálódása. Mert hogy viszonyul majd munkájához a rendőr, aki alá maga a miniszterelnök adja a lovat?

– Hát így – mondja Iványi Gábor metodista lelkész, aki a nyáron próbálkozott azzal, hogy a röszkei kis táborba az emberi méltóság minimumaként mobil illemhelyeket vigyen. – Persze hogy épül második kerítés. És jön majd a harmadik. Az irgalmatlanság és a gonoszság ösvényén nincs visszafordulás. Világos volt, hogy előbb-utóbb belép a történetbe az embervadász véreb, a sokkoló, a pocsolyába térdeltetés, a megalázás, gumibotozás. Ezt a gyalázatot mi kentük magunkra. Nem mossák le a századok.
A miniszterelnök vészjósló mondatát Iványi így fordítja magyarra: „Azt csináltok, amit akartok, akkor, amikor akarjátok. Majd megvédelek titeket.” A lelkész azt csak a szerencsének tudja be, hogy komolyabb baj eddig nem történt.

– Túl van ez a verésügy spilázva – mondja Kiszelly Zoltán politológus, a menekültügy szakmai ásza, aki szerint a jogvédők Soros György migránssimogató spannjai, Brüsszel meghosszabbított karjai. Sorosról Kiszelly szerint köztudott, hogy bizniszt lát a menekültügyben. 2015 szeptemberében írt egy cikket, amely szerint évente egymillió embert kellene befogadni. Tavaly májusban Brüsszelben már évi 300-500 ezer ember behozataláról értekezett, amihez harmincmilliárd euró hitelt kell az uniónak fölvennie. Kiszelly szerint, bár Soros nem említette, nem vitás, kinek lesz üzlet ez.

Hogy mi zajlik a déli határon, akörül komoly viták dúlnak. Az eddig publikált fotó- és videósorozat (Orvosok Határok Nélkül) nem mindent felülíró bizonyíték. A látleletek zöme szerb területen készült. Csak a Magyar Helsinki Bizottsághoz több mint ötszáz, az atrocitásokat aprólékosan dokumentáló bejelentés érkezett. Több panaszossal is kapcsolatban állnak. Léderer maga is találkozott megvert emberekkel, köztük nőkkel, kiskorú gyermekekkel.

A helyszínt alaposabban ismerő szegedi újságírók kevésbé óvatosan fogalmaznak.

– Megérkezik a kerítésmászók csapata. Húszan elfutnak, tízen a bozótban ragadnak. Felszólítják őket a határőrök, másszanak ki. Aki engedelmeskedik, azt kivezetik Szerbiába. Aki ellenáll, akiért be kell menni a dzsuvába, azt kihozzák, a senki földjére viszik, s az ősi magyar virtus dicsőségére „kicsit megfegyelmezik”.

A Helsinki bizottság efféle ügyekben több menekültet is képvisel.

– De tisztázzuk – hangsúlyozza felindultan Léderer András –, ez nem jogvita és nem politika, nem „emberi jogi handabanda”. Ez nyilvánvaló bűncselekmény.

Ha így van, ezt is túl fogják élni. Szilárdan állnak majd a vártán „a beszélő kerítés” őrei.