Újabb fordulat vörösiszap-ügyben

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség tavaly engedélyezte, hogy a most balesetet szenvedett vörösiszap-tározó melletti kazetták gátjait megmagasítsák, és a tározótereket "túltöltsék", ami egyes szakvélemények szerint akár a gátszakadás egyik oka is lehetett - írja a Népszabadság.

2010. november 16., 11:00

Egy dokumentum szerint a sajátos építményfajták (mint például a vörösiszap-tározók) esetén az egész építési, illetve gátmagasítási eljárás a területileg illetékes környezetvédelmi felügyelőséghez tartozik – írja az MTI. Egy másik, idén októberi vizsgálati jelentés pedig azt bizonyítja, hogy a baleset után elrendelt sürgősségi felülvizsgálatok során a környezetvédelmi hatóságok végezték el az országban a vörösiszap-tározók műszaki biztonsági felmérését – minden bizonnyal azért, mert ez a feladat az ő hatáskörükbe tartozik.

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Tegnap 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.