Új rövidítéseket tanulhatunk a fővárosban: BVK, BKK
A többi között a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. megalapításáról dönt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
Előbbi hét önkormányzati közszolgáltató cég irányítását és ellenőrzését végzi majd, utóbbi pedig egy integrált közlekedésszervező, közlekedésirányító gazdasági társaság lesz. A képviselők döntenek arról is, hogy Tarlós István főpolgármester hatáskörébe helyezik az önkormányzati cégek személyi kérdéseit. A testület tárgyal az MSZP javaslatáról, egy 10 milliárd forintos pénzügyi alapról is, amellyel a budapesti devizahiteleseknek adnának átmeneti segítséget.
Megalakulhat a BVK Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt., amelynek a fővárosi közüzemi és közmű-szolgáltatásokat, valamint a nem közlekedési célú egyéb közszolgáltatásokat végző vállalatok tulajdonosi irányítása és ellenőrzése lesz a feladata. Ezek úgynevezett vállalatcsoportként működnének a városüzemeltetés új rendszerében, a társaságokban pedig megszűnnének az igazgatóságok. Ide hét gazdasági társaság tartozna: a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF), a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv), Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt., a Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt. (Főkert), a FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft., valamint a FTSZV Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. Az előterjesztés szerint az érintett cégek köre további héttel bővülhet.
Ugyancsak megalakulhat a keddi ülésen a Budapesti Közlekedési Központ Zrt., amely az önkormányzat integrált közlekedésszervező, közlekedésirányító gazdasági társasága lesz. A szervezet ügyvezető szerveként ötfős igazgatóságot hoznak létre, amelynek megbízatása határozatlan időre szól. Emellett egy háromtagú felügyelőbizottság is feláll, szintén határozatlan idejű megbízással.