Túl drága árvák – Megszűnnek az SOS gyermekfalvak Magyarországon
„Újabb állomásához érkezik az SOS Gyermekfalvak szakmai megújulása. A nevelőszülői családok a következő három évben Kőszegen és Kecskeméten is fokozatosan integrált lakókörnyezetbe kerülnek, nem SOS-es családok mellé. Az együttélésnek ez a formája, az integráció jobban támogatja a gyerekek társadalmi beilleszkedését és későbbi boldogulását” – ezt írta februárban a honlapján a szervezetet fenntartó SOS Gyermekfalvak Magyarország Alapítvány. Vajon a Magyarországon több mint harminc éve működő SOS rendszerében miért pont most merült fel, hogy a falvak lakói rosszabbul integrálódnak, mint azok, akik hagyományos házakban laknak nevelőszülőkkel? Hiszen a gyerekek napközben közösségekben, óvodákban, iskolákban, sportedzéseken, szakkörökön töltik az idejük nagy részét, és csak este térnek haza a gyermekfaluba, ahol ráadásul a testvéreik és a játszótér várja őket. A válasz, burkoltan, a közlemény folytatásában szerepel: „A következő három évben arra törekszünk, hogy támogatóink segítségével és új támogatók bevonásával, valamint a szakmai átalakulással együtt a működési költségeink csökkentésével önfenntartóvá váljunk.”
Varró Gabriella, az alapítvány sajtókapcsolatokért felelős munkatársa nem cáfolta a 168 Órának, hogy az átszervezés hátterében pénzügyi megfontolások is állnak, mivel az egyes SOS házakat hét gyermek ellátására alakították ki, miközben mára törvényileg csökkent a nevelőszülőknél elhelyezhető gyermekek száma, ez pedig növeli a fenntartás költségeit, hiszen így kevesebb a normatív támogatás.
– Az elmúlt harminc évben – mondta – az SOS-ben nevelkedő gyerekek nagyon jó minőségű ellátásban részesültek, a modell biztonságot nyújtott az ott élő kicsiknek és az SOS-anyáknak. Az SOS gyermekfalu által nyújtott biztonság azonban tapasztalataink szerint akár túlvédettség is lehet. Nem eléggé készíti fel a gyermekvédelmi gondoskodásba kerülő gyerekeket a társadalmi kihívásokra, az integrálódásra. Úgy döntöttünk, hogy a modellünket fokozatosan alakítjuk át az ingatlanfüggő modellről egy rugalmasabb, családiasabb, integráltabb modellre, megőrizve a nevelőszülői közösség magas színvonalú szakmai támogatását.
Az SOS falvak anyagi gondjai a parlamentben is felmerültek, miután Ungár Péter (LMP) Mi lesz a sorsa a kőszegi SOS gyermekfalunak? címmel feltett írásbeli kérdésére Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára március 4-én azt válaszolta: mivel a nemzetközi SOS szervezet megszünteti a magyarországi alapítvány támogatását, „szervezeti átstrukturálásra” lesz szükség. Hozzátette: a minisztérium egyeztetést folytatott februárban a nemzetközi és a magyarországi szervezet képviselőjével, áttekintették a gyermekvédelem területén végzendő alapítványi munka a lehetőségeit. A válasz szerint
fel sem merült az SOS gyermekfalvak központi támogatása, hiszen az állam is fokozatosan szünteti meg a gyermekotthonokat, és a kevesebb teherrel járó, saját ingatlanban lakó nevelőszülőkhöz kihelyezett gyermekgondozást preferálja.
Az SOS Gyermekfalvak Magyarország Alapítvány 2012 óta tudja, hogy több mint harminc év után saját lábra kell állnia, mert az osztrák alapító támogatása 2020-ra megszűnik. Az a kezdetektől fogva nem volt titok, hogy a támogatás folyamatosan csökken majd, de üteme felgyorsult a szervezet legutóbbi elnökváltását követően, miután az osztrák SOS gyermekfaluban felnőtt Helmut Kutint az indiai Siddhartha Kaul váltotta a szervezet élén, ő pedig az infrastrukturálisan is elmaradott harmadik világ gyermekei felé fordította a fő figyelmet.
A kőszegi SOS faluban jelenleg 69 gyermek él, tíz nevelőszülő gondozza őket. A falu a jelenlegi formájában meg fog szűnni, hogy mikor, az pusztán az ingatlanra adott árajánlatoktól függ. A kőszegi gyermekfalu egy öthektáros területen fekszik, amit már fel is parcelláztak, és az első lépcsőben az épületek nélküli területeket értékesítik. A gyerekek külsős, saját ingatlanban lakó nevelőszülőkhöz kerülnek, az SOS alapítvány pedig a jövőben úgynevezett koordinációs feladatokat lát majd el. Kérdés, hogy az adományozók mennyire vannak tisztában azzal, miként változnak a körülmények.
A battonyai SOS gyermekfalut már néhány éve bezárták, és mintegy 400 millió forintért hirdették meg az épületegyüttest. Az elhagyatott ingatlant őrzik, ennek költségét szintén az alapítvány fizeti. Az ennél jóval többre taksált ingatlant a nyolcvanas évek végén nagyrészt társadalmi munkával hozták létre. A gyerekeket Orosházán osztották szét különböző magánházakban. Ingatlanpiaci szempontból a legfrekventáltabb helyen a kecskeméti SOS falu van, amely egy családi házas övezetben található, és itt is gondozzák a legtöbb gyereket, több mint százat. A kecskeméti falu egyik részét szeretnék eladni, azt a területet, amelyen irodák, közösségi helyiségek, a kisegítők, a kertész és a karbantartó eszközeinek tárolói találhatók, valamint egy focigrund is van. Ezeket a szolgáltatásokat megszüntetik, akárcsak a gyerekszállítást. Az ingatlanrészt feltehetőleg nem kell sokáig árulni a Mercedes-gyár városában, akkora a lakás- és az építésitelek-hiány.
A költségtakarékosság a belsős nevelőszülőket is érinti, erről nemrég kaptak körlevelet. E szerint változnak a keretmegállapodásaik, ettől az évtől már a faluotthon teljes rezsijét nekik kell állniuk, míg eddig csak a 60 százalékát fizették. Emellett 2020-tól lakhatási hozzájárulást, magyarán bérleti díjat is kötelesek fizetni. Az alapítvány tervei szerint ez a piaci árnál kedvezőbb lesz, viszont évről évre növekedni fog. Háztartási ellátmányt pedig, akárhány kicsit nevel is, csak három gyermek után fog kapni egy falubeli nevelőszülő. Új gyereket mostantól már csak külső nevelőszülőnél helyeznek el. Ugyancsak megszüntetik a központi nyári táboroztatást, amelyet eddig Olaszországban tartottak.
Vajon miként élik meg a változást a szervezetben több évtizede dolgozó nevelőszülők, akik erre tették fel az életüket, és több generációt is felneveltek már? Érzik-e a hétköznapjaikban azt a felelős gondolkodást, amit az alapítvány ezzel kapcsolatban hangoztat, miszerint „mindent megteszünk azért, hogy ne történjenek tervezetlen gondozási helyváltások, és ha valaki szeretne nevelőszülő maradni, akkor a jelenlegi átalakulás miatt nem kell ezt feladnia”?
– Egyértelmű, hogy el akarnak lehetetleníteni bennünket,
hogy minél hamarabb megüresedjenek a házak, miközben az alapítványi központban a korábbiakhoz képest jóval többen vannak – mondta lapunknak egy főállású nevelőszülő, aki több mint száz kilométerről költözött be a faluba. – Higgyék el, az évek során igazi családdá váltunk, de sem én, sem sok más sorstársam nem tudjuk magunkkal vinni a neveltjeinket, mert egyrészt nincs erre megfelelő házunk, de még ha lenne is, egy jogszabály szerint azokat a gyerekeket, akiket látogatnak a vér szerinti hozzátartozóik, nem lehet tőlük ötven kilométernél messzebb elhelyezni.
– Nekem azt vágták a fejemhez harminc év után – mondta egy másik nevelőszülő –, hogy miért nem képeztem magam, akkor most el tudnék helyezkedni még a nyugdíjig. De hát miért csak most közlik ezt velem, miért nem korábban? Hiszen tudták, hogy mikorra fut ki a központi támogatás, nem beszélve arról, hogy akkor még voltak nagy számban kisegítők, el tudtam volna járni egy tanfolyamra, valamilyen képzésre, amire most már nincs lehetőségem, sőt a rezsi és az albérletköltség felemészti majd a fizetésemet.
Az egyik nevelőszülőben felvetődött, hogy megpróbál támogatókat keresni, hogy kifizessék a lakbérét vagy beszálljanak a rezsijébe, és akkor még van esélye felnevelni a nagykorúságig a fogadott családját. Erre azonban nincs lehetősége, mert ő nem jogi személy, pénzt csak az alapítványnak lehet utalni, az oda befutó támogatások pedig a központi kalapba kerülnek.
– Rengeteg a változás, amit majd munkaügyi jogásszal kell átnézetnünk, hogy ezek megfelelnek-e a törvényeknek, illetve csökkennek-e a járandóságaink az elmúlt évtizedekhez képest, de ha kiharcolunk is esetleg mindent, ami jár, akkor sem lesz rendben semmi, mert ez nem egy gyár, hanem egy gyermekfalu – mondta egy harmadik nevelőszülő. – Ugyan milyen lelkiismerettel távozhatunk innen, amikor gyerekek fognak sérülni, hiszen a legtöbbjüket néhány hónapos koruk óta neveljük anyaként, szülőként? Támaszként tekintenek ránk, és most 9 vagy 14 évesen az a trauma éri őket, hogy kihelyezik őket egy idegen környezetbe, egy ismeretlen nevelőszülőhöz. Mindezt azért, hogy a fővárosi irodában mindenki megkapja a jó fizetését.
A legtöbb nevelőszülőt a lelkiismeretlenség bántja. Véleményük szerint ha az alapítvány szakmailag korrekten szeretett volna eljárni, akkor időben elkezdték volna a rendszer kifuttatását, nem vettek volna fel több gyereket a falvakba, így mindenki számára megnyugtatóan tervezhető lett volna a rendszer, és a gyerekek 18 éves korukig velük és az összeszokott családjukkal egyben maradhattak volna.
Kétségtelen, hogy az alapítványi központban a korábbiakhoz képest megnövekedett a létszám, 27 olyan munkavállaló dolgozik a szervezetnél, aki a működést segíti a központi irodából.
– Bár fizikailag bárhol lehetnének a munkatársak, bizonyos munkaelemek, mint például az adománygyűjtés, a fővárosból költséghatékonyabban végezhetők. A fővárosi iroda munkatársainak fele ezen a területen dolgozik. Ez a szám jóval alacsonyabb volt húsz éve, de munkájuk eredményeképpen az elmúlt években 50 százalékról 64 százalékra sikerült emelnünk az adománygyűjtésből származó bevételünket – mondta Varró Gabriella. – A szervezet átalakítása során hangsúlyt helyezünk az adminisztrációs költségek csökkentésére, az jelenleg 14 százaléka az éves működési költségkeretnek. 2021 végére ezt 12 százalékra tervezzük mérsékelni.
Mint mondta, törekednek arra, hogy ne szakítsanak szét fontos kapcsolatokat. Ugyanakkor lesznek helyzetek, amikor egy-egy gyerek esetében „gondozásihely-váltásra” lesz szükség. Ezt pedig a lehető legkörültekintőbben fogják végezni – ígérte. Terveznek csoportos és egyéni beszélgetéseket a nevelőszülőkkel, hogy megértsék a változás előnyeit, és mindenki számára vállalható, sőt kedvező alternatívát kínáljanak.
Az alapítvány jelenleg is várja olyan nevelőszülők jelentkezését, akikhez ki tudja helyezni a gyerekeket.
Az alföldi kistelepüléseken – ahol a nyolcvanas évek agrárgazdálkodásához igazodva többszintes házakat építettek – a helyi téesz vagy az üzem megszűnésévével sokszor a nevelőszülői munka jelenti a megélhetést. A Dunántúlon viszont ez nem jellemző. A nevelőszülői csapat öregszik, egyre kevésbé éri meg ez a munka, a fiatalok már bele sem vágnak. Egy multinál pénztárosként, külföldi cégeknél pedig még betanított munkásként is többet keresnek, mint amennyit árva gyerekek gondozásáért kaphatnak.
Nemhiába jegyezte meg az egyik nevelőszülő: mindig is lesznek gondozásra szoruló gyerekek, de előbb-utóbb nem lehet majd sehová elhelyezni őket. Miért kellett kivéreztetni a gyermekfalvakat?
