Trócsányiék az állam ellen pereskedtek

A Fidesz által a legnagyobb korrupciós botrányként emlegetett a 4-es metró beruházás ügyében az egyik kivitelezőt a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda képviseli.

2017. március 24., 18:31

A francia–német–osztrák és magyar cégek alkotta Bamco konzorcium jogi képviseletét legalább öt választott bírósági eljárásban látta el az igazságügyi miniszter résztulajdonában álló ügyvédi iroda az állami tulajdonú BKV Zrt.-vel szemben – írja a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, hogy a nyilvánosság kizárásával zajló ügyek többségében 2014 második felében, illetve 2015-ben nyújtotta be kereseteit az alagútépítő konzorcium, vagyis Trócsányi 2014. június 10-i miniszteri beiktatását követően. Miközben az állam képviseletében miniszteri posztra lépett Trócsányi László, irodája az állammal szemben kezdett pereskedni.

A múlt hónapban Varga Mihály nemzetgazdasági és Trócsányi László igazságügyi miniszter a 4-es metró beruházásával kapcsolatban feltárt korrupcióról és szabálytalanságokról tárgyalt a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) főigazgatójával. A két tárca közleményben hangsúlyozta, az OLAF munkájának hatékonyságát támasztja alá a 4-es metróról készült jelentés is, amely „minden idők legnagyobb korrupciós botrányára hívta fel a magyar hatóságok figyelmét”.

Az ügy pikantériája, hogy az OLAF-jelentés kitér a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda által képviselt Bamco konzorciumra is. Az uniós szervezet megállapításai közt szerepel például, hogy a kivitelező által az alagútfúrásra megadott határidők és tervezett költségek kifejezetten eltúlzottak voltak.

A tárcavezető korábban az állami megbízások esetén azzal védekezett, hogy ügyvédi praxisát szünetelteti, és osztalékot sem kap a megbízások után. Ugyanakkor az állami megbízások növelik az iroda értékét. Ráadásul a megrendelőket az is az iroda felé hajthatja, hogy az egyik tulajdonos miniszteri rangban van. A főbb tulajdonosok közt megtalálható Bogdán Tibor is, aki Trócsányi jobbkezeként miniszteri főtanácsadó az Igazságügyi Minisztériumban, s a kormányüléseken is részt szokott venni – írja a Magyar Nemzet.