Tovább dagad az Elios-botrány, Tiborcz lebukott Kalocsán is
Újabb dokumentum került nyilvánosságra az Elios-ügyről, amely Lázár János szerint csak egy szimpla lámpacsere, csak felfújták az ügyet. Az MSZP kiadta ugyanis azt a levelet, amelyet az EU csalás elleni hivatala, az OLAF a kalocsai városvezetésnek küldött. Ebben pedig gyakorlatilag pontosan ugyanolyannak írják le a csalást, mint a már eddig megismert dokumentumokban, vagyis hogy a pályázat kiírásánál ott voltak azok, akik az Elios Innovatív Zrt. győzelmében lehettek érdekeltek – írja a hvg.hu.
A dokumentum szerint a pályázat mellékletébe társszerzőként az a Mancz Ivette írta bele a lámpák javasolt számát és költségeit, aki az Elios közvilágítási igazgatója volt, sőt, még a projekt ellenőrzését végző cég nevében is ő adott ajánlatot.

De felbukkant Kalocsán annak a Hamar Endrének neve is, aki Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal együtt az Elios társtulajdonosa volt, másik cége, a Sistrade Kft. pedig a közbeszerzés kiírásához szükséges műszaki dokumentációt és a terveket készítette, vagyis ő tudott beavatkozni, hogy a pályázatot úgy írják ki, ahogy az az Eliosnak megfelel – áll a jelentésben.
Az anyag szerint Kalocsán is bevetették az egyik leglátványosabb trükköt: három nappal a leadási határidő előtt módosítottak egy Excel-táblát a pályázat egyik mellékletében,
így a korábbi 50 ezer helyett 100 ezer órát lehetett elszámolni a ledes világítótestekre.
Így pedig máris kijött a projekt 15 éves megtérülése.
Azt Kalocsán is három, elvileg független ajánlatból kellett kiszámolni, hogy mi a piaci ár, amely alapján meg lehetett becsülni, milyen árat írhatnak be a pályázatba. Ezt késve, hiánypótlásként adták be a dokumentum szerint, és a vizsgálat arra jutott: a három ajánlatott ugyanaz az ember írta. A gyengébb ajánlatok ráadásul minden részletükben pontosan ugyanúgy 5, illetve 7 százalékkal voltak drágábbak a győztesnél, mint egy sor másik esetben.
A jelentésben azt is leírták: mindhárom, egymástól elvileg független ajánlatban ugyanazt az egy számítási hibát követték el.