Tömeges állatkínzás zajlott a tiszaföldvári sertéstelepen, egymást ették a disznók
A 168 Óra is beszámolt róla, hogy a hétvégén hatalmas bűz terjengett szerte Tiszaföldváron, mert a város határában lévő sertéstelepen több, mint száz elpusztult sertést szórtak ki egyszerűen az árokba, a tűző napra. Kiderült, hogy korábban több ezer elhullott állat tetemét földelték el a telep mellett.
A Szoljon.hu-nak azonban szerdán jóval horrorisztikusabb részleteket osztott meg a tiszaföldvári gazdaságban uralkodó állapotokról Tiszaföldvár polgármestere, Hegedűs István. Kiderült, hogy augusztus 20. előtt a szellőzőrendszer meghibásodása következtében 168 sertés fulladt meg, mivel éppen akkor senki sem tartózkodott a telepen. A botrányt kirobbantó fotók a tömeges elhullás másnapján készültek, amikor a tetemeket az ólból az árokba dobták. A polgármester szerint azonban csak addig voltak ott, amíg el nem szállították őket.
Az Index azt írta, a telep volt dolgozója állította, hogy az elmúlt években folyamatosan hullottak el az állatok a telepen tapasztalható körülmények miatt. Erről az elmúlt években különböző napokon készült fotókkal és videókkal is alá tudja támasztani. A konkrét esetről pedig szó szerint ezt mondta:
az állatok nyakig érő ürülékben álltak, és megfőttek a saját piszkukban.
A férfi hozzátette, sokszor azért voltak napokig bent a tetemek, mert szerszámuk, gépük sem volt kitakarítani az ólakat, így volt, hogy a tetemekből ettek az élő disznók. És továbbra is azt állítja, hogy az elmúlt években összesen 2-3000 tetemet ásott el több gödörbe is a telepen, vagy az erdőben. Volt, hogy naponta tíz, volt, hogy húsz állat pusztult el. A volt dolgozó a botrányt azért robbantotta ki, mert egyrészt a rossz körülményeket is megunta, de végül az utolsó havi fizetését már meg sem kapta, miközben legutoljára épp a tetemek rendezése miatt ő bérelt már gépet.
