Több ezer debreceni írta alá a petíciót a fideszes képviselő kedvéért leváltott iskolaigazgatóért, hatalmas tüntetésre készülnek

2018. augusztus 10., 16:32

Szerző:

Kevesebb mint három nap alatt több mint 2300 volt és jelenlegi diák, szülő, tanár, illetve városlakó állt ki Rózsavölgyi Gábor mellett, petícióban követelve azt, hogy újra ő kerüljön a debreceni Ady Endre Gimnázium élére - írta a Mérce. A 168 Óra is beszámolt róla, hogy a tantestület, a szülői választmány és a diákönkormányzat elsöprő arányú támogatása ellenére az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára, Bódis József elutasította Rózsavölgyi Gábor igazgatói pályázatát. A döntés politikai jellegét sejteti, hogy Rózsavölgyi Gábor 32 éve tanít az iskolában és 2002 óta vezette is az oktatási intézményt, ennek ellenére a másik jelöltet, Türk László fideszes önkormányzati képviselőt választotta az igazgatói posztra az állami iskolafenntartó központ. Annak ellenére a történelemtanár még soha nem tanított az iskolában, a programját pedig leszavazta a tantestület. 

Rózsavölgyi Gábor
Fotó: Youtube

„Maradjon Rózsavölgyi Gábor a debreceni Ady Endre Gimnázium igazgatója. Ha te is méltatlannak tartod azt, ahogy Rózsavölgyi Gábor igazgató úrral eljárnak és te is őt találod az igazgatói posztra megfelelőnek, kérlek írd alá a petíciót” - áll a petíció felhívásában.

Az igazgató leváltását ellenzők arra készülnek, hogy szombaton 10 órától az Ady Endre Gimnázium elé vonulva fejezik ki tiltakozásukat.

Leváltása óta először megszólalt Rózsavölgyi Gábor is, aki közleményében cáfolta azokat az indokokat, amelyekkel a tankerület az elbocsátását indokolta. 

„2014-ben országos kitüntetésben, Eötvös-díjban részesültem, ami a közoktatás egyik legmagasabb elismerése, évente mindössze négyen kaphatják. A díjra a tankerület terjesztett fel. (Megjegyzem, hogy a megkapott elismerésre tekintettel a törvényi rendelkezések ellenére fizetési fokozatot nem léptem a következő évben, a Tankerület jogellenesen, törvénytelenül járt el). Fegyelmi eljárás soha nem folyt ellenem. Három-négy éve az ország egyik legkiválóbb pedagógusa, intézményvezetője voltam. Ez megváltozott volna az elmúlt két évben? Most az egyik legrosszabbja lennék?

Teljesen méltatlannak tartom, hogy 32 év után, két évvel a nyugdíjazásom előtt idén szeptembertől nem maradhatok tanárként teljes óraszámban az Ady Endre Gimnáziumban, hanem két helyen kell majd tanítanom.

Ez az eljárás beleütközik a méltányos mérlegelés elvébe, érdekeimet súlyosan sérti, számomra aránytalan sérelmet okoz” – írta a leváltott iskolaigazgató.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.