Tízemeletes lakóházat oltanak Miskolcon

Kigyulladt egy tízemeletes lakóépület szombaton késő este Miskolcon, a Középszer utcán; eddig kilenc sérültről van információ, két ember állapota az elsődleges adatok szerint súlyos - tájékoztatta a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese az MTI-t.

2009. augusztus 15., 23:36

László Antal az MTI-nek azt mondta: négyes, kiemelt riasztással vonultak a helyszínre 21 óra 35 perckor. A hatodik, hetedik és a nyolcadik emeleten volt beavatkozás, a tűz keletkezésének pontos helyszínéről eddig nem tudott beszámolni.

Az oltás jelenleg is tart, bár a lángokat már megfékezték, azaz úgymond "lefeketítették" a tüzet - tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy eddig kilenc sérültről tudnak, két ember állapota súlyos. Több tűzoltóautó és mentő is a helyszínen tartózkodik.

Mint mondta, vélhetően a lakók elhelyezését meg kell majd oldani.