Tisztelt Szerkesztőség!

2010. november 19., 22:21

Megjelenésétől kezdve újságjuk rendszeres olvasója vagyok. Kezdetben lelkes, aztán 1994-től kezdve egyre kiábrándultabb lettem, azonban mivel családomban van olyan, aki továbbra is hűséges olvasójuk, így továbbra is módom van látni azt a szerintem etikátlan szellemiséget, ahogy Önök tájékoztatják, esetleg félretájékoztatják egyre szűkülő olvasótáborukat.

Néhány példa véleményemnek az alátámasztására. Ami a legfontosabb: nem az olvasókat, hanem egy, esetleg két pártot szolgálnak. Önök sosem az éppen hatalmon lévőket bírálják – véleményem szerint ezt diktálná az újságírói etika –, hanem kizárólag a Fideszt és vezetőjét.

Ennek ékes bizonyítéka az elmúlt 8 éves munkásságuk, illetve a rendszerváltás idején megjelent, teljesen más szellemiségű cikkeik.

(Név és cím a szerkesztőségben)

Tisztelt Név és Cím!

Abban egyetértünk, hogy az újság, minden újság elsődleges feladata a hatalom ellenőrzése, s ha kell, bírálata a „civil társadalom” nevében. Szándékunk szerint ezt tettük s tesszük ma is.
A szerk.

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Tegnap 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.