Tiltakozás

A kárpótlási iratok jelentős része a kommunista rendszerben államosított földekkel kapcsolatos. A rendszerváltást követően indultak a kártérítések az egykor elkobzott magánföldek és vagyontárgyak után. Az akkor létrehozott Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal bírálta el az igények jogosságát, és döntött a kártalanítások összegeiről is.

Jóvátételt kérhettek azok is, akiket 1939 után – a horthysta, nyilas vagy kommunista rezsimekben – bármilyen sérelem ért politikai okokból. Például megfosztották őket a szabadságuktól. Kárpótlás járt az ötvenhatos elítélteknek, a meggyilkolt mártírok családtagjainak. De az akták közt vannak a zsidó kárpótlások dokumentumai is. Név szerint: ki milyen üldöztetés miatt mennyi kárpótlás kapott, a deportálásokban elpusztultak hozzátartozói mekkora „elégtételben” részesültek.

– Körülbelül másfél millió ember személyes, szenzitív adatait tartalmazzák a kartonok – mondja Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa, aki többször tiltakozott az ellen, hogy az iratok a Veritashoz kerüljenek.

A levéltári törvény szigorúan szabályozza a személyes adatok védelmét. Ezek kutatási célból is csak anonim hozhatók nyilvánosságra. Csakhogy a törvény önmagában kevés. Az állampolgárok csakis akkor érezhetik biztonságban magukat, ha szenzitív adataik komoly levéltári tapasztalattal rendelkező intézménybe kerülnek, amelynek ideológiai függetlensége megkérdőjelezhetetlen. A levéltári törvény azt is előírja: a minisztériumoknál és az intézményeikben lévő köziratokat – keletkezésük után 15 évvel – a Magyar Nemzeti Levéltárnak kell átadni. (A kárpótlási iratok jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalból kiváló Igazságügyi Hivatalnál vannak.)

A Fidesz-kormány azonban úgy határozott: a kárpótlási iratokat – a nemzeti levéltár helyett – a Veritasnak adja át. Az sem zavarta őket, hogy a Veritas nem levéltár: nincsenek ilyen szakemberei, sem szakmai tapasztalatai. Ezen a Fidesz–KDNP-koalíció könnyedén átlépett, és 2015. október 14-én kormányrendelettel módosította a levéltári törvényt. Ebben a Veritast átminősítették szaklevéltárrá, és felhatalmazták a kárpótlási iratok kezelésére.

A Veritas közvetlenül a Miniszterelnökség irányítása alatt áll. A szoros politikai kapcsolatnak számos előnyét is élvezhetik.

Az intézet főigazgató-helyettese, Marinovich Endre és az „1945 utáni kutatócsoport” vezetője, Zinner Tibor elmesélték a 168 Órának, miként kerültek hozzájuk a kárpótlási iratok.

Zinner Tibor kezdte:
– Üldözött szüleim történetét kutatva kerestem iratokat, és így jutottam el a kárpótlási ügyekkel is foglalkozó Igazságügyi Hivatalhoz. Akkor találtam rá a raktárukra az egykori Beloiannisz gyártelepen. Itt tárolják a kárpótlási ügyek 14 ezer folyóméternyi iratait. Mivel ezek felbecsülhetetlen történelmi értékű dokumentumok, kollégáimmal úgy gondoltuk, az iratokat egyben kellene megőrizni, közkinccsé, kutathatóvá tenni. Javaslatunkra a Miniszterelnökség pozitívan reagált. Így jutott el az ügy később a kormányrendeletig és a levéltári törvény módosításáig.

Marinovich Endre úgy látja, az ötletgazda jutalma, hogy a kárpótlási iratokat megkapták: – Kezdeményezésünk nemcsak meghallgatásra talált, hanem honorálták is azzal, hogy szaklevéltár lettünk.

Mielőtt a kormányzati „honoráriumukat” elnyerték volna, a parlament kulturális bizottsága is tárgyalta a Veritas ügyét. Ezen ott volt az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, Závogyán Magdolna is, akit Szabó Szabolcs, az Együtt képviselője arról kérdezett, mennyi plusz állami támogatást fog kapni a Veritas. Hiszen levéltári feladataihoz nyilván új épületre, technikai eszközökre és munkatársakra lesz szüksége.

– Závogyán Magdolna azt felelte: a Veritast csak az iratok tárolásával bízzák meg. Az Igazságügyi Hivataltól áthelyeznek hozzájuk néhány alkalmazottat, de a kárpótlási iratok a helyükön maradnak. Vagyis Závogyán Magdolna azt állította: a Veritas nem kap új ingatlant, sem plusz költségvetési forrást.
De nem így lett.

A kulturális bizottság szeptember végén ülésezett. Pár nappal később, október 14-én megszületett a kormányrendelet, amellyel a Veritast mégis szaklevéltárrá minősítették. Ehhez plusz ingatlant és költségvetési támogatást is garantáltak. A rendeletben olvasható: „A kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a Veritas Történetkutató Intézet és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján – gondoskodjanak a Veritas Történetkutató Intézet részére – irattára és levéltára elhelyezésére is alkalmas – székhelyingatlan kiválasztásáról. Határidő: december 31.”

Szabó Szabolcs szerint a kormány végig hazudott nekik: a kulturális bizottságban is megvezették az ellenzéket.

Kérdeztük e-mailben az Emmitől: mennyi többletfinanszírozáshoz jut a Veritas? Ám csak annyit írtak: „A 14 ezer iratfolyóméter terjedelmű iratanyag elhelyezéséhez szükséges megfelelő ingatlan biztosítása hosszabb távon képzelhető el.”

Pedig a kormányrendeletben az áll: december 31-ig kell ingatlant vásárolni a Veritasnak. Szó nincs hosszú távú haladékról.

A Veritas már korábban benyújtotta az ezzel kapcsolatos költségvetési tervezetét a Miniszterelnökségnek. Hogy mennyit kértek, nem mondják meg.

– Lehet, hogy decemberben már több lesz a júliusban számolt ár. Mivel nem tudjuk, milyen raktárhelyiséget és levéltári technikai felszerelést kapunk, a költségekről nem tudunk nyilatkozni – mondja a Veritas két vezető munkatársa, Marinovich Endre és Zinner Tibor.

Magyarán senki nem kívánja tájékoztatni a közt arról, mennyi közpénzhez jut még a Veritas.

– A kormány a levéltáros szakmai szervezetekkel sem egyeztetett – erősíti meg Csóti Csaba, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) alelnöke, aki maga is levéltáros, és szintén ott volt a kulturális bizottság ülésén. Szakértőnek hívta oda az Együtt politikusa. Csóti szerette volna legalább ott elmondani, miért tartja a szakma elfogadhatatlannak, hogy a kárpótlási iratok a Veritashoz kerüljenek. Ám a fideszes többség nem szavazta meg, hogy szót kapjon.

A KKDSZ alelnöke a 168 Órának viszont elmondta: lehet, hogy ekkora mennyiségű iratanyag befogadására a Magyar Nemzeti Levéltárnak sincs kapacitása. De a bővítésük sokkal olcsóbb lenne, mint új levéltárat szerezni a Veritasnak. Ez egy sok száz millió forintos, pazarló, szakmailag elfogadhatatlan beruházás.

Csóti hozzáteszi:
– Ugyanakkor a közművelődési szférában tíz éve nem volt béremelés. Kollégáink kétharmadának a jövedelme a nettó százezer forintot sem éri el. Béremeléseket kértünk jövőre, de ezt elutasította a kormány.

Kenyeres István elnöke a Megyei és Városi Levéltárak Vezetői Tanácsának és főigazgatója a Budapest Főváros Levéltárának. Nekik húsz munkatársat kellett elbocsátaniuk 2010-ben, mert már a béreket sem tudták kifizetni.

– A levéltári szférában 2006 és 2012 között jelentős forráskivonások voltak. Körülbelül két megyei levéltár költségvetése esett ki a rendszerből. Újabb elvonás csak azért nem volt azóta, mert már nincs mit elvenni tőlünk.
A szakmai szervezetek levélben kérték Balog Zoltán „humánminisztert”: vonja vissza a Veritas szaklevéltári átminősítését. Balog nem válaszolt nekik. Viszont Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkártól kaptak egy levelet, hogy a Magyar Nemzeti Levéltárral egyeztették a törvény módosítását, és annak visszavonását szakmailag nem látják indokoltnak.

A kormányrendelet ellen a zsidó szervezetek is tiltakoznak. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija azt mondja, ők lényegében az újságokból tudták meg, hogy a zsidó kárpótlási iratok a Veritashoz kerülnek:
– Ez az anyag annyi történelmi és személyes tragédiát tartalmaz, hogy sokkal körültekintőbben kellene bánni vele. Nagyobb lenne a bizalom, ha az iratokat olyan intézmény felügyelné, amelynek van egyfajta történelmi folytonossága és függetlensége. Kevésbé kötődne az aktuális hatalomhoz.

Köves Slomó megnyugtatónak tartaná, ha a zsidó szervezetek is ráláthatnának arra: megfelelően kezelik-e a kárpótlási adatokat. Ezért indítványozták, hogy a Zsidó Közösségi Kerekasztal következő, decemberi ülésén a kárpótlási iratok sorsa is téma legyen.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke arról is beszél, tagjaik közül sokan hívják őket aggódva.

– Nem értik, a zsidó kárpótlási iratok mit keresnek a Veritasnál. Ezek az akták bizalmas adatokat tartalmaznak. Csakis olyan intézményhez kerülhetnek, amely közbizalomnak örvend. A Veritasról ez nem mondható el a mi köreinkben.
A Tett és Védelem Alapítványnak, az egyik legnagyobb hazai zsidó civilszervezetnek az elnöke, Bodnár Dániel megerősíti: a Zsidó Közösségi Kerekasztal következő ülésén mindenképpen a törvény visszavonására kérik majd a kormányt, hogy a kárpótlási iratok kezelését vegyék el a Veritastól.

– Több megoldási javaslatunk is van. Lehetne bővíteni a Holokauszt Emlékmúzeum vagy a Mazsök archívumait. Vagy hozzanak létre önálló kutatásokra alkalmas archívumot, amelynek tudományos és erkölcsi kontrollja is biztosított.

Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója arra is figyelmeztet: az akták között még sok a lezáratlan ügy.

– Ez még egy aktívan használt iratanyag. Levéltárakba akkor kerülnek akták, ha már „csak” történelmi értékük van. Szerintem a kormány ezzel akarja a Veritas létét igazolni és kistafírozni őket. A kárpótlási iratokkal a Veritas egy listát kap arról, hogy a zsidók közül ki miért kért jóvátételt. Magyarul lesz egy „zsidólistájuk”.

Zinner Tibor, a Veritas történésze szerint ez demagógia:
– Az üldözési mániával nehéz mit kezdeni. Egyesek ma is úgy gondolkodnak, mintha 1944-ben lennénk. Mi nem mások ellen akarunk kutatni. Blöffök és mesék helyett a valóságos történelmi tényeket kívánjuk megismertetni a nyilvánossággal. A tudományosság célja vezet minket. A kárpótlási ügyek kutatása segíthet, hogy pontos adatokkal rendelkezzünk arról is: 1939-től kezdve hányan szenvedték el a szabadságtól és az élettől való megfosztást. A politikai érdekek és koncepciók ugyanis torz emlékezethez vezethetnek.

Marinovich Endre, a Veritas igazgatóhelyettese hangsúlyozza: mindent megtesznek azért, hogy eloszlassák a bizalmatlanságot és a tévhiteket a Veritasszal szemben.

– Ilyen tévhit az is, hogy intézetünk igazgatója, Szakály Sándor a Vitézi Rend tagja. Sosem volt az. Ez is csak legenda – magyarázza Marinovich és Zinner.

Pedig nem legenda. Lehet, hogy a Veritas két munkatársának torzít az emlékezete? A Népszabadság 2012. július 12-i számában ugyanis Szakály maga nyilatkozta: „Történészi munkám elismeréseként 1992-ben felkérést kaptam, hogy legyek tagja az akkor még egyetlen Vitézi Rend Nemzetvédelmi Tagozatának. Ez nem jár sem vitézi címmel, sem egyéb ranggal. Én a Habsburg József Árpád nevével fémjelzett rend tagdíjat fizető tagja vagyok.”

Emlékezetes, mekkora botrányt kavart, amikor tavaly, a holokauszt 70. évfordulójának emlékévében Szakály a kamenyec-podolszkiji deportálásokat „idegenrendészeti eljárásoknak” nevezte.

Kovács M. Mária történész azt mondja, a Veritas ideológiai missziója a honlapjukon is olvasható:

– Ők egy ideológiai program végrehajtójának tekintik magukat. A program legfőbb célja a Horthy-korszak tisztára mosása, a korszakkal kapcsolatos történetfelfogás „torzulásainak korrigálása”. Ezért is döbbenetes és felháborító, hogy pont azokat a zsidó kárpótlási iratokat kapják meg, amelyekben a Horthy-korszak legsúlyosabb gaztettéről, a deportálásokról van szó. Azaz: az elszenvedett sérelem, amiért a kárpótlás egyáltalán szóba jön, éppen abban a korszakban keletkezett, amelyet a Veritas intézet pozitív színben kíván láttatni. Vajon egy ideológiailag ennyire elfogult intézmény alkalmas ilyen adatok kezelésére? Miért is kellene Szakály Sándornak kézhez kapnia egy „regisztert” arról, ki zsidó és ki nem?

Kovács M. Mária professzor szerint az ellenzéki pártok is súlyosan hibáztak, amiért nem csaptak nagyobb politikai lármát akkor, nem hívták fel a figyelmet a törvénymódosítás veszélyeire. De még nem késő.

– Meggyőződésem, hogy ez jogellenesen elfogadott törvény – teszi hozzá Kovács M. Mária. – Mivel a törvényalkotás folyamatában a kormány sorozatosan hazudott, vissza kell vonni a levéltári törvény módosítását. Az Alkotmánybírósághoz kell fordulni, hogy érvénytelenítsék.