Szól a szabad rádió

Budai bérház földszinti lakása. Volt már könyvkiadó irodája is: a Pacsirta Rádió egyik munkatársa vezette, amíg ki nem fújt a kulturális vállalkozás.

– A pontos címünk ne legyen közkincs – kéri kezdés előtt Pogány György, a Pacsirta „gondnoka”, egyébként pedig a Civil Rádió főszerkesztője.
Utcára néz a vágószoba. Zavarná a munkát, ha pacsirtavadászok vennék célba ablakát jobbszélről.

A gondnoki titulust a főszerkesztő cím helyett használják. Fodor Jánost is csak „gazdaként” említik. Disszonáns lenne itt a komolyabb rangosodás.

– A műsorvezetőkre vannak bízva a meghívottak, a téma, a stílus – fogalmazza a lényeget Pogány György. – Csak adás után toljuk le őket – teszi hozzá.

Poén persze a záradék.

A stúdió a szerkesztőségi szobából nyílik. Az átjáró felett hiányzik az adást jelző, vörös fényű lámpa. Mindenki hivatásos. Ha kell, lábujjhegyen lépnek át a „felvételi területre”.

„They call the Rising Sun...” – halkul az ajtó túloldalán az Animals-örökzöld.
– Közéleti műsorunkat, az Agórát hallják – zárja a reggeli zenés blokkot, s köszön be Lipovecz Iván, a HVG egykori alapító főszerkesztője. Majd bemutatja a stábot.

– Profi – súgja Mohácsi Miklós hangmérnök a hangpult mellett Frank Ivánnak, aki a szerkesztői feladatokat látja el ezen a napon.

– Huszonhat éve vezettem utoljára rádióműsort – említi Lipovecz a hallgatóknak. De nincs sallangja a visszatérésének: mindjárt felkonferálja első vendégét, Bojár Gábort. Az oktatásügy kapcsán a Graphisoft alapítójának saját képzési központja lesz a téma. Bojár „magánegyetemével” akkor hátrált ki egy tágabb üzleti szövetségből, amikor kiderült: más tagjai komoly állami támogatást kaptak. A vállalkozó soha nem kért ebből. Sikerének fontos eleme a függetlenség.

Fodor János nyit a stúdióba. Jelzi, ráérne most rövid diskurzusra.

Szinte pirul, amikor kérdezem: honnan a Pacsirta ötlete?

– Kicsit cukros lesz – kezdi, felette New York-i utcaképek az irodafalon.
A közéleti tébolyokat ekéző barátai megkérdezték, miért nem tesz valamit, hogy ne úgy legyen, ahogy van. A rádióalapítás ötletét Verebes István vetette fel a tavalyi Pozsonyi Pikniken.

– Arra gondoltam akkor, ha nem lépek, idővel unokáim kérdezhetik: miért nem tettem semmit.
Több évtizedes médiamúltjában bízva elkezdte hívogatni volt kollégáit a rádió ötletével. Az idősebb korosztályból a többség azonnal igent mondott a hívásra.

Az ifjabbak közül viszont sokan hárítottak. Nem a gázsi nélküli melóval volt bajuk. A hatalom retorzióitól tartottak. Fodor úgy véli: reakciójuk is ok volt arra, hogy beindítsák a rádiót. Persze az is igaz: a nyugdíjasoknak kevesebb a veszítenivalójuk. A nyolcvanhárom éves Heltai András mindenesetre bringával karikázik le a hegyvidékről, ha rá kerül a sor.

Kétszer kaptak már „áttételes” figyelmeztetést: túl merész vállalkozásba fogtak. Talán csak „kóstolgatták” őket, véli Fodor.

Ellenben egy elvben „baráti” lap pedzegette: ellenzéki párt állhat mögöttük, jókora pénzzel. Fodor János szerint Magyarországon a többség már csak feketét és fehéret lát. Vizionál, összeesküvés-elméleteket sző.

A Pacsirta Rádióhoz valójában az alapítók dobtak össze nagyjából 2,5 millió forintot. A lakást saját kezűleg pofozták ki. A rezsibe – víz, villany, egyebek – a munkatársak is beszállnak.

A technika egy részét kölcsönkapták. Volt azért, amit muszáj lett volna megvásárolni. A műszaki cikkekkel kereskedő cég ötvenszázalékos kedvezményt ajánlott, de még az is túlfutott volna a büdzsén. Végül grátisz adta oda. Indulásuk után a publikumtól is érkeztek felajánlások: kávé, meleg étel, hasonlók. Fodorék kérték, inkább rászorulók alapítványait támogassák.

– Mekkora a hallgatottság? – kérdezem.

Visszaosonunk a stúdióba. A hangpult monitorjának sarkában számok jelzik: hatszáz számítógépen követik az adást.

– Ezer felett hallgathatják – súgja Frank Iván. – Reggel négyszázzal indultunk. Ám tízezres is volt már a publikum.
Egyéb mutatók pedig jelezték: százezres körben „topic” – beszédtéma – a Pacsirta.

Bojár Gábor a mikrofonnál éppen a gazdagabbakat kímélő egykulcsos adórendszert vitatja. Állítja: a tehetősebbek harminc százalék adót simán kifizetnének. A monitor sarkában emelkedni kezdenek a számok.

Bojár búcsúja után Lipovecz Iván telefonon kérdezi a Bécsből tudósító Földvári Zsuzsát: mit tud a Népszabadságot is felvásárló osztrák befektetőről? Beszélgetésük rezüméje: ma még talány, mi volt a biznisz célja, marad-e a „Népszabi” az, ami eddig volt.

Lipovecz jegyzetei egyetlen A4-es lapon. Leginkább fejből pásztázik a világ dolgai között. Újabb vendége Szalay Zsolt, egykori ankarai nagykövet. Kiderül: Erdogan török miniszterelnök és a magyar kormányfő hasonlóképpen látják a demokráciát. Bár előbbi inkább saját népével szemben, nem Európa ellen folytat szabadságharcot.

A műsorvezetői asztal fölé madárházat applikáltak. A pacsirta védett, így két zebrapinty lakja. Egyikük monoton csipegeti a magvakat, a másik föl-le rebben egy apró bokorra. Szalmaszálakat gyűjtöget, rendezi az ágak között. Fészket épít a kalitkában.

Ismét átnézek a szerkesztői szobába, ahol már az újabb adásnapokat szervezik.

Az egyik adminisztratív munkatárs még a 2007-es elbocsátások idején, ám önként távozott a Magyar Rádiótól. Nyugat-Európában vállalt „ilyen-olyan” munkát. Fodor hívásával lett vége a „lézengésnek”. Célt kapott az élete, másfelől fogynak a tartalékai. A holnap a jövő zenéje.

„Quando, quando...?” – gomolyog elő Nelly Furtado és Michael Bublé duettje a hangszórókból, majd Molnár Piroska érkezik.

Hintaszékből figyelhetem a disputát a stúdió sarkából.

A Nemzet Színésze Vidnyánszky Attila kinevezése után a Nemzetiből szerződött a Thália Színházhoz. Lipovecz arról is kérdezi, milyen a kapcsolata Kálomista Gáborral, teátruma menedzser-igazgatójával.

– Mi a színpadon vagyunk, ő az irodában – feleli a művész.

Ütemnyi szünetre késztet a ringatózásban.

Az újabb meghívott Németh András, a HVG térségi szakértője. Az ukrán válságot hozza föl. Súlya van, amikor arról beszél: az ország egy része szívesen távolodna az európai kontinenstől.

Felcsuti Péter közgazdász a délelőtt utolsó vendége. Elemi szinten is érthető, ahogy a kormány gazdaságpolitikáját elemzi. Persze szubjektív, kinek mi ragad meg a szavaiból. Nálam az: a szlovákoknál, cseheknél, lengyeleknél, románoknál nyolcvan százalék a külhoni befektetés. Náluk pozitívum, nem hadüzenet.

Eljön a dél. A Népszava szerkesztőségéből közvetítik a napi híreket. Majd újabb zenés blokk zárja a délelőttöt.

– Mintha sose hagyta volna abba – mondom az adás után a búcsúzó Lipovecz Ivánnak.
– Azért tikkadok – kacsint rám.

Amúgy ő is kapásból mondott igent Fodor János felkérésére. Úgy látja: a közmédia megtépázása után szükség volt némi színesítésre.

A stúdió falára felbarkácsolt fekete hangfogó filcborítást narancsszín hálófoszlányok díszítik.
– Szimbolikus? – kérdezem Fodor Jánost.
– Csak ez volt kéznél – mosolyog. – Maradék anyag.