Szél Bernadett és Szabó Szabolcs az Alkotmánybírósághoz fordul a fideszes médiabirodalom miatt

2018. december 11., 14:03

Szerző:

Két ellenzéki képviselő arra kéri az Alkotmánybíróságot (Ab), hogy semmisítse meg azt a kormányrendeletet, amely közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette, hogy a Liszkay Gábor vezette Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány irányítást szerzett az Opus Press, az Echo TV, a New Wave Media Group és a Magyar Idők Kiadó felett.

A beadványt a független Szél Bernadett és Szabó Szabolcs kezdeményezte. Egy keddi sajtótájékoztatón Szabó Szabolcs azt mondta, amennyiben az Ab normakontroll keretében megvizsgálja és megsemmisíti a kormányrendeletet, akkor az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) is meg kell vizsgálnia az összefonódást.

– A szakhatóságnak ezután arra kell köteleznie a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt, hogy bizonyos vagyonelemeitől váljon meg

– szögezte le Szabó Szabolcs.

A politikus kiemelte, nem elég egy rendelettel közérdekűvé minősíteni az alapítványt, be is kell bizonyítani, hogy az miért számít annak. A képviselő hazugságnak nevezte a Kormányzati Tájékoztatási Központ érvelését, amely szerint azért kellett nemzetstratégiaivá minősíteni az összefonódást, mert közérdek fűződik Magyarországon a print és nyomtatott médiakultúra megmentéséhez és a helyi, különösen a megyei nyilvánosság fórumainak hosszú távú megmaradásához.

Szél Bernadett emlékeztetett, hogy korábban éppen a kormány határozta meg, hogy mi számíthat közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek. Ezek között szerepel a nemzetközi versenyképesség illetve a munkahelyek megőrzése, valamint az ellátás biztonságának fenntartása, de ebben az esetben fake news gyárakról van szó, fogalmazott.

Szerinte a rendelet sérti az alaptörvényt, mert nem valósulhat meg az állampolgárok sokszínű tájékoztatáshoz való joga. 

Az eseményen részt vett a szocialista Kunhalmi Ágnes, aki kijelentette, hogy az alapítvány létrehozásával végérvényes, hatalmas és példa nélküli jobboldali médiatúlsúly alakult ki. Hangsúlyozta, hogy 2010-ben a médiatanács nem engedélyezte az Axel Springer és a Ringier magyarországi leányvállalatainak fúzióját, ezért utóbbi cégnek meg is kellett válnia több országos és megyei napilapjától.

Múlt héten a Gazdasági Versenyhivatal közölte, hogy azért nem is vizsgálhatják a 476 kiadványt érintő fúziót, mert a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette azt. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége is bejelentette, hogy álláspontja szerint ez a lépés törvénytelen, súlyosan sérti a pártatlan és sokszínű tájékozódás biztosításának alkotmányos követelményét, valamint a média- és a versenytörvény előírásait, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul.