Százhetvenmillió forintért kelt el Tihanyi Lajos Párizsban készült látképe

Rekordáron kelt el Tihanyi Lajos Párizsban készült látképe a Kieselbach Galéria kedd esti karácsonyi árverésén, amelyen több magyar fauve műre is licitálhattak az érdeklődők Budapesten a Marriott Hotel dísztermében.

2016. december 21., 16:05

A magyar fauve festészet történetében az eddigi legmagasabb áron, százhetvenmillió forintért kelt el Tihanyi Lajos Pont St. Michel (Párizs) című, 1908-ban készült látképe. A festmény kikiáltási ára harmincnégymillió forint volt.

A látkép akkor készült, amikor Tihanyi a párizsi Saint-Michel rakparton lakott. „A festményen az a motívum jelenik meg, amit abból az ablakból festett Tihanyi, amely mellett Matisse lakott” – hangsúlyozta Kieselbach Tamás galériavezető az MTI-nek, hozzátéve, hogy a kép, másik két Tihanyi-mű mellett, száztíz év lappangás után került elő érintetlen állapotban, közvetlenül az első tulajdonos leszármazottainak gyűjteményéből.

„Egy ugrásszerű váltás történt ezen az aukción, ez a kép mindent megváltoztatott, átrendezte a magyar árakat” – hangsúlyozta a galériavezető, hozzátéve, hogy a magyar modern festészet az, ami a leginkább összemérhető a nemzetközi színtéren. Felhívta a figyelmet arra, hogy Matisse környezetében Tihanyi mellett Czóbel Béla, Bornemissza Géza, Ziffer Sándor és Perlrott Csaba is alkotott.

Jól szerepelt az árverésen Perlrott Csaba Kisváros kék felhőkkel című olajfestménye is, amelynek ára 16 millió forintról 22 millió forintig emelkedett.

Kieselbach Tamás kiemelte még a húszas évekbeli neoklasszicizmus, a római iskola egyik fő művét, Patkó Károly Fésülködés című kompozícióját, amelyre 42 millió forinttól indul a licit és végül 60 millió forintnál ütötték le.

Élénk érdeklődés mellett cserélt gazdát Berény Róbert Svédországból hazakerült Mediterrán táj című fauve festménye is, amely kikiáltási árának több mint háromszorosáért, 17 millió forintért kelt el. Mattis-Teutcsh János Zöld-sárga táj című olajképe pedig 28 millió forintért cserélt gazdát – hívta fel a figyelmet a galériavezető. (MTI)