Szanyi Tibor pártot alapított, amely 2022-ben elindul a választáson
Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom néven politikai pártot alapított Szanyi Tibor – írja a Mandiner. A portál úgy tudja, ezt hivatalosan pénteken jelentik be, a bíróság március végén jegyzi be az új új baloldali formációt. Az alakuló kongresszust májusban tartják Szanyiék.
A párt leendő elnöke Huszti Andrea, a Magyar Szolidaritás Mozgalom szervezeti igazgatója lesz, aki korábban a Bajnai Gordon-féle Együtt-PM egyik alapítója volt.
Az alapítók közt Szanyi Tibor mellett ott van Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke.
A párt alapítói között szerepel még Kalmár Szilárd, aki 2009-ig volt az MSZP politikusa, 2010-2011 között a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke ezt követően pedig a szélsőbaloldali A BAL –Balpárt alelnöke. Az alapítók személyét tekintve talán nem meglepetés, hogy az új párt radikális baloldali formáció lesz.
A párt arra készül, hogy megméreti magát a 2022-es országgyűlési választáson.