Stratégiai megállapodást kötött a kormány és a Fudan Egyetem

Palkovics László szerint az 450 milliárdos gigahitellel készülő projekt 5 éven belül megtérülhet.

2021. április 22., 06:14

Szerző:

A magyar kormány stratégiai megállapodást köt a kínai Fudan Egyetemmel - derül ki a szerda esti Magyar Közlönyből

A rendelet szerint a kormányzat Palkovics Lászlót – a Budapest Diákváros megvalósításáért, valamint a Fudan Egyetem részvételével alapítandó magyarországi felsőoktatási intézmény működési környezete kialakításáért felelős – kormánybiztos címet is viseli, bízza meg, hogy vagy ő, vagy egy általa kijelölt személy írjon alá a Fudan Egyetemmel stratégiai megállapodást - írja a Telex.

Ahogy arról már több alkalommal is beszámoltunk, a kínai Fudan Egyetem Budapestre történő költözése nagy port kavart a magyar közéletben. Nem csak azért, mert a korábban 10-16 ezer fiatal életterének kialakítandó Diákváros tervét változtatta meg, hanem mert ahogy azt a Direkt 36 megírta, kizárólagosan kínai projektként lenne megvalósítható a projekt. 

Palkovics szerda este az ATV-nek részletesebb tájékoztatást adott az Egyetem és a Diákváros jövőjével kapcsolatban, amelyben kifejtette, egyelőre nem javasolja, hogy a kormány kiemelt fejlesztésnek nyilvánítsa a beruházást. Az ITM vezető minisztere elmondta, a főpolgármesterrel és Baranyi Krisztinával, Ferencváros polgármesterével is tárgyalni akar a projektről, és olyan ajánlatot fog nekik tenni, “ami pestiesen szólva, nem lesz semmi”. Azt is elmondta, hogy véleménye szerinte a tiltakozás “információhiányból” fakad, amit lehet orvosolni és hogy az 450 milliárd forintos gigahitelből épülő Fudan-beruházás öt év alatt meg fog térülni.

(Kiemelt kép: 168 óra archív)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.