Strandra nem kell védettségi igazolvány

​​​​​​Védettségi igazolvány nélkül strandolhatunk Magyarország-szerte. A fizetős strandok annyi látogatót engednek be, hogy átlagosan 10 négyzetméter jusson fürdőzőként.

2021. június 3., 06:34

Szerző:

Bár több ajánlást is megfogalmaznak a fürdőzőknek, nem lesz kötelező a védettségi igazolvány és a távolságtartás sem a magyarországi fizetős strandokon a koronavírus-járvány harmadik hullámának a lecsengésével – derül ki az ATV Híradó riportjából. Lombár Gábor, a Balaton Szövetség elnöke elmondta azt is, hogy a szabadstrandok esetében ezt ki fogják írni.

Készülnek a vendéglátóhelyek is, mégpedig úgy, hogy nagy részük csak teraszt alakít ki, így pedig nem kell ellenőrizniük a vendégek védettségi kártyáját. Jellemző, hogy a pincérek nagy része már beoltatta magát.

A jelenleg hatályban lévő járványügyi szabályok szerint a zárt fürdőkbe csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni.

(Kiemelt kép: Vendégek az alsóörsi strandon 2020. augusztus 13-án. Fotó: MTI | Balogh Zoltán)