Sorsunk és végzetünk?
Mióta Sztankay Ádám interjúját olvastam Jandó Jenő zongoraművésszel, többször felidéződött bennem a mester kérdése: „Mi sülne ki abból, ha egy zenekar tagjai dafke egymás ellenében játszanának. Csak mert mást gondolnak a világról. Harmónia nem, csak büntetés a publikumnak.”
Eszerint mi régóta büntiben vagyunk. Lenéznek bennünket a tőlünk bizalmat kapott, parlamentben ülő, újságokat olvasó, mobilon telefonáló vagy az érdektelenségüket büszkén vállaló, az ülésekről kisétáló politikusaink. Majd elfelejtettem: megélhetési politikusaink.
Nem érzékelik, nem fogják fel, hogy az átkozott viszálykodásuk eredménye az egymás iránti gyűlölet, az erkölcsi mocsár. Képtelenek megegyezni még a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban is, hogy hol van a határ, amit bűn áthágni.
A köznép nem akar mást, mint munkát és kenyeret. Az meg nincs, csak ködös elképzelés van egyeseknek a milliós nagyságrendű munkahelyteremtésről. Isten neki fakereszt, bár sikerülne. De ahhoz talán össze kellene fogni, megfogadva Dávid Ibolya tanácsát, hogy legyen már vége a bohóckodásnak.
Takács Anna
Szombathely
