Rezsikamu hatósági áron

Az üggyel kapcsolatos zavarra jellemző, hogy hivatalos megkereséseinkre inkább csak ködösítéssel reagáltak. A MEKH például lapunknak megerősítette, hogy a határozatát több társaság perrel támadja, de a felperesek megnevezésével nem könnyítették meg a dolgunkat. Arra az eldöntendő kérdésre, hogy az ügyben beperelték-e a MEKH-et, az érintett társaságok közül egyedül a részben állami Mol tulajdonában álló FGSZ válaszolt konkrétan, mégpedig igennel. Ezen túlmenően lapunknak a Fővárosi Törvényszék két E.ON-os gázhálózat anyagának beérkeztét igazolta vissza. Az ügyre rálátó bírósági forrásaink szerint hamarosan több kereset is várható, az FGSZ-megkeresés pedig még a MEKH-nél parkolhat. Noha a hazai lakossági gázfogyasztókat ellátó, az ügyben a fővárosi hálózat üzemeltetésén keresztül érintett állami ENKSZ-Főgáz kitérő választ adott, az mégis keményre sikeredett. Mint írják, a Főgáz hálózati cége a MEKH rá vonatkozó díjhatározata ellen „folyamatosan fellépett”, mert az anyag „nem vett figyelembe minden szakmai szempontot”. Az állami Mavirnál kérdéssorunkat azzal dobták vissza, hogy üzleti titkokat feszegetünk. A külföldi hátterű hálózatok közül az Elmű-ÉMÁSZ, az EDF Démász és a Tigáz is megüzente, hogy nem kommentálnak. Vagyis senki sem beszél, de senki nem is cáfol.

Érdemes áttekinteni, miről is van itt szó. Annál is inkább, mert nyilatkozatai tanúsága szerint ezt maga a módosítást előterjesztő Németh Szilárd sem érti. De az ügyben főnöke, Orbán Viktor is keveri a szezont a fazonnal. Mi több, csúsztatások terén felveszi velük a versenyt a magyar ellenzék, de még az Európai Unió is.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Energiaszámlánk két alapvető tételből áll: az áram vagy a gáz mint termék árából, valamint azok szállítási díjából. Utóbbi esetében az árverseny kizárt, hisz egy hálózat, egy üzemeltető van. A szállításért járó összeget a költségek felmérésével az állam szakhivatala állapítja meg. Nem kis tételről beszélünk: az áramszámlának körülbelül a fele, a gázszámlának pedig a harmada. A termékek piaca ellenben szabadkereskedelem. Ott akár dúlhat(na) is verseny. Más kérdés, hogy Magyarországon a lakossági energiaszámla termékdíját is az állam – pontosabban a kormány – határozza meg. Ez már vitathatóbb álláspont.

Az EU mindkét tétel magyarországi árrögzítését bírálja ugyan, de más-más okokból.
Azt, hogy a lakossági energiaszámla termékárrészét egyes kormányok hasra ütésre határozzák meg, Brüsszel évtizedek óta támadja. Az EU itt a többszereplős szabad verseny híve. A harcot azonban nem csupán Magyarország ellen vívják. Olyan fajsúlyos tagállamok állnak velünk egy oldalon, mint Franciaország vagy épp a kis piacuk miatt megtűrt helyzetű Ciprus és Málta. Brüsszel – esetenként a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségével – módszeresen morzsolja fel a tagállamok ellenállását. Spanyolország, Portugália és Románia például csak az energiapiacok szabaddá tétele fejében kap kölcsönt, de már Lengyelország is belengette az energiaárak 2022-es felszabadítását.

A harc fontos lépése volt az a minap megjelent brüsszeli javaslatcsomag, amely az esetleges elfogadását követő öt éven belül tenné kötelezővé az áramárak piacosítását. (A gázról nem írtak.) Legyünk méltányosak: Orbán Viktornak abban igaza van, hogy ez ellentétes a Fidesz ármegállapítási politikájával. Ám erre építve aztán beindult a „csúsztatáscunami”. A kormányfő szerint azért állunk ellen, mert Brüsszel a rezsicsökkentést támadja. Ez már csak szavak értelmetlen halmaza. A rezsicsökkentés egy „NER-magyarosított” szó, amitől az orbáni propagandagyár megfosztotta eredeti, a rezsi csökkentésére utaló jelentését. A rezsi több mint két éve egy jottányit sem csökken, miközben az összes lehetséges tőzsdei ár – így az olajé vagy a gázé – az elmúlt években a szabad piacon megfeleződött és tartósan ott is maradt. Az, hogy a nemzetközi árak zuhanása nem jelenik meg a lakossági tarifákban, a kormány hangszerelésében úgy hangzik: „fenntartják a rezsicsökkentést”.

Magyarországon a rezsicsökkentés szó valójában azt jelenti, az energiaárakat Orbán Viktor határozza meg, és kész. Brüsszel ezt tényleg nem támogatja. Igaz, az Európai Bizottságnak ezzel sem az az alapvető célja, hogy borsot törjön különböző tagállami zsebcézárok orra alá. Egy szakértő szerint erőfeszítéseikkel alapvetően a lakosság energiafogyasztási tudatosságát, a takarékoskodást, a nagyobb önellátást ösztönöznék. Ráadásul Orbán Viktor küzdelmében voltaképp más országok segítségére sem számíthat. Ahol szintén központi a tarifa, Brüsszel épp a túl magas lakossági árak miatt berzenkedik: ott inkább az ipart segítik a mesterségesen alacsony árakkal.

Nem igaz tehát, hogy a támadás csak most indult, és az sem, hogy kizárólag Magyarország a célpont. De még támadásnak is elég harmatos. Minden szakértőnk arra hivatkozott, hogy maga az EU is több kibúvót kínál fel. A „védendő” fogyasztók tarifája maradhat hatósági, ezt a kört pedig leginkább szociális alapon javasolják meghatározni. Ennek a legnagyobb ellenzője azonban épp a Fidesz és az IMF. Ráadásul ez még mindig csak egy vitairat, amire érveket várnak és nem kardcsörtetést. Harmadrészt pedig, látva Orbán Viktor pávatáncban szerzett jártasságát, nyilvánvaló, hogy az ilyen szabályok elszabotálásával akár még évtizedekig fenntartható lehetne a jelenlegi rendszer, miszerint az Orbán-kormány a választások előtt mindig leviszi a rezsit. Utána viszont, ha a fene fenét eszik, akkor se, így aztán nemzetközi árcsökkenés esetén alaposan kitömhető a haverok és a multicégek zsebe. Ezt bizonyítja, hogy a tőzsdei árzuhanásra hivatkozó ellenzéki – leginkább MSZP-s – rezsicsökkentési javaslatokat a Fidesz–KDNP-többség rendre, már bizottsági szakban elmeszeli.

Orbán Viktor azért sem szabadítaná fel a lakossági energiaárakat, mert szerinte azok valamiféle háttéralkuk nyomán olyankor mindig felfelé mentek. Ez szintén egy féligazságból kitenyésztett lódítás. Tagadhatatlan, hogy tíz éve az akkori liberális vezetésű gazdasági tárca – az EU és az IMF unszolására – a lakossági árak felszabadítását tűzte ki célul, amit több szerencsétlen körülmény nehezített. Akkortájt épp többszörösükre ugrottak a nemzetközi árak, nem is alakult ki érdemi verseny a lakosság kegyeiért, az árcsökkenések hatását pedig tényleg korábbi háttéralkuk tompították. Ebből azonban pont 2010-re lehetett volna kikecmeregni. Egy mutyimentesített, liberalizált piacon jóval rövidebb ideig ugrott volna meg a rezsink, mint amióta élvezhetnénk a megfeleződő tőzsdék jótékony hatását. A „rezsicsökkentés”, a külföldi befektetők vegzálása, az állam és a haverok módszeres hatalomátvétele ellenben maga a megtestesült mutyi. Ilyenkor lényegében Orbán Viktor mondja meg a matekot, a „független” szereplők csak alájátszanak, ami, mint láttuk, a lakosságnak lehet épp jó vagy rossz is, akárcsak a tőzsdei hullámvasúton. Egy szabad versenyes piaccal szemben ez a helyzet konkrétan egyetlen személynek jó mindig, Orbán Viktornak.

Önmagában a tőzsdék példája is cáfolja azt a sugalmazást, hogy az árak felszabadítása automatikusan áremelkedést hoz, míg a hatósági ár lenne az olcsó rezsi biztosítéka. De a teljesen felszabadított cseh piac lakossági árai se állnak sokkal a magyar felett, ott viszont így nem kell félteni a rendszert az összeomlástól. Nem lényegtelen az adók kérdése sem: miközben a tőzsdéken olykor már ingyen is szerezhető áram, a német és a dán polgár a megújulóenergia-termelést támogató közterhek miatt mégis sokat fizet.

Ettől alapvetően különbözik a szállítási tarifák ügye, még akkor is, ha Németh Szilárd összemossa a kettőt. A témát olykor Orbán Viktor is kiprédikálja. Ismét legyünk a lehető legméltányosabbak: ellenzéki és uniós állítások ellenére a szállítási díjelem igenis hat a rezsire. Az is sejthető, hogy a szintjét nem „hószűz lelkek” állítják be. Orbán Viktort vélhetően nem önmagában a mutyi lehetősége zavarja, hanem az, hogy őt itt elvileg akár meg is kerülhetik.

Az ügyben a 2013-as első rezsicsökkentés idején a kormányfő dühöngő parlamenti felszólalásra ragadtatta magát. A közműhivatal akkor az uniós szabályoknak megfelelő határozatban hirdette ki a rezsicsökkentett szállítási tarifákat. A szabályok szerint ezekben figyelembe kellett volna vennie pél­­dául a közműnyereség-adót (közkeletű nevén a Robin Hood-adót), a közművezeték-adót és a tranzakciós illetéket. Ám ezt nem tette meg. A cégek így a mostani esethez hason­­lóan beperelték a hivatalt, amit annak rendje s módja szerint meg is nyertek.

Orbán Viktor a parlamentben kikérte magának, hogy a bíróság a vállalatoknak adott igazat, amelyek szerinte az eljárással a korábbi rezsi visszaállítására törekedtek, ami sületlenség. A brutális politikai fenyegetés árnyékában a bíróság a lehető legszerényebben állapította meg az állam jogsértését, ám ennek hatását a kormánypárti többség gyors mentőszabályokkal kisiklatta. Még a hivatalt is megszüntették, a helyébe lépő új hatóság pedig már csak rendeletet alkothatott. Ez már jogszabály, ami bíróságon sem támadható. Ekkor lépett közbe az EU, kötelezettségszegési eljárással igyekezvén a rezsikísértetekkel viaskodó Orbán-kormányt a józanság útjára terelgetni. Az unió egy szóval sem kérte a szállítási tarifák felszabadítását, pusztán azt nehezményezte, hogy az elvben független – jelen esetben leginkább önkezét mosó – hatóság döntésein is mintha a kormányakarat tükröződne. Ezért az EU biztosítékokat követelt az energiahatóság függetlenségére, illetve hogy a szállítási díjakat ismét megtámadható határozatban hirdessék ki. A követelések ugyanakkor szigorúan a szállítórendszerre vonatkoztak. A Fidesz által rendre idekevert termékár-kérdést nem érintették, mert az szerintük más lapra tartozik. A magyar kabinet többéves aktatologatás után lassan kezdett eleget tenni a követelések egy részének. Idén nyáron a rendeletalkotást is visszaállították határozathozatalra. A hivatal meg is indította a 2017. január 1-jétől élő szállítási díjak megállapítását megalapozó költség-felülvizsgálatát. Ennek kihirdetett „elvei” között feketén-fehéren szerepel az adók beépítése. Forrásaink szerint azonban a végül ténylegesen kiadott határozatokból ez 2013-hoz hason­­lóan megint kimaradt.

A cégek most már olajozottabban perelnek. Noha egy állami szabálysértéssel kárt szenvedő cég vezetőjének szinte kötelessége pert indítani, az Orbán-érában mégiscsak szokatlan, hogy „Fidesz-kedvenc cégek Fidesz-kedvenc káderei” jogi úton rezsiemelésért küzdenek. 2013-hoz hasonlóan már a parlament válasza is megszületett: megint eltörölnek határozatot, pert, mindent, és az érintettek majd időben megkapják az árrendeletet. És kész. Az EU pillanatokon belül reagált: „következő szakaszba léptette” a 2013-as ügy ­miatt indult kötelezettségszegési eljárást és – a Németh Szilárd-féle szabálymódosítás említése nélkül – ismét felhívta az Orbán-kabinet figyelmét az uniós szabályok betartására.

Az embernek tehát a négy évvel ezelőtti választási előestére visszagondolva erős „déja vu” érzése támadhat. Leszámítva, hogy ezúttal nincs kilátásban a január 1-jei rezsicsökkentés. Erre, ismereteink szerint, a lakosságnak jövő év végéig várnia kell, akkor sújthat le ismét a rezsipallos. Az indok borítékolhatóan ismét nem az lesz, hogy két éve megfeleződtek a nemzetközi árak, hanem hogy a multiknak, az eurobürokratáknak és a baloldalnak még rosszabb legyen.

A magyar kabinet tisztségviselői a kulisszák mögött állítólag már most bevállalják, hogy nem teljesítik majd a szállítási díjakkal kapcsolatos európai uniós kötelezettségszegési eljárás követelé­­seit. Emiatt 2018 végén – a választások után – nagy valószínűséggel egy néhány milliárdos büntetésre számíthatunk. Ráadásul ez az ügy minden bizonnyal megjárja majd az európai bíróságot is.