Quaestor: Játszmák és látszatintézkedések

– A

– Még az is bizonytalan, hogy egyáltalán eléri-e a kártalanítás összege a 38 milliárd forintot. Más forrásokból hallani 34,7 milliárdról is. Persze lehet, hogy az utóbbi összeg csak a Quaestor-károsultakra vonatkozik, a 38 milliárdba pedig már beleszámították a Hungária Értékpapír Zrt. kötvényeseit is. Mindenesetre egyik összeg sem korrekt. A Quaestor-nyomozás során 44 milliárd forintos vagyont zároltak. Ezt Ibolya Tibor fővárosi főügyész jelentette be idén februárban egy sajtótájékoztatón. Vagyis marad legalább hatmilliárd forint, amely a törvény rendelkezése szerint a költségvetésbe kerül. Az állam ezzel faktoringjellegű gazdasági tevékenységet végez.

– Ezt hogy érti?

– Ugyanazt teszi, mint a piacon a díjbehajtó cégek. Rossz követelést vásárol, amely valószínűsíthetően nem térül meg. Épp ezért olyan áron veszi meg, hogy azért nyerjen is az ügyleten. És ha ez még nem lenne elég: az állam a faktoringjellegű vállalkozását a pénzintézetekkel finanszíroztatja meg, ugyanis nekik kell befizetniük és előleget adni a befektetővédelmi alap által működtetett Kárrendezési Alapnak. A törvény tehát a károsultak mellett a pénzintézeteket is megrövidíti: a BEVA-kasszából hiányzó összeget ugyancsak a BEVA-tagoknak kell befizetniük. Ez olyan, mintha a betörő az elvitt értékek mellett még elkérné a lakástulajdonostól a betöréshez használt pajszer és a létra árát is. A jogszabály ráadásul rendkívül diszkriminatív.

– Az Alkotmánybíróság megbuktatta az előző Quaestor-kártalanítási törvényt. Részben épp azért, mert az nagyon leszűkítette a kárrendezésre jogosultak körét.

– Csakhogy az új törvény még ebből a szempontból is rosszabb, mint az előző. Továbbra sem biztosítanak mindenki számára egyenlő esélyt a kárrendezésre.

– A kormányzati kommunikáció azt hangoztatta egy időben: a kárrendezésben a jogalkotót széles körű mérlegelési lehetőség illeti meg.

– Ez rendben is lenne, de itt nem erről van szó! Sokkal inkább arról: a kárrendezés helyett a kárt viselők körét rendezték át. Számos esetben nem vettek figyelembe döntő fontosságú tényezőket. Rossz a törvényben a hozam definíciója is. Nem mindegy, ki mikor lépett be, hiszen más és más felhalmozott kamattal, más bekerülési értéken adták a kötvényeket a különböző időszakokban. A kamatpolitika változása miatt a hozamok is változtak. Ezért sokan a kibocsátás után később, másodlagos forgalomban, már magasabb áron, névértéken felül vehettek csak kötvényt, emiatt a most levont kamat egy részét nekik a vételár részeként be kellett fizetni. Emellett jelentős jogi különbségek is vannak a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vagy a Quaestor Financial Hrurira Kft. pénzügyi termékei között. Mindez nem mérlegelés kérdése: ezeket a tényezőket egyszerűen figyelmen kívül hagyta a törvény.

– Mindenesetre az is igaz: a Quaestor-botrány előtt nem volt „szokás” kártalanítani a bedőlt brókerházak ügyfeleit. Nyilvánvalóan politikai érdek is van abban, hogy épp ebben az összefonódásokkal terhes ügyben váltak fontossá az emberek a kormány számára. Azért a kárrendezés pozitív fejlemény, nem?

– Az lenne, ha volna erre valós kormányzati szándék. A számok azt mutatják, hogy a kárrendezési törvény csupán látszatintézkedés. Becslések szerint az egyes kötvények értékének átlagosan 25 százalékát kapják vissza a károsultak. De ez az átlag azt is jelenti: van, aki a veszteségének száz vagy kilencven százalékát is megkapja, míg nagyon sokan a pénzüknek csupán a töredékét – néhány százalékát vagy azt sem – szerezhetik vissza. Nem véletlen, hogy az elmúlt évben, amióta húzódik a kifizetés, több beadvány is érkezett az Alkotmánybírósághoz, és mi is tervezünk további jogi lépéseket.

– Az egyik ilyen lett volna az MNB elleni polgári jogi per, amelyet Quaestor-károsult társa indított. Ám az utolsó pillanatban kiderült: mégsem lesz tárgyalás, a bíró permegszüntető végzést hozott.

– Váratlanul ért minket a döntés, az okokról sincs hivatalos információ. Folyosói pletykák szerint azért szüntethették meg az eljárást, mert az MNB-hez kellett volna első körben fordulni. Csakhogy a per éppen úgy kezdődött, hogy a károsult az MNB-t kereste meg. Azért ment a jegybankhoz, hogy az a PSZÁF jogutódjaként ismerje el a felelősségét és fizesse ki a kárát. Természetesen elutasították, s ez után fordult bírósághoz a volt Quaestor-ügyfél. Meggyőződésem, hogy a bíró politikai nyomásra döntött a per megszüntetése mellett.

– Mi a következő lépés? Strasbourgba mennek?

– Igen. Nem kérdés, hogy ott nyerni fogunk, hiszen a jogorvoslathoz való jog alapjog. A mi alapjogunk sérült azzal, hogy nem vihettük bíróságra a panaszunkat. Egyértelmű a helyzet: Strasbourg különösebb mérlegelés nélkül nekünk ad majd igazat.

– De akkor ön szerint miért akarhatta a hatalom, hogy megszüntessék a pert? Az lenne az érdekük, hogy önök nemzetközi bírósághoz forduljanak jogorvoslatért?

– Igen. Úgy látom: ez egyszerű hatalomtechnikai játszma. Itthon nagy a médiaérdeklődés, a sajtó nyomon követi az ügy minden részletét, feltárja a politikai kapcsolatokat, elméleteket gyárt. Márpedig a kormány szemlátomást próbálja eltussolni ezeket az összefüggéseket. De ez idehaza egyre nehezebb. A februári sajtótájékoztatón Ibolya Tibor beszélt arról is: felmerül a bűnpártolás gyanúja az előző pénzügyi felügyelet részéről. Egy polgári per során sok hasonló adalék kerülhet felszínre. Strasbourgig viszont már nem követ minket annyira az újságírók figyelme. Szerintem a kormánynak megéri kifizetni a perköltséget, csak azért, hogy minél távolabb tudjon minket.