Putyin nagy gázáremelése – Orbánék a rezsicsökkentett ár hússzorosát fizették az orosz gázért októberben

A számításokból kiderül, hogy az orosz gázért a holland gáztőzsde irányadó árainál is mintegy nyolc százalékkal többet fizettünk. 

2023. január 3., 11:22

Szerző:

Az év tizedik havában Magyarország ezer köbméterenként 2493 eurót fizethetett az orosz gázértszámolta ki a Népszava a KSH most frissített külkereskedelmi adatbázisából.

Ráadásul ez a Ttf-nek nevezett, holland gáztőzsde irányadó, két hónappal korábbi, ezer köbméterenként 2305 eurós átlagárszintjét is további mintegy 8 százalékkal meghaladja, írja a lap, melynek számításai szerint ez egy újabb rekord árszintet jelent. A nyilvántartás tanúsága szerint ráadásul kiugró mennyiségért, 481 millió köbméterért fizettünk ennyit Oroszországnak, amelynek így az egyetlen havi „csekkje” 1,2 milliárd euróra rúgott.

Forintban számolva októberben, a hazai gáztartalékolás hajrájában, a magyar állam, vagyis az MVM az államkassza nagy alrendszereinek éves költségvetésével vetekedő, 483 milliárd forintos rekordösszeget fizetett ki az oroszoknak a gázért, írja a lap. A Népszava számításai szerint a magyar állam az év első tíz havában csak a gázáron keresztül legalább 1779 milliárd forinttal segítette a Putyin Ukrajna elleni agresszióját.  

A lap szerint az MVM októberben köbméterenként szintén csúcstarifát, 1005 forintot fizethetett az orosz gázért, most először lépve át az ezer forintos lélektani határt. Ez az átlagfogyasztás alatti, „rezsicsökkentett” lakossági gáztarifában nyilvántartott tarifatétel húszszorosa, de jelentősen meghaladja az átlagfogyasztás feletti, „rezsiemelt” szintet is. Nem véletlen tehát, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben e hiány pótlására, kormány-szóhasználattal élve a „rezsicsökkentés fenntartására” szolgáló „rezsivédelmi alap” tervezett keretét 670 milliárdról 2610 milliárdra növelte. 

(Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2019. október 30-án. Fotó: Kreml Sajtóiroda/Anadolu/AFP)

Tűz ütött ki a Városmajori kórház alagsorában, míg egy V. kerületi szálloda konyhájának kemencéje füsttel árasztotta el az épületet. Az esetek során nem sérült meg senki, a tűzoltók a helyszínen gondoskodtak a veszély elhárításáról.