Paul Lendvai: a „szelíd Jobbik” az igazi veszély

– Azt írta nemrég a Der Standardban: Magyarország nehéz helyzetben van, a baloldal bénultan vergődik, a liberális közvélemény tanácstalan, a Fidesz médiumainál „elképesztő hangulatváltás” tapasztalható, a Jobbik feltartóztathatatlanul tör előre. Tegyük fel, hogy így van. Mi ennek az oka? A Jobbik dinamizmusa? Vagy a politikai reménytelenség, a csöndes belenyugvás hajtja előre a Jobbikot?

– Nem vagyok közvélemény-kutató, nem tudnám megjelölni a közvetlen okot, de külföldi tapasztalatok nyomán úgy látom, a Jobbik ma a vesztesek pártja. És Magyarországon – a helyzetből adódóan – túl sok a vesztes. A „fülkeforradalom” annyiban járult ehhez hozzá, hogy komoly jövedelmeket csoportosított át a szegényektől a gazdagokhoz. Mindezt tetézi a magabiztosan uralkodó kormánypárt fennhéjázása, korruptsága, gőgje, tobzódása. Az értelmiségi fiatalok szimpátiáját máris eljátszotta. Hogy a Jobbik épp a humán szakok hallgatói körében erős (onnan nőtt ki), az abból ered, hogy ők valóban kénytelenek Magyarországon boldogulni. Akik a Jobbik ellenfelei lehetnének, kivándorolnak.

– Ez nem túl biztató. De mi okozza az általános politikai leépülést?

– Ebben szerepet játszik a történelmi múlt is: 1939-ben kilencszázezren szavaztak a nyilasokra és szélsőjobboldali pártokra. Régi mondás: ha valaki elveszti az állását Angliában, kimegy halászni a tengerpartra. Németországban (s Magyarországon) csatlakozik egy radikális vagy neonáci párthoz. És persze tegyük hozzá: ilyen gyenge, erőtlen ellenzéket, mint amit 2010 óta látunk, a demokrácia 25 éve alatt nem találtunk.

– A Jobbik – szintén önt idézem – fokozatosan „lágyít” stílusán, hogy fölszívja a középről sodródó mérsékelt szavazókat. Mennyire eredményes ez?

– Pontosan tudjuk, ki az a Vona Gábor. Pontosan tudjuk, honnan indult. Pontosan tudjuk, milyen nézeteket képvisel. Sikeres politikusként semmi oka arra, hogy bármit változtasson. Legfeljebb annyit mondhatunk: „ügyes”.

– A jövő kiszámítható...

– Érdekes variáció születhet abból a helyzetből, amelyben a Jobbik középre, Orbán rohamléptekkel jobbra tart. 2018-ban fogjuk megtapasztalni.

– Azt mondják, a Jobbik közömbösítésére a leghatékonyabb eszköz a karantén. A politikai osztály belső szolidaritása.

– Az nagyon nagy karantén lenne, valóságos gumikarantén.

– Van egyáltalán hatásos eszköz?

– A jobb politika. Ausztriában volt már erre példa, amikor feltűnően sikeres volt a szélsőjobboldali Szabadság Párt. Schüssel, a Néppárt vezére könnyedén kijátszotta és szétzúzta a Haider-pártot. A választáson a Néppárt eredetileg a harmadik helyen végzett, hajszállal lemaradva a Szabadság Párt mögött. A szocialisták voltak a legerősebbek, de a helyzetből adódóan kormányra partner nélkül nem kerülhettek. Először fordult elő Ausztriában, hogy a második és a harmadik helyezett alakított kormányt. Két év múlva, mikor a belső ellentétek Haider pártjában kiéleződtek, a kancellár új választásokat javasolt. A Szabadság Párt 10 százalékra esett vissza, miközben a Néppárt 42 százalékkal első helyre ugrott. Mellesleg jegyezzük meg: Haider is kacérkodott a náci múlttal, de sosem engedett volna meg magának olyan szövegeket, mint akár Vona, akár Orbán.

– Magyarország alaposan megjárná?

– Az osztrák sajtót is élénken foglalkoztatja és aggasztja a magyar helyzet. Ausztriáról annak idején viszonylag gyorsan „levették” a stigmát, az EU-val a béke helyreállt. De Ausztriában nem az történt, mint amit Magyarországon látunk. Nem az lett az eredmény, hogy Schüssel kezdett volna úgy beszélni, mint Haider. A Szabadság Párt roppant bele a konfliktusba. Azonkívül azt sem feledhetjük, hogy Bécsben komoly ellentüntetések szerveződtek. Százezrek vonultak az utcára. Nem láttuk azt a csöndes belenyugvást, mint Magyarországon.

– Mi lehet a következmény?

– A legsúlyosabb a lelki következmény. Hogy megszokják az emberek ezt a beszédmódot. Ha a politikus nem gárdaegyenruhában, hanem öltönyben, nyakkendőben jelenik meg, ha illemtudóan beszél, már „rendben is van”. Persze az idő megszüli mérges gyümölcsét. Ha valaki fellapozza az európai sajtót, azt láthatja, hogy együtt emlegetik Orbánt Erdoğannal, Putyinnal s efféle figurákkal.

– Nem hiszem, hogy ez őt nagyon zavarná. Készen áll a Fidesz a Jobbikkal kötendő koalícióra?

– Nem hiszem, hogy ez aktuális. Orbán ma még tobzódik a hatalomban, el sem tudja képzelni, hogy valaha is elveszítheti. Nem láttam egyetlen vezető fideszes politikust sem, aki a Jobbikkal kötendő koalícióra célzott volna.

– A másik kényszerverzió, amit néhányan máris emlegetnek: ha a Jobbik hatalomközelbe kerülne, az MSZP és a Fidesz kénytelen lenne együtt kormányozni. A lelki feltételek adottak ehhez?

– Nem látok a lelkekbe. De annyit tudok: a két tábor választói ilyesmit aligha fogadnának el. Persze a kérdés annyiban jogos, hogy tapasztalataim szerint a politikában majdnem minden párt majdnem mindenre képes. Ez egyúttal a magyar viszonyok kritikája és a magyar történelem tragédiája.

– Hol késik a két pofon, amivel Orbán haza akarta küldeni a Jobbikot? Az erőviszonyok alapján félő, hogy ő kap két frászt.

– Ugyan. Kezdettől hízeleg nekik. Simogatja a lelküket kettős állampolgársággal, Wass Alberttel, Nyirő-üggyel, halálbüntetéssel, idegenellenességgel. Attól kezdve, hogy a hatalmat kíméletlen szívóssággal megszerezte, nem volt igazi New Dealje arra nézve, mit is akar az országgal kezdeni. Egyetlen dolog motiválta: a pénz. Rengeteg pénz akartak keresni, és ez nagyjából össze is jött. Orbán dicsekvése a pávatáncról, amellyel megörvendeztette híveit, egyúttal betekintést engedett gondolkodásmódjába, taktikai repertoárjába. Még 1994 táján panaszkodott Debreczeni Józsefnek, hogy Antall semmit sem hagyott neki örökül. Se hatékony jobboldali sajtót, se szolgálatkész nagyiparosokat. Szerintem ebből levonta a tanulságot. Egyik kézben a zászló, másikban a forint. Egyébként a Profilban nemrég lefordította valaki a bevándorlási konzultáció anyagát. Egyedülálló dokumentum egy ember politikai arculatának változásáról. Egy emberről, aki Kötcsén még 18-20 végigkormányzott évről értekezik, de az első győzelem után, a Kronen Zeitungban már azt mondta: a legközelebbi tíz kormányt szeretné biztosítani. Ehhez most csak ötvenkét éves...

– Visszatérve a Jobbikra: a szélsőségesek előretörése a mainstream sajtó nulla támogatása mellett zajlott.

– De ha megfigyeli, nem támadta őket a Fidesz-sajtó. Ha összegyűjtjük az Orbán-beszédeket, meg sem karcolja a Jobbikot.

– Fordítsunk meg a dolgon: hogy kellene a sajtónak a Jobbikhoz viszonyulnia?

– Ez nagyon fontos kérdés. Ha az osztrák analógiát nézzük, Haider fantasztikusan értett ehhez. Ügyes és iskolázott politikus volt, önmagában is attrakció. Hozzá képest Vona szürke egér. Én láttam, hogy amikor a liberális sajtó, amely Haidert ostorozta, rengeteg cikket és fotót hozott róla. A képekkel, a sztorikkal fokozatosan „megszelídítették”, fogyaszthatóvá tették Haidert. Tanulság: ha úgy harcol az ember a szélsőjobb ellen, hogy az „emberi oldalt” hangsúlyozza, csak tovább építi azt. Miközben persze az igazi veszély a Fidesz, mert míg a Jobbik szelídül, hogy esetleg a kormányba is bekerüljön, a Fidesz rohamtempóban halad jobbra.

– A záró kérdés: milyen következménye lehet a Jobbik kormányra vagy kormányba kerülésének?

– A múlt elől nem lehet elmenekülni. Elég, ha mindenki tudja: a magyar történelemben egyszer már „volt ilyen”. Létezett efféle párt. Az eredmény is ismert. De legyünk visszafogottak, maradjunk annyiban, hogy Magyarország törékeny ország. Úgyhogy egy ilyen koalíció rengeteget ártana az ország nemzetközi megítélésének. Közvetve pedig – elkerülhetetlenül – pénzügyi helyzetének.