Pál a palotában
A hegyeshalmi Paprika csárda hírességeinek falán sokáig ott díszelgett az elnök dedikációja: „Első álamfői látogatásom első álomásán. Köszönettel: Schmitt Pál.” A Köztársasági Elnöki Hivatal tucatnyi középsúlyos helyesírási, egyeztetési és stilisztikai hibáért - köztük az „egy d-s” Himnuszért („Isten, áld meg a magyart...”) - is elvitte a balhét, ám végül Schmitt Pálnál telt be a pohár: évfordulós tévéinterjújában indulatosan jelentette ki, örülne „ha leszállnának már róla”.
Schmitt Pál felvezető éve bőven adott alkalmat az élcelődése, az első éven átnyúló helyesírás botránysorozat különösen annak a fényében kínos, hogy a köztársaság elnöke maga hangsúlyozta elnöki programjában: a nyelvhelyesség, az egészség és az oktatás apostola szeretne lenni. „Soha ilyen szép és gazdag nem volt a magyar nyelv, mint most, ugyanakkor a magyar nyelv bajban van, mint általában minden nyelv” - mondta Széphalmon.
Schmitt gyökeresen formálta át az elnöki szerepfelfogást. Imádja a protokollt, ám annál kevesebb szót vesztegel a törvénykezésre, olyannyira, hogy eddig egy törvényt sem vétózott meg. Csupán egyszer bizonytalanodott el, a 98 százalékos büntetőadó kiszabása gondolkodtatta el. Akkor sem voltak aggályai, amikor elődje felkereste a Sándor-palotában és figyelmeztette, az Alkotmánybíróság jogkörének csorbításával döntő fordulathoz értünk.
Tudjuk, hogy az orbáni felfogás szerint a köztársasági elnök nem fék, és nem ellensúly, hanem a végrehajtó hatalom része. Nem kétséges, napi feladatait nagy rutinnal látja el, kitüntetésben ő a csúcsprofi (ezidáig 588-at osztott ki), falujárásban szívós és kitartó. Néha pedig szól a telefon, alá kellene írni valamit. És mit csinálhat a maradék idejében? Ez is kiderül a 168 Óra legfrissebb, csütörtöki számából!
