Oszkó Péter: A jelenlegi ellenzék a saját maga paródiája

– Fél év múlva választások lesznek. Mire számít?

– Semmi különösre. Sajnos megvan az az egészségtelen jellege a hazai közéletnek, hogy nincs benne valódi verseny. Az országnak az lenne jó, ha legalább két, megközelítőleg egyenrangú, hasonlóan erős, koncepciózus, jól szervezett formáció versenyezne. Enélkül nem tűnik komoly tétre menő fordulónak a 2018-as választás sem.

– A Fidesznek így pont jó.

– A Fidesznek be kellene látnia, hogy jobb teljesítményre lenne képes, így pozitívabb történelmi nyomot hagyna maga után, ha nem kizárná a versenyt, hanem nyitott lenne rá.

– A verseny hiányáról nem tehet az ellenzék is?

– Dehogynem, a jelenlegi ellenzék a saját maga paródiája. Azt kellene sugározniuk a választók felé, hogy kormányozni tudják az országot, miközben egy választási szövetséget sem képesek összehozni.

– Nem kereste valamelyik párt azért, hogy újra beszálljon?

– Szerintem viszonylag könnyen kiismerhető figura vagyok. Amellett, hogy hajlamos vagyok rizikós ügyekbe is belemenni, a reménytelen vállalkozásokban nem szívesen veszek részt.

– Mit érez, amikor az ellenzéki pártok fő programja az, hogy „legyen bérunió” vagy „fizessenek a gazdagok”?

– Szomorúságot érzek. Mindenki elfelejti, hogy a 2008-ban kezdődő válságban azért omlott össze elsőként Magyarország, mert pont azokat csinálta, amikkel most kampányolnak. A száznapos csomagok és az azt követő osztogatások vezettek oda, hogy Magyarország a bajban sérülékenynek bizonyult. De mintha háromnapnyi memóriájuk sem lenne azoknak, akik a politikát csinálják. Úgy beszélnek, mintha Magyarországon a piaci liberalizmus bukott volna meg a válsággal. Holott a rendszerváltást követően jó ha egy évig volt liberális, piacpárti politika, egyébként sosem. Felelőtlen, államadósságot vállaló, osztogató politikát folytató kormányok váltották egymást. Ezt hogy lehet elfelejteni? Teljesen érthetetlen számomra.

– Önben mégis lehet nagy adag optimizmus, hiszen startupokat finanszíroz és kelet-európai cégekbe fektet be.

– A technológiai szektorban finanszírozott projektek könnyen mobilizálhatók, szemben a más területen működő vállalkozásokkal. Egy technológiai cég nincs kitéve annak a veszélynek, hogy valakinek megtetszik a vállalkozás, és másnap egy jogszabály-módosítással elveszi. Mert a csapat összecsomagol, és elmegy egy másik országba, ahol biztonságban van.

– Ez a félelem benne van a befektetőkben?

– Igen. Én viszont itthon vagyok, nem ijeszt meg egy távoli kép, amit Magyarországról sokan látnak. Ha egy másik földrészen valaki azon gondolkozik, hogy hol fektessen be, akkor most éppen nem Magyarország a legszimpatikusabb célpont. Azt hallja, hogy bizonytalanság van, olyan kormányzati túlhatalommal, amely ráteszi a versenyszférára is a kezét, és ami megtetszik neki, azt elveszi. Egy külföldi befektető ilyen feltételek mellett nem szívesen jön. Nekem azért ennél több a helyismeretem, jobban tudom értékelni a lehetőségeket és a kockázatokat. Amit mi csinálunk, az nincs veszélyben, mert könnyen elköltöztethető. A sok kis technológiai cég olyan, mint a muslicahad: el lehet kezdeni markolászni, de nem lehet igazán megfogni. Az ország iránti elkötelezettségünk mondatja velünk azt, hogy itt legyünk, innen irányítsunk, hogy a legtöbb haszon itt realizálódjon.

– Magyarországon létrejöhet egy új Szilícium-völgy?

– Hasonló, ami nálunk zajlik, mint ami a Szilícium-völgy, nyilván kicsiben és kezdetlegesebb körülmények között. De mi is olyan típusú emberekkel dolgozunk együtt, akik a saját területükön olyan, teljesen új dolgokat találtak ki, amelyek megváltoztatják a piacot.

– Ezek a fiatalok még Magyarországon vannak? Akinek nemzetközi tudása van, többnyire menekül.

– Aki velünk dolgozik, megengedheti magának azt a luxust, hogy Magyarországon marad. Felszolgálónak lenni itt nem ugyanolyan, mint Londonban. De egy világon egyedülálló terméket fejlesztő cég munkatársának lenni ugyanolyan, mert szintén nemzetközi ügyfelekkel dolgozik, ugyanazt az árat kérheti el a szolgáltatásaiért, mint bárhol máshol.

– Az ön környezetét nem érte el a menekülős pánik?

– A baráti körömet mindenképpen. Nem olyan régen volt az érettségi találkozónk, és az osztályunknak csak a fele jött el. A másik fele nagyrészt nem Magyarországon él. Pedig mi ahhoz a generációhoz tartozunk, amelyik nagyon nagy lehetőséget látott a rendszerváltásban, és itt akarta felépíteni az életét.

– Az elvándorlási statisztikák szerint a legfiatalabb generációk már nem kergetnek ilyen illúziókat.

– Nagyon aggasztó, hogy a fiatal korosztályban sokaknak már eszébe sem jut itt egyetemre járni. Nem átmeneti munkalehetőségekben gondolkodnak, ha már az egyetemi időszakot sem akarják Magyarországon tölteni. Aki az egyetemi éveit külföldön kezdi el, annak a szocializációja is külföldön történik.

– És lehet, hogy ott talál magának párt, ott születik gyereke. Nem tart ettől? Hiszen az ön nagyobb gyermekei nemsokára érettségiznek.

– Dehogynem. Azon aggódom, hogy ha én Magyarországon maradok, akkor nekem kell őket látogatni. Ebben a köz­­han­­gulatban, a jelenlegi oktatási viszonyok között természetes nekik, hogy meg­­próbáljanak külföldön felépíteni egzisztenciát, kapcsolatrendszert, baráti társaságot. Egyébként sok olyan fiatallal vagyunk kapcsolatban, akik közül többen szerencsét próbáltak már külföldön. Elmagyarázzuk nekik, hogy itt is lehet sikeresnek lenni, innen is meg lehet hódítani a világot. A gyakorlatban azt hajtjuk végre, amit a kormány szeretne: szakembereket hozunk vissza az országba.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Akkor önnek páratlan meggyőző ereje lehet, mert azok az ismerőseim, akik látogatóba hazajönnek, arról panaszkodnak, hogy mennyire depresszív itt a hangulat. Ami nem szokott kedvezni a kreativitásnak és az innovációnak.

– A mi cégcsoportunkban nincs depresszív hangulat.

– Akkor ez egy sziget a magyar valóságban.

– A higgadt tenni akarás és boldog bizakodás szigete.

– Azt mondta, a technológia területén könnyen mobilizálhatók a befektetések, mégis ingatlanbefektetési céget alapított a Művészetek Völgye fesztiválhoz kapcsolódóan. Kapolcsot és Tállyát csak nem lehet átdobni egy másik országba, ha itt gond van.

– A Művészetek Völgye és a Kerekdomb Fesztivál valóban nem olyan, amit holnap össze lehet csomagolni. Ezek részemről mecénásjellegű vállalások, nem üzleti alapon csinálom, nem ebből élünk. Nincs is közvetlen tulajdonunk a fesztiválokban, csupán egy alapítványt hoztunk létre, amely fenntartja és fejleszti őket. Ehhez a kulturális portfólióhoz kapcsolódóan gondoltuk úgy, hogy turisztikai fejlesztésekbe fogunk, hiszen elég jól kiismertük ezt a környezetet. Van tudásunk, tapasztalatunk, kapacitásunk arra, hogy értéket teremtsünk, hozzájáruljunk a leszakadó pályán sodródó kistelepülések fejlesztéséhez. Ha másért nem, hát azért csináljuk, hogy jó embernek érezzük magunkat.

– Az is cél, hogy a fesztiválokon keresztül mások is jobban érezzék magukat?

– Ez a cél minden tevékenységünkben megjelenik. Alkatilag nem vagyunk pesszimisták. Még a mostani környezetben is azt keressük, hol lehet építkezni, előrevinni dolgokat. Kár lenne titkolni: kulturális és turisztikai kezdeményezéseinket minden eddig elmondott kritikus megjegyzéseim ellenére is úgy támogatjuk és finanszírozzuk, hogy abba igyekszünk az államot is bevonni. Úgy tűnik, hogy a kulturális és turisztikai szakpolitika ezekben a kezdeményezésekben támogató.

– A fesztiválszervezés iránti elköteleződésének van köze ahhoz, hogy fellépőként sokszor szerepelt a Mű­­vészetek Völgyében a Blue sPot nevű zenekarral?

– Igen. Továbbá fontos momentum azóta, hogy a párom is ebben a szektorban dolgozik. Ami nekem hobbi és mecénás elkötelezettség, neki az az ügy, amire felteszi az életét.

– A zene azért megmaradt?

– Megmaradt, bár a cégcsoport egy csomó kreativitásomat leköti. Vállalkozóként alkotok, így kevesebb idő marad a zenére. De később biztosan több időm lesz rá.

– Állítólag a focizás mellett szokott falat mászni.

– Igen.

– Azért, mert abban is van kockázat, mint a befektetésekben?

– A fociban sokkal többször sérültem meg. A mászás pont olyan, mint amit világéletemben csináltam. Lehet úgy is művelni, hogy komolyan megsérüljön az ember, de ha precízen és tervezetten csináljuk, akkor semmi veszélyes nincs benne. Megfelelő kötélbiztosítással és partnerrel, ha nem csinál hülyeséget az ember, akkor nem történik baj. Viszont ha valakibe hátulról belerohannak focizás közben, még akkor is megsérülhet, ha mindent körültekintően csinált. Az az érdekes, hogy a hétköznapi tevékenységekben simán lehet kiszolgáltatottabb az ember, mint a magas kockázatúakban, már ha megtanulja a magas kockázatokat menedzselni.

– De a kockázati tőkebefektetés azért stresszes, nem?

– Igen, de egy ideje már megtanultam együtt élni a stresszel.

– Elmondhatná a titkos módszert, mert nekünk nem megy.

– Legyenek egy évig pénzügyminiszterek egy válság közepén, amikor egy ország sorsa függ attól, meg tudnak-e oldani mindent feleannyi pénzből, mint amennyit addig mindenki megszokott. Utána már minden lazának fog tűnni.