„Orbán vezető szerep helyett bukott politikus Európában”

Igencsak eltérően értékelte a két politikus a Fidesz néppárti felfüggesztését.

2019. március 22., 17:40

Szerző:

Az Európai Néppárt (EPP) szerdai, a Fidesz felfüggesztésével végződő ülésének tanulságait vitatta meg Ujhelyi István, az MSZP, és Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a belvárosi Ellátóban csütörtök este. A Tabumentes Országmentés csoport által szervezett eseményen az Index szerint Deutsch elismételte a kormányzati mantrát azzal, hogy szerinte „győzött a józan ész”, és ez mindenképpen pozitív, hiszen „nem adtak politikai ajándékot az ellenfeleiknek a közelgő EP-választás kampányában”. A fideszes képviselő szerint vereséget szenvedtek azok, akik kizáratták volna a Fideszt.

- Ez magyarázkodás. Orbán Viktor politikáját elítélték – vágott vissza az MSZP-s EP-képviselője.

Ujhelyi emlékeztetett, hogy szerdán már úgy találkoztak a néppárti vezetők az uniós csúcstalálkozóra készülve, hogy Orbán Viktor nem lehetett ott.

- A magyar kormány befolyási képessége a pártcsaládján belül innentől a nullával egyenlő. Orbán a korábban Tusványoson beígért vezető szerep helyett bukott politikus Európában, tehertétel a magyarságnak, például a következő hétéves uniós költségvetés tárgyalásánál - tette hozzá Ujhelyi.

Deutsch szerint azonban a fideszes Szájer József továbbra is az EPP egyik alelnöke, a szintén fideszes Járóka Lívia pedig az EP alelnöke. „Az MSZP kétfős EP-csoportja arra nem elég, hogy észrevegyék, bementek-e a terembe” - vágott vissza a képviselő.

- Beleugattál egy másik párt belső ügyeibe - torkolta le Ujhelyit Deutsch, aki szerint a baloldal a Fidesz kizáratásával csökkenteni akarta a magyarság befolyását.

- Ha most kérné Magyarország az uniós felvételét, nem jutnánk be – jelentette ki ere Ujhelyi, aki az MSZP programjával bizonygatta, hogy ők is ellenzik az „illegális migrációt”, és inkább igyekezett a szociális unió felé terelni a beszélgetést. Ha nem lesz előrelépés a szociális jogok terén és nem közelednek a bérek, az utolsó fiatal is elhagyhatja az országot.

Deutsch szerint ez a „szociális mantra” az „Európai Egyesült Államok” lopakodó megvalósulása, ebből a gazdagabb nyugati tagállamokban fognak jól járni, ahogy az a birodalmaknál lenni szokott.