Megvan, ki vezetheti majd Rogán titkosszolgálatát

Nemrég került a Miniszterelnöki Kabinetiroda irányítása alá a Nemzeti Információs Központ, bejelentették az igazgatót is.

2022. május 25., 21:31

Szerző:

Kovács Zoltán András dandártábornokot jelölte Rogán Antal miniszter az újonnan összeállított szuper-titkosszolgálat, a Nemzeti Információs Központ élére, értesült a HVG.hu. Kovácsot várhatóan csütörtökön hallgatja majd meg a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, zárt ülésen.

Kovács korábban a polgári nemzetbiztonsági, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgató-helyetteseként szolgált.

Az új szervezet integrálja a még Pintér Sándor belügyminiszter által 2016-ban életre hívott Terrorelhárítási Információs- és Bűnügyi Elemző Központot integrálja magába, amely Rogánhoz kerülésével általában nagyobb hatalmat is fog kapni.

Egy másik titkosszolgálati intézmény a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élére is született jelölés, Rogán itt az igazgatói poszton Kiss Csaba dandártábornokot látná szívesen, őt szintén csütörtökön hallgatná meg bizottság, ugyancsak zárt ülésen.

(Kiemelt kép: Rogán Antal a 2019-es kötcsei Polgári Pikniken újságíróknak nyilatkozik. Fotó: Varga György / MTI)

Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő. Szerdán egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett, kevés helyen lehet zápor, esetleg zivatar. A front mögött pár Celsius-fokkal visszaesik a hőmérséklet, de utána ismét melegedés kezdődik, vasárnap újra 21-26 Celsius-fok várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Vendégmunkások elleni gyűlöletkeltéssel nem lehet legyőzni a gyűlölet kormányát – így reagált Donáth Anna a Potocskáné Kőrösi Anita „félmillió ázsiai migránsmunkásról” szóló sajtótájékoztatójára.