Nem vicc: L. Simon felesége fizet férje nevéért

Tavaly nyáron derült ki, hogy a politikus családi cége, az L. Simon Borászat „rákellenes, méregtelenítő” hatásúnak mondott sárgabarackmagot is forgalmaz. Csakhogy a sárgabarackmagot tilos ezekkel az állításokkal reklámozni, mivel ez a hatás nem bizonyítható, a mag túlzott fogyasztása viszont rosszullétet is okozhat.

2016. január 21., 10:40

Amikor

az RTL Klub mindezzel szembesítette, akkor L. Simon először elmenekült a kamera elől, végül rezzenéstelen arccal letagadta a céget, mondván, az nem is az övé, hanem a felesége vállalkozása.

Az Index a botrány után nem sokkal

arról írt, hogy L. Simon egy rendezvényen zárt körben azt mondta, elpuskázta a barackmagügyet, és még Orbán Viktor is felhívta miatta. L. Simon László ezt követően 57 százalékról, 24 százalékra csökkentette részesedését a Simon és Simon Kft.-ben.

A fideszes politikus nemrég adott

interjúta Mandinernek, amelyben ismét azt állította, hogy az L. Simon Borászatot a felesége cége üzemelteti.

„Minden héten le lehet írni azt is, hogy letagadtam a cégemet. Ettől még az sem lesz igaz. Az L. Simon Borászatot működtető kft. ugyanis a feleségem cége. Se tulajdonos, se ügyvezető nem vagyok benne. Akkor erre gondoltam, bár azt elismerem, hogy nagyon rosszul nyilatkoztam, amit ki is használtak az engem lejáratni akarók. Nem akartam az igazságot letagadni, ugyanakkor utólag belátom, valóban félreérthető volt, amit mondtam.”

Az interjúban L. Simon azt is állította, hogy felesége cége fizet neki a névhasználatért:

„Van egy magánjogi szerződés köztem és a borászati kft. között. Használják a nevemet, amiért fizetnek is egy keveset, ami után én személyi jövedelemadót is fizetek.”

Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője a következőképpen kommentálta a fideszes politikus által mondottakat: „L. Simon László családi cégei körül teljes a káosz. Nem tudni, mikor mit hazudik éppen, akár földügyről, akár barackmagos cégről van szó.”