Nem tőmondatok!

Tökéletesen egyetértek Láng Róbert minden megállapításával (168 Óra, 2009. július 23.), kivéve a Fidesz jelszavainak mondattani besorolását.

2009. augusztus 8., 09:35

Az általa felsorolt kilenc mondat közül ugyanis csak a második – „Az MSZP hazudik” – felel meg a tőmondat kritériumainak. A példaként felsorolt mondatokból nyolc pedig egyszerű bővített mondat. Tőmondatnak csak azt az egyszerű mondatot nevezzük, amely kizárólag alanyból és állítmányból áll, nem tartalmaz más mondatrészt. A mindössze két mondatrészből álló mondat sem feltétlenül tőmondat. A „Megvédjük a turulmadarat” nem az, mivel állítmányt és tárgyat tartalmaz, a névmási alanyra – mi – pedig az igerag utal.

A különben értékes gondolatokat is némi bosszankodással olvassák azok, akik jártasak a nyelvészeti terminológiában.

Huszár Ágnes
nyelvész