Nem komcsizunk

Égnek a telefonvonalak az intézetben, a Nagy Imre újratemetésének huszadik évfordulójára létrehozott weboldaluk összeomlott, nem bírta a rohamot. Legtöbben a besúgók névsorát akarták letölteni.

Pedig ennek a hatalmas munkának – könyv alakban több ezer oldalas lenne – csak kis része az újratemetés napi eseményeiben szerepet játszó és most botrányt kavaró hálózati személyek története: valahol a 400. és az 500. oldal között kapna helyet. Fogadni mernék, hogy kegyed sem sokáig nézegetné őket, mert másutt izgalmasabb epizódokat találna benne.

A netes fórumokon ironizálnak, hogy nyilván nem véletlenül az EP-választás után hozták nyilvánosságra az adatokat.

Ugyan! Történeti, tudományos összeállításunk 1989. június 16. huszadik évfordulójára készült, s amikor elkezdődött a munka – több mint egy évvel ezelőtt –, az EP-választásokról egyáltalán nem is gondolkodtunk.

Június 16. a centruma az anyagnak.

A webszájt alapját képező kutatás három fő részre tagolódik: az előzményekre; az újratemetés napjára; valamint az utóéletre, sajtóvisszhangra, politikai következményekre. Rengeteg korabeli jegyzetet, dokumentumot dolgoztunk fel, segítségükkel bemutatjuk, hogyan jött létre a Történelmi Igazságtétel Bizottsága. A besúgókról szóló rész csak egy alfejezet. A Belügyminisztérium által készített életrajzok, jellemzések mindenkinél megtalálhatók: ügynököknél, belügyi tiszteknél, fedett és nyilvános tiszteknél egyaránt. Az természetes, hogy a közvéleményt változatlanul az ügynökkérdés tartja izgalomban.

Talán mert mostanáig nem volt példa arra, hogy egyszerre több mint száz hálózati személy neve kerüljön nyilvánosságra. Döntésük nem ütközik jogi, adatvédelmi tilalomba?

A törvény a kutató lelkiismeretére bízza, kit azonosít be, fed fel, és kit nem. Vagyis, ha a történeti kutatás tárgya, a probléma megértése vagy az adott téma szükségessé teszi, a kutató nevesítheti az ügynököket vagy a hivatalos belügyi apparátust. Ebben a rendszabályban van logika. Bő egyévi kutatómunkával egyelőre 181, az újratemetésen jelen lévő emberről derült ki, hogy beszervezték. De ennél akár sokkal többen is lehettek, hiszen voltak iratmegsemmisítések, irat visszatartások. Száz-egynéhány személy kilétét így is pontosan sikerült beazonosítani.

Civil bátorság, hogy előálltak a nevekkel?

Bátorságra akkor van szükség, amikor félelmet kell legyőzni. Itt az intézetben azon kívül, hogy korábban előfordult, hogy elvették a pénzünket, semmilyen más szorongásunk nem támadt. A szakmai bátorság pedig ebben a dimenzióban nem értelmezhető.

Korábban legfeljebb egy-egy személyről derült ki besúgói múltja. Kenedi János Kis állambiztonsági olvasókönyve még fedőnevekkel volt tele.

Mi volt az apropója annak, hogy Gervai András leleplezte Szabó Istvánt, vagy Paul Lendvai Szepesi Györgyöt? Semmi, csak a szenzációhajhászás, népszerű emberek meghurcolása. Amikor az 1956-os Intézet megalakulása előtt tíz évvel Hegedűs B. Andrással elkezdtünk egykori ötvenhatosokat interjúvolni, elhatároztuk: a politikától távol tartjuk magunkat, nem köteleződünk el egyik párt mellett sem. Amikor a Fidesz került hatalomra 1998-ban, elvették a pénzünk kilencven százalékát, és megalakult a Terror Háza. De nem dörgölőztünk az MSZP–SZDSZ-koalícióhoz sem. Mi ugyanis kizárólag a tudománnyal foglalkozunk.

A nyilvánosságra hozott nevek viszont nem csupán tudományos körökben váltottak ki nagy visszhangot.

Fordítsunk a gondolatmeneten. Nem a leleplezés volt az apropó, hanem a weboldal elkészítése. Amihez hozzátartozott június 16. története és annak szerves és megkerülhetetlen részeként a beszervezettek névsora.

Ön annak idején tagja volt az újratemetést szervező bizottságnak. A belügy segítette vagy gátolta a munkájukat?

Ne áltassuk magunkat húsz év után sem: végig együtt kellett működnünk. Egyrészt felelőtlenség lett volna félmillió embert összeereszteni, másrészt lehetetlen egyszerre konspirálni és tömegeket mozgósítani. Egyetlen kérésünk volt csupán: a téren nem tartózkodhat egyenruhás személy. Ezt be is tartották. Az MDF választmánya Olajos Csaba vezetésével – aki amúgy szintén rajta van a listán – vállalta, hogy rendezőgárdát biztosít a Hősök terén. Szélsőbalos provokációtól is tartottak. Gondoljon bele: ha három őrült munkásőr valami ismerős révén bejut a Hősök terén egy lakásba, s géppisztollyal a tömegbe lő! Ezért aztán minden lakást ellenőriztek, némelyikbe mesterlövészt telepítettek. Az újratemetés annak a negyven évnek a legnagyobb és legkomolyabb biztonsági apparátussal megszervezett rendezvénye volt. A belügyi biztosítás egyik főnöke Pongor alezredes volt, akivel jól együttműködtünk, annak ellenére, hogy egy évvel korábban egy utcai demonstráción még megveretett bennünket.

Önök szerint Bárándy György ügyvéd, Kurucz János egykori SZDSZ-es sajtóreferens és Droppa György, a Duna Kör ügyvivője is együttműködött az elhárítással – mindhárman tiltakoznak a megállapítás ellen. Meglehet, pereknek, támadásoknak néznek elébe.

Nem szívesen emelnék ki ismert neveket! Egészen biztosan lesz még számos hasonló reakció. A honlap készítésekor voltak ennél sokkal fontosabb ügyek is, például, hogy ki látható egy fényképen, vagy hogy megkapjuk-e a belügytől az exhumálásról készült filmet. A kutatás nem körítés az ügynökök felfedéséhez. Mondom még egyszer: az újratemetés napja csak egyik fejezete a történeti szakmunkának.

Arra azért csak számítottak, hogy a nyilvánosságra hozott nevek felhördülést okoznak majd.

Visszakérdezhetek? Mit kellett volna csinálnunk? 1989. június 16. a rendszerváltás megragadható pillanata, történelmi dátum, nagypolitika. Elképzelhetetlen lett volna a kormány és persze a belügy nélkül megszervezni. Ha az utóbbit kihagyjuk a webszájtról, mert kínos, akkor számon kérték volna rajtunk: „Mi van, a BM-mel nem mertek foglalkozni?” Munkánk során egyedül a tudományos tisztesség és a lelkiismeret vezérelt bennünket. Kizárólag olyan információ került a honlapra, amelynek van tudományos fedezete. Minden állítást történeti, szociológiai, kriminológiai és antropológiai vonatkozásban is szakmailag alátámasztottunk. Nem a bulvárt céloztuk meg, hisz az ’56-os Intézet tudományos műhely.

Mostanáig rendre egy-egy emberről rántották le a leplet.

Ami az ízlésemmel ellentétes, mert a politika játékszerévé teszi a történelmet: az én ügynököm jó ügynök, a tied rossz. Szűrös, Pozsgay vagy Martonyi jó komcsi a jobboldalnak, az MSZP más egykori pártfunkcionáriusai pedig rossz komcsik. Mi ilyen játékba soha nem mentünk bele. Egyáltalán: távol állt az intézettől a komcsizás. Ha egy-egy történeti szakmunkában negatív jellemzést adtunk is valakiről, tényadatolva, egykori cselekedeteinek analízise alapján tettük. Azért, mert ő abban a helyzetben úgy viselkedett, ahogy.

Az újratemetés ügynökei hogy viselkedtek?

Az itt ügynökként felsorolt emberek kivétel nélkül defenzív feladatot kaptak. Nem arról volt szó, hogy meg kell akadályozniuk vagy pláne meg kell zavarniuk az újratemetést, hanem arra kellett törekedniük: az esemény nehogy párt- vagy rendszerellenes tömegtüntetéssé váljon. A cél az volt, hogy a június 16-i nap a lehető legnagyobb biztonságban és nyugalomban folyjék. A weboldal ennek a folyamatnak az anatómiáját tárja az olvasó elé.