„Nem garantálható a hajléktalanok alacsony halálozási aránya”
Drámai hangvételű közleményben jelentette be a kormánypárt, hogy már nem garantálható a hajléktalanok alacsony halálozási aránya. Az Alkotmánybíróság kedden döntött úgy, hogy az emberi méltóság védelmével ellentétes, ha az állam bünteti azt, aki kényszerűségből közterületen él. Tarlós István a kérdés kapcsán a „liberális felfogást” ostorozta.
A Fidesz szerint az Alkotmánybíróság (Ab) döntése miatt a jövőben nem garantálható a hajléktalanok alacsony halálozási aránya. A kormánypárt csütörtökön ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy az Ab kedden alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, és megsemmisítette a szabálysértési törvénynek azt a rendelkezését, amely szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát.
A Fidesz közleményében azt írta, tudomásul veszik az Ab döntését, ugyanakkor kudarcnak tartják azt a politikát, amely lehetővé teszi, hogy a nehéz sorsú emberek az utcán éljenek, hiszen ezáltal a hajléktalanok még inkább kiszolgáltatottabbakká válnak és a közbiztonság is romlik.
A kormánypárt szerint az Európai Parlament irányelve szerint 2015-ig fel kell számolni az utcai hajléktalanságot, tehát mindenképpen azon kell dolgozni, hogy ez a célkitűzés megvalósulhasson.
Hangsúlyozták: fontos és sürgős, hogy az otthon nélküliek ellátási rendszere hatékonyabb legyen, ennek érdekében a kormány maximalizálta a már meglévő hajléktalanszállók befogadóképességét, sőt új ellátóhelyeket is létesített.
A Belügyminisztérium, valamint az Emmi szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság továbbra is mindent megtesz azért, hogy a hajléktalanok problémáira megoldást találjon. „Nem hagyhatjuk, hogy emberek fagyjanak meg közterületeinken” – áll a közleményben.
Az Ab határozatában megállapította, összeegyeztethetetlen az alaptörvényben szabályozott emberi méltóság védelmével, ha az állam önmagában azt bünteti, hogy valaki kényszerűségből a közterületen él. A hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie – közölte a testület.
Ellenzéki pártok
korábban üdvözölték, hogy az Alkotmánybíróság szerint az emberi méltóság védelmével ellentétes, ha az állam önmagában azt bünteti, hogy valaki kényszerűségből a közterületen él. A Társaság a Szabadjogokért civil jogvédő szervezet szerint meg kell szüntetni a megbírságolt hajléktalanok ellen folyó eljárásokat.Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzet csütörtöki számában úgy
nyilatkozott, az Alkotmánybíróság keddi döntése „akarva-akaratlanul” lehetővé tette, hogy hajléktalanok tömegei lakhassanak a közcélú aluljárókban. Szerinte az Ab-határozat visszahozhatja a 2010 előtti időket, amikor a fedél nélkülieknek „az akkori liberális felfogás szerint elidegeníthetetlen joguk volt szabadon megfagyni, meghalni”.